A 2014. évi Tokiói Vakvezető Kutya Világ Kongresszuson megjelent poszter és absztraktja
(előszőr a Canine Science 2008 konferencián került bemutatásra ez a tanulmány)
Van-e értelme tiltani a vakvezető kutyák epilepsziás rohamjelzőként való használatát? – esettanulmány
Mezősi Tamás (1), Pallos Andrea (1) dr., Komondi Piroska (1), Topal József (2) PhD
(1) Baráthegyi Vakvezető és Segítőkutya Kiképző Alapítvány
(2) Institute for Psychological Researches, Hungarian Academy of Sciences
Bevezető: A munkakutya olyan kutya, mely valamilyen szempontból szolgálatot tesz a tulajdonosának. A rohamjelző kutya a munkakutyák egyik típusa; speciálisan az epilepsziás rohamok jelzésére vannak kiképezve. Sok professzionális kutyakiképző véleménye szerint epilepsziás vak nem használhat vakvezető kutyát, mert a tulajdonos rohamai esetlegesen veszélyes helyzetet teremthetnek.
A rohamjelző kutyákat fokozott korai szocializációnak teszik ki a tulajdonossal a szociális dependencia és a tökéletes együttműködés kifejlődése érdekében. Fokozatosan válnak érzékenyebbé az emberi viselkedés apró változásai iránt, melyek előre jelzik a rohamot. A viselkedésük idegességük hatására megváltozik és ez a változás alakítható specifikus jelzéssé a kiképzéssel. Az ember-kutya kapcsolatot kutató közelmúltbeli kísérletek (Topál et al. 1998, Gácsi et al. 2001) azonban arra utalnak, hogy ez a kötődés a kutya és a tulajdonos között felnőttkorban is kialakulhat és a vezetőkutyák valamint gazdáik csapatként dolgoznak együtt, saját kommunikációjukat használva a napi rutin során (Naderi et al. 2001). Az alapfeltevésünk az volt, hogy a rohamot megelőző jeleket a vakvezető kutya is érzékeli és a gazdát védelmező viselkedése életbelép. Reakciója különböző lesz minden mástól és kevés képzés után is figyelmeztetésként fogja ezt használni. Ilyenképpen a kutya szolgálhat rohamjelzőként is, megvédve mind magát, mind tulajdonosát bárminemű balesettől. Mindazonáltal ismereteink szerint eddig senki sem képzett és használt kettős (vakvezető és rohamjelző) szerepű kutyákat.
Módszer: Esetünkben egy húsz éves, kutyaszerető, nőnemű, vak, súlyos epilepsziás rohamoktól szenvedő páciens kapott egy vakvezető kutyát. A páciens sérülései miatt sokszor depressziós, amit gyógyszeres kezeléssel tartanak ellenőrzés alatt. A depresszió szintjét folyamatosan megfigyelik. Ettől eltekintve kiemelkedően intelligens és együttműködő. Családi háttér és felügyelet biztosított. A kutya átadásának folyamata során nem csak együtt közlekedni tanultak meg, hanem kapcsolatfejlesztő gyakorlatokat végeztek és kifejlesztettek egy egyéni kommunikációs rendszert. Eközben a páciens és kutyája otthonukban éltek, csak a páciens kommunikált a kutyával, kiképzőink csak professzionális tanácsadást nyújtottak.
Eredmények: A kutya megbízhatóan jelezte a roham közeledtét a harmadik roham idejére, nagyon hamar meghaladva az elvárásokat. Az elkövetkező másfél hónap alatt huszonegy rohamot jelzett kiválóan. A kutya egyszer sem jelzett szükségtelenül és egyszer sem mulasztotta el jelezni a közeledő rohamot.
Konklúzió: A vakvezető és a rohamjelző kutya munkáját lehet egyesíteni. Amennyiben az egyéni kezelés és a megfigyelés biztosított, érdemes lenne kísérleti jelleggel vakvezető kutyákat juttatni epilepsziás vakoknak.
