dr. Mezősi Tamás

Tanár vagyok. Már diákkoromban is különórákat adtam, és a mai napig, bár más formában, de ennek a szenvedélynek élek. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanári, a Miskolci Egyetemen jogász és közgazdász, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen “rehabilitációs szakember a látássérülés területén” oklevelet, továbbá terápiás, vakvezető, mozgássérült segítő és rohamjelző kutyák képzésére jogosító képzettségeket is megszereztem. Máig folyamatosan tanulok: szakmát, emberséget, csapatmunkát. Alapítványunknál mindezt a tudást egyszerre alkalmazhatom. Tanítok kutyákat és fogyatékkal élő embereket, segítem a kollégáimat, de az én feladatom az alapítvány finanszírozásának a megoldása is. Körültekintően, nagy szakmai alázattal vezetem az Alapítvány munkáját.
Önkéntesként a Hunor hívatásos mentőcsapatában szolgálom hazánkat, mint mentőkutya vezető.
(Trafi 2018, Fecske 2016, Fanni 2015, Marcipán 2015, Ebu 2014, Kenobi 2014, Szilaj 2014, Pax 2014, Ében 2012, Rusty 2012, Borcsa 2012, Tami 2012, Blake 2011, Bogyó 2011, Maci 2011, Joey 2010, Opál 2009, Dió 2008, Fiona 2008, Rumi 2008, Labda 2000)
Szolgálati kutyáim:
- Labda: (1998.11.28. – 2012.07.14.)Labrador retriever ivartalanított szuka kutya. A Miskolci Speciális Mentőcsoportban a híres Mancs mellett, mentőkutyaként kezdte a pályáját. Romkutatásban, területkeresésben és nyomkövetésben is megszerezte a legmagasabb nemzetközi minősítést. Először az emlékezetes törökországi földrengés-katasztrófánál (2000) dolgozott külföldön. Az öregedő Labdácska terápiás kutyaként is nagyon hatékony volt, minden programunkban részt vett, mindenben támaszkodhattunk biztos tudására és határozottságára.
- Dió: (2006 június – 2019 április) 2006 ban, mentőkutya szülőktől született labrador retriever ivartalanított szuka kutya. Ő is sikeres mentőkutya lett, a szumátrai földrengéshez (2009) már vele utaztam. 6 éves korára Dió is megszerezte területkeresésben és romkutatásban a legmagasabb nemzetközi minősítést. Terápiás és bemutató kutyaként kedves természete és hatalmas munkabírása miatt is nagyon hatékony volt.
- Trafi: 2015 Kiképzett vakvezető, mozgássérült segítő és rohamjelző kutya, akivel a hozzánk forduló fogyatékkal élő embereknek tudom demonstrálni a segítőkutyáktól elvárható munkát, valamint vizsgázott terápiás kutya, aki autista fiatalok otthonában szokott velem segíteni, Harmadik mukakörében mentőkutyaként romkutatásban, területkeresésében és nyomkövetésben is megszerezte a legmagasabb nemzetközi minősítést. A HUNOR hivatásos mentőcsapatban önkénteskedünk közösen, együtt repültünk például a Vigorous Warrior 19 NATO békegyakorlatra.
Komondi Piroska

