Kategória: Hírek


  • Négy Covid-19 kiszűrésére kiképzett kutya kezdte meg munkáját a helsinki repülőtéren egy állam által finanszírozott kísérleti program keretében, amely a finn kutatók reményei szerint olcsó, gyors és hatékony alternatív módszert kínál az emberek vírusvizsgálatára. Egy kutya 10 másodpercen belül képes észlelni a koronavírus jelenlétét, és az egész folyamat kevesebb, mint egy percet vesz igénybe, állítja

    Tovább olvasom…

  • A fekete labrador, Kontra hónapok óta gyakorol gazdájával, Anikóval. A páros remekül összepasszol, hiszen mindketten nagyon érzékenyek. Anikónak nem Kontra az első vakvezető kutyája, de vele szinte azonnal azonos hullámhosszra került. Anikó és Kontra izgatottan várják közlekedésbiztonsági vizsgájukat. Kontra és Anikó májusban ismerkedtek meg, és már az első találkozás nagyon jól sikerült.  „Májusban találkoztam először

    Tovább olvasom…

  • Nagyon megijedt az a vak, mozgássérült nő, akit lerántottak a buszon. Hiába volt ott vakvezető kutyája, valószínűleg őt is megrángatták, ezért a nő elesett. Nem bűnügyről van szó, hanem a tévesen értelmezett segítségadásról, pedig egy vakvezető kutya önállóságot és biztonságos közlekedést jelent, amennyiben hagyják dolgozni. A vakvezető kutyáinkkal közlekedő látássérült emberek arról számolnak be a

    Tovább olvasom…

  • Dolly és gazdája Írisz már egy éve megosztják egymással mindennapjaikat. Egy év alatt is számos közös kalandjuk volt. A fekete labrador gazdája, Írisz most néhány sort küldött nekünk imádott kutyájáról, Dollyról. “Jól emlékszem, mintha csak ma lett volna, amikor nagyon vártam azt a napot, hogy megismerjem Dollyt, és kiderüljön, hogy hozzám való kutya-e vagy sem.

    Tovább olvasom…

  • Debóra és Emi lediplomázott

    Debóra a felnőtt korukban látásukat elveszítő embereknek szeretne nélkülözhetetlen ismereteket oktatni. Szép éveket töltött a Kaposvári Egyetemen, és szívesen beszélt emlékeiről, többek közt arról, hogy nem gondolta volna, hogy huszonéves emberek a padok alatt négykézláb mászva közelítik meg vakvezető kutyáját egy simogatás kedvéért. „Ha egy vak fiatal nem jogász vagy tolmács, akkor kefekötő lesz. Én

    Tovább olvasom…

  • Artúr a fekete labrador mától hivatalosan is vakvezető kutya, hiszen gazdájával, Hegedűs Brigivel sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett. Köszönjük Szűcs Marikának, hogy ilyen remek kutyát nevelt fel nekünk, Artúrt Cserven Lajos képezte. Artúr nem sokkal első születésnapja után összepakolta a hátizsákját és egyenesen Miskolcra utazott, hogy megtanulja mindazt, amivel igazi társa lehet egy látássérült embertársunknak. Artúr

    Tovább olvasom…

  • A nagy meleg miatt augusztusi kölyöktalálkozónkat egy fővárosi bevásárlóközpontban tartottuk. Kutyáink kisebb csoportokban kaptak feladatokat: közös játék után üveglifteztek, moziztak és lépcsőztek egy kicsit. A találkozó ezúttal is egy kis mozgatással kezdődött, hogy felesleges energiáit mindenki levezethesse. Kiképzőnk, Nyíriné Kovács Mária a budatététnyi Kamaraerdőben mozgatta le tanulóinkat, hogy jobban tudjanak koncentrálni a gyakorlásnál. Közel húsz

    Tovább olvasom…

  • Dandzsi, a német juhász szuka tapasztalt vakvezető kutyának számít, nemsokára 7 éves lesz. Németországból érkezett 2019 júliusában, nem sokkal azután, hogy elhunyt a gazdája. Kardon Annamari már nagyon várta, hogy hű társa mellette legyen, és hazavihesse Miskolcról, ahol a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola munkatársai foglalkoztak a kutyával. Azóta már fellépésük is volt Szalóki Ágival és

    Tovább olvasom…

  • Milka mindent megtanult, amire a későbbiekben szüksége lehet ahhoz, hogy társa lehessen egy látássérült embernek. Eljött az ideje, hogy összeismerkedjen leendő gazdijával. Mostantól együtt gyakorolnak. Az M-es alomban Milka volt a legkisebb méretű labrador. Aprócska termetét tettrekészséggel kompenzálta. Nagyon jól szocializált, kedves és bátor kiskutya, aki mindenhol megállja a helyét – mondta kiképzőnk, Királyné Barkóczi

    Tovább olvasom…

  • Júliusi kölyöktalálkozónk alkalmával egy budai buszvégállomáson gyűltünk össze, ahol a fel- és leszállást gyakoroltuk. Úgy látjuk, hogy kutyáink felnőtt vakvezetőként ezekben a helyzetekben is csodásan helyt fognak állni. Ahogy mindig, ezúttal is futtatással és játékkal kezdtük a kölyöktalálkozót. A nagy meleg miatt a buszos gyakorlást egy órányira szűkítettük, hogy ne terheljük meg a vakvezető tanulókat.

    Tovább olvasom…

  • Tanulóink a nyár folyamán is gyakorolnak, de bőven jut idejük kikapcsolódásra is. Utazgatnak, kirándulnak, úsznak, hajókáznak. Minden percét élvezik a nyárnak. Tanulóinkat nem zavarja a szeszélyes időjárás. Pezsgő és barátai megmártóztak a vízben, de megszáradni nem tudtak, mert addigra beborult az ég. Ám ez nem zavarta őket abban, hogy remekül érezzék magukat. Aztán pedig egy gyönyörű

    Tovább olvasom…

  • Pesa Anna Mária vagyok, 63 éves aliglátó. 2019 december 15-én vizsgáztam le Hablattyal. Azóta sok kalandban vettünk részt együtt. A fehér bot használata után Habival egy új világ nyílt ki előttem. Megpróbálom leírni ezt, bár szerintem csak az értheti meg, aki átéli. A szemléletformáló órákon az óvodák és iskolák gyerekei között lenni és átadni a

    Tovább olvasom…