Kála

Kála az egyetlen kislány Azúr K-betűs kölykei közül. Külsőre is rá hasonlít leginkább, gyönyörű mélybarna szemekkel és sárga bundával büszkélkedhet. Kála nagyon kedves, jó természetű kutya, könnyű vele együtt élni, igazi társ a mindennapokban. Hűségesen ragaszkodik, sőt rajong azért az emberért, akit gazdájának tekint. Végtelen szeretettel és megfelelni akarással igyekszik mindent jól csinálni, de ha mégsem tökéletesen alakul valami, akkor egy puszi után újra próbálja. Kitartása, szorgalma és gazdicentrikus hozzáállása nagy kincs lesz a jövőben egy látássérült embertársunknak.
Hálásan köszönjük Homa Péternek és családjának, hogy elindították Kálát ezen az úton és szeretetben felnevelték őt.
Kifli

Kiflivel különleges a kapcsolatunk, hiszen már a 6 hetes kölyöktesztjén beleszerettem ebbe a kis sárga gombócba. Most pedig enyém a megtiszteltetés, hogy a kölyöknevelőitől kapott nagyszerű alapokra építve okos és megbízható vakvezető kutyává képezhetem. Kifli egy közepes termetű, ivartalanított sárga labrador kan, aki fiatal kora ellenére meglepően komoly és érzékeny személyiség. Rengeteg szocializációt kapott, ennek köszönhetően ingergazdag környezetben is stabilan és magabiztosan mozog. Nagyon gyorsan tanul, szeret együtt dolgozni, az elé kerülő új feladatokat és akadályokat pedig hamar megérti és megoldja. Más kutyákkal kedves, játék közben is inkább finom és óvatos, de ha választhat, legszívesebben az ember társaságát keresi. Az ügyességi pályán viszont előbújik belőle a vagány kölyök: imád villantani, az új akadályokat pillanatok alatt megtanulja, és látható örömmel teljesíti őket. Kifliben egyszerre van jelen az érzékenység, az intelligencia, a stabilitás és az együttműködés, ami nagyon szép alap egy leendő vakvezető kutyánál. Még hosszú út áll előttünk, de biztos vagyok benne, hogy amikor elérkezik az ő nagy napja, egy kiegyensúlyozott, türelmes és megbízható társ áll majd egy látássérült ember oldalára.
Külön köszönettel tartozom Horváth Gábornak és Horváthné Anikónak, akik hatalmas szeretettel, türelemmel és példaértékű elhivatottsággal nevelték, óvták és tanították Kiflit. Az a rengeteg idő, energia és odafigyelés, amit Kiflibe fektettek, ma minden mozdulatában és viselkedésében megmutatkozik. Olyan biztos alapokat adtak neki, amelyekre kiképzőként öröm építkezni. Köszönöm, hogy ilyen nagyszerű kutyát neveltetek, és hogy a munkátokkal ti is hozzájárultok ahhoz, hogy Kifli egyszer valakinek a hűséges társa, biztos támasza és megbízható vezetője lehessen!
Köles

Köles kívül-belül egy puha plüssmackó! A megnyerő külső mögött egy finom,érzékeny lélek lakozik,aki nehezen nyílik meg,de akit a szívébe zár annak bármit megtesz, hogy a kedvében járjon. Halk,óvatos kutya,otthon szinte észrevehetetlen,nem hangoskodik, nem tolakszik. Szívesen sétál kiképzőjével és boldogan ismerkedik más emberekkel is, ő mindenkit imád, bújik a kéz alá, hogy simogassák. Tanulásban átgondolt, nem kapkod,könnyen motiválható. Cicákkal és más kutyákkal remekül kijön, nagyon kulturált, minden igyekezetével meg akar felelni a gazdájának. Kiképzése elkezdődött, így hamarosan valakinek hű segítő társával válhat.
Köles Zamárdiban, Puskovitz Orsolyánál nevelkedett, amiért köszönettel tartozunk!
Matróz

Matróz, ez a közepes termetű, hófehér labrador kan, egy igazi bulihuligán. Ő az élet császára. Ahogy a nevelőgazdái fogalmaztak: Matróz még soha nem volt szomorú. És ez így igaz. Mindig vidám, mindig tettrekész. Imádja az embereket, törekszik rá, hogy folyton a gazdi közelében lehessen. Fajtársaival remek kapcsolatot ápol, de önállóan is el tudja foglalni magát. Magas az energiaszintje, ezért az élet vele garantáltan soha nem lesz unalmas. Ragaszkodása és jó együttműködő képessége bearanyozza majd a leendő gazdi életét.
Köszönjük Meiszter Emesének és Szentirmai Áronnak, hogy végig kísérték Matrózt a növekedés gyakran kihívásokkal teli útján és a maguk szelíd kedvességével formálták őt.
Kotta