Végzettségem állattenyésztő mérnök. 13 éves korom óta kutyázom: kiállítások, vadászkutyázás, vércsapázás, tenyésztés, beagle-kutyaiskola szervezése és vezetése, emellett tanultam kutyakozmetikát, kutyakiképzést, majd belecsöppentem a mentőkutyázás világába. Hat évig kiképzésvezetőként koordináltam a csapat 15-25 kutyájának fejlődését, és képeztem a saját kutyáimat. Rengeteg mentőkutyás bemutató, vizsga és verseny szervezése, lebonyolítása, elvégzése közben részt vettem valós kereséseken, nemzetközi gyakorlatokon, mentőápolói és önkéntes tűzoltói tanfolyamon, dolgoztam mentő rohamkocsin. Képeztem kereső kutyákat, majd az Alapítvány keretein belül vakvezető kutyát. Ezzel egy időben állatorvosi asszisztensként dolgoztam, részt veszek kiképzési, etológiai, állatorvosi asszisztensi továbbképzéseken, hogy munkámat megfelelő színvonalon tudjam végezni.
A 2008-as év során látogattam egy rehabilitációs tanári képzést, melynek eredményeképpen sokkal hatékonyabb munkát tudok végezni a vakvezető kutyák kiképzése során.
2011-ben sikeresen elvégeztem a Habilitációs kutyakiképzői végzettséget adó OKJ-s tanfolyamot.
2017 évben sikeresen megszereztem a „Vakvezető kutya kiképzője” OKJ-s végzettséget.
2018-ban elvégeztem a Mozgássérültet segítő kutya kiképzője tanfolyamot és sikeres vizsgát tettem.
2018-ban részt vettem az IGDF (International Guide Dog Federation) által szervezett szemináriumon Ausztráliában és a tenyésztői konferencián Angliában.
2019 év tavaszán részt vettem az EGDF (Europien Guide Dog Federation) által rendezett konferencián Tallinban, Észtországban.
2019-ben részt vettem egy 3 hetes tenyésztői továbbképzésen a Guiding Eyes for the Blindes (USA, New York állam) vakvezető kutya iskola szervezésében.
2020-ban elkezdtük egy közép-Európai tenyésztői hálózat kialakítását más európai vakvezető kutya iskolákkal és nemzetközi szakemberekkel együtt.
(Mézes 2014, Jampi 2013, Frida 2013, Demi 2013, Miksa 2012, Mandula 2009, Rusty 2019)
Szolgálati kutyám:
- Diamond: 2012 februárjában született labrador retriever szuka, munkavonalú ősöktől. Rendezvényeinken felnőtteknek és gyerekeknek is szívesen megmutatja, hogyan vezetnek a vakvezető kutyák. Nagyon érzékeny kutya, aki minden érdeklődőhöz igazodik, mindenkit a saját tempójában vezet. Emellett mentőkutyás képzésben is részt vesz.
Nyíriné Kovács Mária

Már gyermekkorom óta erős a kötődésem a kutyákhoz, folyton összeszedtem az összes kutyát a környékről és hazavittem. Szüleimnek rá kellett jönnie, hogy kell egy saját kutya a számomra, így 8 éves koromban megkaptam az első kutyámat, egy kaukázusi keverék személyében. Vakvezető kutyát 1992-ben kezdtem képezni a Csepeli Kutya Iskolában, ahol az első kutyám egy tündéri labrador lány volt. Ilyen jó természetű kutyával ritkán találkozik az ember, szinte segített a kiképzésben. Hat évet töltöttem a Csepeli Iskolában, ahol számos kutya kiképzése és átadása fűződött a nevemhez. Komoly tapasztalatot szereztem a kutyák kiképzése terén, és megismertem a vakok igényeit, amelyet munkám során hasznosítani is tudtam. 2007-ig GYES-en voltam gyermekeimmel, de a kutyázás nagy hiányát érezve 2008-ban csatlakoztam egy alapítványhoz, amely az anyagi források teljes kiapadása miatt 2010 decemberében megszűnt. Ezután vettem fel a kapcsolatot a Baráthegyi Alapítvánnyal, amely lehetőséget nyújtott arra, hogy azt a munkát, amely az életem részévé vált, továbbra is folytathassam. Remélem, hogy munkámmal számos vak embernek teremtek lehetőséget arra, hogy jól képzett kutyával közlekedhessen. 2011-ben habilitációs kutyakiképzői vizsgát tettem, 2017 vakvezető kutya kiképző vizsgát tettem.
(Mokka 2020, Géniusz 2020,Kávé 2020,Körte 2020,Ion 2019,Ikon 2019,Dolly 2019,Indigó 2018,Brúnó 2018,Dolly 2017,Gordon 2017, Gandhi 2017, Felhő 2016, Gesztenye 2016,Gamma 2016, Fülöp 2016, Fidzsi 2016, Bonca 2015, Bözsi 2015, Fahéj 2015,Elvis 2014, Tex 2014, Maya 2014, Kira 2014, Cassie 2013, Vacak 2013, Andy 2013, Mézi 2012, Dani 2012, Jerry 2012, Frodó 2011, Sodó 2011, Mázli 2010)
Köbli Mónika

2004-ben végeztem a Debreceni Egyetemen, Környezetkutató szakon. Hosszú évekig egy polgármesteri hivatalban töltöttem be a környezetvédelmi ügyintéző feladatkörét. Folyamatosan éreztem, hogy valami hiányzik az életemből, de sok időbe telt, míg rájöttem, mi az. A kutyák és az, hogy segíteni tudjak olyan embereken, akik erre igencsak rászorulnak. Aztán jött az isteni szikra. 2009-ben felvettem a kapcsolatot egy vakvezető kutyák képzésére szakosodott alapítvánnyal és 2010. elejétől már csak ezzel foglalkoztam. Az alapítvány tönkrement, de a kolléganőmmel nem vagyunk azok a feladós típusok. Sok vakvágány után végre megtaláltuk a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítványt, ahol végre a számunkra is fontos célok, erkölcsi és eszmei normák az irányadók. Remélem, minél tovább erősíthetem a csapatukat, és együtt sok rászoruló ember életét tehetjük könnyebbé! Úgy legyen… 2011-ben habilitációs kutyakiképzői, 2017-ben pedig vakvezető kutyakiképzői vizsgát tettem.
(Latte 2021, Mese 2020, Inga 2019, Frutti 2016, Tesla 2016, Nelson 2016, Gina 2015, Bogi 2015, Oti 2014, Emi 2014, Morisz 2014, Dana 2014, Nico 2013, Szeder 2013, Rusty 2012, Trevor 2012, Tami 2012, Ében 2012, Dennis 2011)
Farkas Darinka

Amióta az eszemet tudom, mindig is szerettem a kutyákat, csodáltam a hűségüket és a jellemüket. Kisgyermek voltam még, amikor anyukámtól megkaptam Sheila Hocken Emma és én című csodálatos könyvét, ami hihetetlenül érzékletesen mutatja be vakvezető kutya és látássérült gazdája közötti önzetlen és szeretetteljes kapcsolatot. A lebilincselő történet olyannyira magával ragadott, hogy ezután bárki megkérdezte, mi leszek, ha nagy leszek én azt feleltem, hogy vakvezetőkutya kiképző. És így is lett! Érettségi után megszereztem a járőrkutya kiképző, majd a habilitációs kutyakiképző képesítést, majd a vakvezető kutya kiképzője OKJ képzést is. Olyan szerencsés voltam, hogy az iskola után felvettek a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Vakvezetőkutya-kiképző Iskolájába, ahol 12 évig dolgoztam vakvezetőkutya kiképzőként. Idén azonban olyan fordulóponthoz ért az életem, hogy változtatnom kellett, de hivatásomat nem akartam feladni. A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola lehetőséget biztosított számomra, hogy a csapathoz csatlakozva tovább dolgozhassak ezekkel a csodás kutyákkal, hogy tovább bővíthessem szakmai tudásomat és segíthessek látássérült embertársaimnak visszaadni önállóságukat.
(Brendon 2017, Gyömbér 2017, Bagira 2020 Aysha 2018, Hablaty 2018, Ice 2019, Szamos 2019, Bebe 2020, Kapitány 2021, Morze 2021)
Királyné Barkóczi Emese

2011-ben diplomáztam gyógytornászként, és már akkor kutyás mozgásfejlesztéssel foglalkoztam. Ezután szereztem meg 2013-ban a habilitációs kutya kiképzője OKJ végzettséget, majd 4 és fél éven át a megyei kórházban dolgoztam a gyermek-rehabilitációs osztályon, ahol saját terápiás kutyáimmal fejlesztettem egyéni és csoportos terápiák keretein belül a gyerekeket. Tartottam kutyaiskolát és részt vettem a segítő kutyák felkészítésében a terápiás munkára. Belekóstoltam a korai fejlesztésbe, nemcsak mint gyógytornász, de mint terápiás felvezető is, valamint értelmi fogyatékos felnőttek és idősek otthonában is rendszeres látogatók voltunk terápiás kutyáimmal. 2016-ban keresett meg az Alapítvány azzal a kéréssel, hogy kutyakiképzőként csatlakoznék-e hozzájuk és a legnagyobb örömmel mondtam igent rá. Kihívásként tekintettem eme nemes szakmára és csodálattal néztem, hogyan lesz egy bájos labradorból egy látássérült ember hű társa. 2018.-ban elvégeztem a mozgássérültet segítő kutya kiképzője OKJ tanfolyamot, majd 2020.-ban a vakvezető kutya kiképzője OKJ tanfolyamot is.
Az Alapítvány kiképzőjeként több tenyészkutyánk fialásnál is segédkeztem, két alomnyi kiskutya született nálam és nevelkedett 8 hetes korukig. A kölyök teszteket rendszeresen én csinálom, ahogy a névadókat is, Bóbita kutyám segítségével. Fő tevékenységem a kölyöknevelt fiatal labradorok vakvezető kutyává képzése és látássérült személyeknek átadása. Gyógytornászként a látássérült emberek mozgáskoordinációjának fejlesztésében is segítek. Az alapítvány terápiás kutyáinak felkészítése és a terápiák tartása is a szívügyem. Kollégáimmal rendszeresen veszünk részt rendezvényeken, látogatunk el iskolákba és tartunk érzékenyítő foglalkozásokat.
(Google 2017, Mandy 2018, Infra 2018, Cora 2019, Iram 2019, Kiwi 2019, Kürtös 2020, Milka 2020, Müzli 2020, Alma 2020)
Szolgálati kutyám:
Bóbita: 2014-ben született fekete labrador ivartalanított szuka kutya. Vizsgás terápiás kutyaként járt be csecsemőotthonba, kórházba és iskolákba is fejleszteni a gyerekeket. Kedves és simulékony természetével mosolyt csal mindenki arcára. Nagyon szereti az embereket, bárkivel bármikor szívesen dolgozik, az érzékenyítő foglalkozásokon akár a kollégáimmal, akár velem van, mindig lehet rá számítani. Terápiás és demonstrátor kutya az alapítványnál, bárki kipróbálhatja vele, milyen lefedett szemmel vakvezető kutyával közlekedni. A kiskutyáink névadójában rendszeresen ő választ a beküldött nevek közül.
Tami: 2016-ban született border collie ivartalanított szuka. Alapvetően sport karrierrel induló életében hamar bizonyosságot nyert, hogy nem csak a canicrossban és egyéb kutyás sportokban tehetséges, hanem imádnivaló természetével és intelligenciájával alkalmas terápiás kutyának is. Az alapítvány színeiben vizsgázott terápiás kutyaként 2018.-ban. Közepes termete és félhosszú szőre elvarázsol mindenkit, nagyfokú együttműködési készsége és munkamániája, kifogyhatatlan energiái nagy örömöt jelentenek a terápiás alanyoknak.
Vida Zoltán