Kotta egy csodaszép, sötétsárga labrador kan. Maga a megtestesült béke és nyugalom. A közös élet vele egy igazi ajándék. Nem tolakodó, mégis mindig ott van, ha szükseg van rá. A feladatok iránt érdeklődő, de azért nem töri össze kezét-lábát, hogy mielőbb végrehajtsa őket. Inkább átgondolja, hogy aztán hibátlanul teljesítse. Az egyetlen dolog ami sztoikus nyugalmából néha kibillenti, az egy jó kis játék a haverokkal vagy a kiképzője cicájával. A gyerekekkel különleges kapcsolatot ápol. Nagyon szereti őket és kérés nélkül is tökeletesen együttműködik velük. Csodás társ lesz majd, egy kihívásokkal küzdő embertársunk számára.
Köszönjük Pintér Evelynnek és Pintér Dávidnak, hogy rengeteg tudatos munkával és még több szeretettel felnevelték Kottát.
Lótusz

Lótusz egy igencsak határozott, jó kiállású sötétebb árnyalatú sárga szuka.
Egy mindig aktív, tettrekész kutya, aki feladathelyzetben higgadt és átgondolt.
Szereti a gazdáját és minden vágya megfelelni neki, energiái javát pedig munkával töltené el, szemének minden pillantása is erről árulkodik.
Nem veti meg azonban a játékot se, ha teheti őrült kergetőzésben kapcsolódik ki, melyre tanuló társaiban mindig akad partnere, elég csak egy bot, vagy labda a szájába és máris indul az őrült kergetőzés!
Kiképzése július végén megkezdődött, alapozó munka után komolyabban is elmerülünk a kiképzésében, így várhatóan fel év múlva egy látássérült személy hű társa válhat belőle.
Lótusz Pomázon nevelkedett Aczél Réka gondolkodása alatt ,akinek hálával tartozunk,hogy felnevelte nekünk őt!
Ispán

Az I-betűs alomban született Borsó kölyök, aki Indiánnal, az alomtesójával együtt kezdte meg
a vakvezető kutya hivatás elsajátítását Miskolcon, a kiképzőjénél. Ispán jó arányokkal
rendelkező, kifejezetten jó mozgású, energikus, sárga szőrű, mélybarna szemű labrador kan.
Az a típusú kutya, aki a csillagokat is le akarja hozni az égről szeretett gazdájáért, egy jó
szóért is végtelenül hálás és mindenben szeretne megfelelni. Kifejezetten szereti, ha
simogatják, bújik az emberhez és igényli a vele való törődést. A munkakedve hatalmas, amit
már megtanult, azt nagy örömmel hajtja végre és próbál mindig az ember kedvébe járni.
Otthon figyelmes és élhető társ, aki jó viszonyt ápol a többi négylábúval is. Stabil
idegrendszere, motiváltsága és intelligenciája a jövőben kiváló vakvezető kutyává tehetik őt,
aki érzelmileg is támaszt tud majd nyújtani leendő látássérült gazdájának.
Hálásak vagyunk Hambuch Norbertnek és feleségének, hogy tapasztalt kölyöknevelőként
hozzájárultak ahhoz, hogy Ispánból is egyszer vakvezető kutya lehessen.
Carie

Carie egy puha bundájú, kissé zömök sárga labrador szuka. Ha termete nem is, de lendülete annál nagyobb. Gyönyörű fején két nagy háromszög fül ül, csokibarna szeme pedig mindig kedvesen és tettre készen csillog. Kedvenc játéka az apport, olyankor lába hosszát meghazudtolóan rakétaként száguldozik az eldobott labdáért. Ez a mindennapokba is beépült, ugyanis ha leesik valami, rajtra készen várakozik, hogy felvehesse. Roppant kiegyensúlyozott, kivirul ha van feladata.
Carie a szlovákiai Dogs for Life-ból érkezett.
Joghurt