2013 óta erősítem a Baráthegyi csapatát. Az alapítvány munkájával még kliensként találkoztam, amikor az első vakvezető kutyámat igényeltem. Tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen csodálatos kutyus mekkora segítséget tud nyújtani látássérült gazdájának, ezért nagy örömmel tölt el, hogy sorstársamiért és a vakvezető kutyákért dolgozhatok.
Feladatom, hogy a kiképzés utolsó szakaszában teszteljem a vakvezető kutyákat, hogy készen állnak-e egy látássérült gazdával való együttműködésre. Emellett informatikát tanítok látássérült embereknek, ezzel is segítve őket, hogy megismerjék és kihasználják a technika fejlődésében lévő lehetőségeket. Fontos feladatom még, hogy érzékenyítő foglalkozásokon veszek részt, ahol az emberek bepillantást nyerhetnek a látássérültek világába.
Fedor Barnabás

2017 év végén kezdetem el dolgozni az Alapítványnál, mint karbantartó. Feladatom, hogy az épületek, területek folyamatosan rendezettek legyenek, továbbá a kiképzéshez szükséges fizikai feladatokat ellássam. Ötleteimmel, kreativitásommal igyekszem támogatni a csapat munkáját, és elősegíteni a jövőbeli tervek megvalósulását. A családias légkör, és a közvetlen munkatársi kapcsolat arra ösztönöz, hogy folyamatosan fejlődjek.

Kériné Lukács Zita
Az önkéntesség középiskolás korom óta végig kísérte az életemet. Ahol lehetőségem nyílt rá, ott segítettem, így kerültem 2008-ban a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolához. Itt találtam rá az igazi hivatásomra. Mára az alapítvány kuratóriumának tagja és általános igazgatója vagyok. A feladatom, hogy biztosítsam az Alapítvány átlátható, gazdaságos működését, segítsem a kollégáimat a fejlődésben, folyamatosan biztonságos és megfelelő munkakörnyezetet teremtsek számukra. Közgazdász végzettségem mellé megszereztem a mérlegképes könyvelői képesítést, valamint a vezetői feladataim hatékony ellátása érdekében sikeresen elvégeztem egy mediátori képzést.
Tőkei Gabriella

Az Alapítvány könyvelője vagyok. Családomban mindig központi helyet foglaltak el a természet és az állatok szeretete, különösen négylábú barátainké. Bár szakmám a számok világa nagyon örültem mikor 2017-ben az Alapítvány munkatársa lettem. Munkaköröm a könyvelési, számviteli feladatok elvégzése, bevallások, beszámolók elkészítése, a számviteli és adó törvények napra kész alkalmazása. Mindemellett szívesen segítek a szakmai rendezvényeken és érzékenyítő foglalkozásokon.
Csontos Adrienn