Joghurt egy nagyobb termetű, világos, már-már fehér árnyalatú sárga labrador kan, aki puha megjelenésével és finom, lágy temperamentumával azonnal megnyeri az emberek bizalmát. Kölyökként igazi örökmozgó, játékos kutya volt, aki szinte szivacsként szívta magába az új ismereteket, és minden helyzetben nyitottan, lelkesedéssel fordult a világ felé. Fiatal kora ellenére mára már szépen kirajzolódott benne az a belső egyensúly, amely egy segítő kutya számára elengedhetetlen. Pontosan érzi a különbséget munka és játék között: amikor dolgozni kell, figyelme összeszedetté válik, mozgása tudatos, reakciói megfontoltak. Amikor pedig eljön a felszabadult pillanatok ideje, ugyanazzal a bohókás, kölyökkutya-lélekkel játszik, amely mindig is része volt a személyiségének. Tanulékonysága kiemelkedő, gyorsan és stabilan építi be az új feladatokat, miközben végig megőrzi együttműködő, gazdára hangolt hozzáállását. Nem tolakodó, inkább finoman kapcsolódó típus, aki jelenlétével megnyugtat, és természetes módon teremti meg a harmóniát maga körül. Joghurt egy olyan kutya, aki egyszerre képes biztos pont lenni a munkában és örömforrás a hétköznapokban — egy társ, aki nemcsak vezetni fogja gazdáját, hanem minden nap emlékezteti arra is, hogy a közös út nemcsak feladat, hanem élmény is.
Köszönettel tartozunk Preininger Ágnesnek, hogy szeretettel, odafigyeléssel és következetes neveléssel indította el Joghurttal azt az utat, amely egy segítő kutya életében meghatározó alapokat jelent.
Jáde

Jáde egy kifejezetten intelligens és nagyon érzékeny, tipikus kiscsaj, akiben az érzékenysége mellett nagy fokú vagányság, kíváncsiság és életvidámság is fellelhető. A feladatokba aktívan veti bele magát. Amikor rám néz egy-egy feladat alatt, kb. olyan érzésem van, mintha azt sugallná a szemeivel, hogy: „Mit nekem ez a feladat is, simán végrehajtom.” Amikor valamit csinálok, úgy tud figyelemmel kísérni, mintha az lenne a célja, hogy ellesse a tennivalókat, hogy a következő alkalommal már ő csinálja. Tényleg nagyon kifejező, okos a tekintete is. Egy megfelelni vágyó, csupa élet cukiság, aki biztosan bearanyozza majd a leendő gazdi életét ezzel a kis bájos, fénylő lelkével.
Köszönjük szépen Apró Antalnak és párjának, hogy egy ilyen kedves kiskutyát neveltek belőle. Abszolút érezhető a kutyában az ő odaadó szeretetük is.
Jegenye

Nagy lelkesedéssel érkezett és ez a lelkesedés máig kifogyhatatlan. Mindig vidám, tettre kész kutya, aki imád feladatozni, sétálni, bulizni, játszani!
Más kutyáktól távol tartja magát, kissé bizalmatlan, inkább elkerülő, de akivel megismerkedik, azzal szívesen játszik, beleértve a cicákat is.
Kiképzése elkezdődött, ami kezdetben a nagy és minőségi sétákból állt, hogy a kettőnk kapcsolata épüljön, mára már feladatozunk is, ami utcai pórázos sétákból és beltéri ügyességi feladatokról áll.
Köszönettel tartozunk Bálint Ildikónak és Scholtz Ferencnek, hogy otthont adva Jegenyének odaadó szeretettel nevelték fel, felkészítve őt a nagybetűs életre, és hogy hamarosan segítő kutya váljon belőle!
Íbisz

A szélvészként emlegetett sárga labrador szuka egy bársony szőrbe bújt huligán, akit a Jóisten azért teremtett olyan bájosnak, hogy a csibészkedéseit elnézzük neki, mert őt nem lehet nem imádni!
Annyira vidám,hogy nincs helye mellette szomorkodásnak, annyira bújós, hogy minden pillanatban tol valami kedvességet, hogy el ne feledd, ő itt van veled, itt melletted.
Úgy fut, mint egy gazella, és vág az esze, mint a borotva, szóval kösse fel mindenki a gatyát mellette, itt nincs lustálkodás, nincs tétlenkedés, valamit mindig csinálni kell és ha csinálunk valamit, annak örülni kell ,mert az életet élvezni kell Íbisz módra!
Köszönettel tartozunk Daróczy Eszternek, hogy szeretettel és odaadással nevelte fel ezt a nem mindennapi kiskutyát, aki egy látássérült embertársunknak valami csodásat fog majd adni azon kívül, hogy vezeti majd- mert minden pillanatban boldog lesz majd mellette!
Garas

Garas egy nagy termetű, puha bundájú kan labrador, aki egy ölelgetni való „plüssmackó” benyomását kelti hihetetlenül kedves és szeretetreméltó temperamentumával. Pozitív kisugárzása és jókedve mindenkire átragad, aki találkozik vele. Nagyon szereti az embereket és persze a hasát is, így jutalomfalattal jól motiválható, szívesen tanul és szeretne megfelelni. Hívásra örömmel, lobogó fülekkel rohan a kiképzőjéhez. A kutyás társaságban önfeledten játszik, minden állattal elsőre megtalálja a közös hangot. Otthon egy bújós figyelmes társ, aki szeret a középpontban lenni, ezért biztosak vagyunk benne, hogy a leendő látássérült gazdájának sokat fog jelenteni az Ő szereti közelsége.
Hálásan köszönjük Muszka Ágnesnek és családjának, hogy szeretettel és törődéssel egyengették Garas fejlődését, hogy a kicsi kölyökből egy érett, vakvezető kutyának alkalmas felnőtt kutyát neveltek belőle.
Fátyol
Fátyol egy érdeklődő, bohókás sötét sárga labrador lány a saját tenyésztési programunkból. Nagyon szereti, ha ő van a középpontban és egy kedves köszönéssel levehető a lábáról. Ha elfárad briósként alszik a fekhelyén, szabadon pedig úgy fut gazella módjára, hogy csak egy csíkot látni belőle. Olykor hajlamos a szemöldökét ráncolva figyelni a körülötte zajló eseményeket. Leendő látássérült gazdájának igazi, odaadó társ lesz majd.

Köszönjük Gál Emesének, hogy szeretetben felnevelte Fátyolt, hogy rátermett vakvezető kutya válhasson belőle.
Harmat

Harmat nem csak a fűszálakon található, hanem a Baráthegyinél is: egy vakvezető tanuló labrador. Csendben, finom léptekkel érkezett a falkánkba. 1- 2 nap alatt feloldódott és rájött, hogy bár sok kutya veszi körül, de mindenki nagy szeretettel fogadta, és még nagyokat is lehet játszani. Gyorsan tanul, kicsit érzékeny, de nagy benne a megfelelési vágy. Végtelenül kedves, puszis- igazi labi lány.
Hálás szívvel gondolunk Botfalvai Zsuzsannára és Botfalvai Zsoltra, akik szeretetben nevelték fel Harmatot, ezzel is segítve, hogy igazi négylábú őrangyal váljon belőle.
Hargita

Hargita egy közepes termetű, világos, már-már fehéres árnyalatú sárga labrador kan, aki finom megjelenésével és kiegyensúlyozott kisugárzásával azonnal bizalmat ébreszt az emberekben. Kölyökként igazi játékos, energikus egyéniség volt, aki minden helyzetben megtalálta a vidámságot, ám a képzés során megtanulta, hogyan fordítsa ezt az energiát fókuszált munkává. Ma már egy megfontolt, higgadt kutya, aki nem kapkod, hanem átgondoltan, biztosan reagál a feladatokra. Gyors felfogása és tanulási vágya kiemelkedő: amit egyszer megért, azt stabilan és megbízhatóan alkalmazza a gyakorlatban is. Nyugodt jelenléte biztonságot sugároz, ugyanakkor ott van benne az a belső lendület, amely szükséges ahhoz, hogy a mindennapi kihívásokban magabiztos társa legyen gazdájának. Hargita nem a hangos, tolakodó típus – ő csendesen, figyelmesen van jelen, és pontosan érzi, mikor kell előtérbe lépnie. Ez a fajta kiegyensúlyozottság és önuralom teszi őt igazán alkalmassá arra, hogy egy látássérült ember számára ne csak vezető, hanem biztonságot adó, stabil pont legyen a mindennapokban.
Köszönettel tartozunk Schmidt Annának és Fodor Dömének, hogy szeretettel, türelemmel és következetességgel nevelték fel Hargitát, megalapozva azt a stabil személyiséget, amelyre egy leendő segítő kutya életében a legnagyobb szükség van.
Deka
Deka a D betűs alom szélvészkirálylánya. Ez a kis termetű, sárga labrador szuka egy igazi egyéniség. Mindig tudja szerinte hogy is kellene csinálni a dolgokat és ezt nem rejti véka alá. Azonban ha egy kis simogatásról, szeretgetésről van szó, szinte doromboló kiscicává változik. Rendkívül emberközpontú, mindig a gazdi közelében szeretne lenni. Folyton valami mókán töri a fejét, aminek az eredményén néha csak ő nevet, de ez cseppet sem zavarja. Munkájában precíz, nagyon magas a megfelelni vágyása a gazdi felé. Gyorsan tanul és szeret bármilyen feladatban részt venni. Könnyen motiválható. Összességében egy rendkívül kedves és jópofa kutya aki mellett soha nem unalmas az élet. Biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan valakinek bearanyozza majd az életét.

Köszönjük Bodnár Botondnak és családjának, hogy nagy szeretetben és sok gondoskodással felnevelték a kicsi lányt!