Mindig is fontos volt számomra, hogy segíthessek másoknak. Kerestem egy olyan ügyet amelynek küldetésével azonosulni tudok. Ahol segíthetek rászoruló embereknek, úgy hogy közben gyerekkorom óta imádott kutyák között lehetek. 2011-ben így csatlakoztam önkéntesként az alapítvány csapatához. Évekig az alapítvány kommunikációjában vettem részt. Jelenleg önkéntes koordinátor vagyok. Összefogom azokat az elhivatott és lelkes embereket akik szeretnének tenni látássérült embertársainkért és vakvezető kutyáinkért. Emellett az érzékenyítő foglalkozások megszervezése és a különböző programok lebonyolítása is hozzám tartozik. A társadalmi szemléletformlás alapítványunk egyik fő feladata melyet nagyon fontosnak tartok és örömmel szervezem.
Kozmóczki-Kövesdi Kinga

Gyermekkorom óta tudtam, hogy olyan iskolákban akarok tanulni a későbbiekben pedig olyan munkahelyeken dolgozni ahol a természet, a növények és az állatok kapnak szerepet. Fordulópontot hozott az életemben, hogy egy vidéki állatkertbe önkéntes munkám során felvételt nyertem. Innentől a mindennapjaim elengedhetetlen része lett az egzotikus állatok gondozása és a velük való szemléletformálás. Az ott eltöltött hét év alatt az egyik legfontosabb célomnak éreztem, hogy az emberek megismerjék és elfogadják bolygónk sokszínű élővilágát. Akkori munkámban szerzett pozitív élményeimmel, lelkesedésemmel érkeztem 2021 májusában a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolához, hogy kommunikációs munkatársként erősítsem a csapatot. Nem csalódtam, egy lelkes, elszánt, céltudatos csapat tagja lettem, ahol tovább fejlődhetek és bővíthetem a már megszerzett ismereteimet. Hiszem, hogy a megfelelő kommunikációval, információ és ismeret átadással segíthetem az alapítványunk céljait. Sokat jelent nekem, hogy részese lehetek ennek az összefogásnak, mely során közösen segítünk látássérült embertársainknak.
Erdélyi Judit
Látrányi Orsolya
Amióta az eszemet tudom, imádom a kutyákat. 30 éves kutyás tapasztalattal a hátam mögött büszkén mondhatom, hogy a munkám a szenvedélyem. Nálam a kutyák játszva tanulnak. Honnan indult nálam a kutyák iránti rajongás? Engedd meg, hogy elröpítselek a múltamba, és megmutassam, milyen út vezetett odáig, aki most vagyok: Gyerekkoromban minden létező könyvet és újságot elolvastam a kutyákról: fajtaleírások, kutyanevelés, kiképzési módszerek. Első kutyám egy ír szetter volt, akivel a nemzetközileg elismert szaktekintélyhez, Szopó Béla bácsihoz jártam az OMSE kutyasuliba. Alex nevű szetterem nemcsak a kutyasuliban, de a kiállításon és a vadásziskolában is kimagaslóan teljesített. Alex mellé érkezett később egy családi kedvenc törpe tacsi és egy angol bullterrier, akivel szintén a munkakutyás vonalat erősítettük. A következő szerelmemmel, a mentőkutyázással 23 évvel ezelőtt hozott össze a sors, egy TV műsorban látott riport után döntöttem el, hogy csatlakozom a budapesti csapathoz (PKKM) – ők a mai Kutyák Határok Nélkül Alapítvány. Az ottani gyakorlatok, bevetések, szemináriumok, nagy előrelépést jelentettek a szakmai tudásomban. Mindezek mellett vállaltam háznál képzéseket, panzióztatást, szaktanácsadást is. Tudásvágyam nem ismert határokat, ami a kutyákat illeti: elvégeztem kutyakozmetikai tanfolyamot, és állatorvosi asszisztensként is dolgoztam. Kutyás múltam 30 évre tekint vissza, de a tanulást, fejlődést a mai napig fontosnak tartom. A tanítási módszerem fontos alapköve a pozitív megerősítés és a játék, hiszen a vidáman tanuló kutya mellett elégedett a gazdi is, aki akkor is tudja majd irányítani kutyáját, ha nem vagyok ott. 2022 januárban kaptam a lehetőséget, hogy a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolánál kiképzőként dolgozhassak. Örömmel vállaltam el ezt a kihívást, mert úgy éreztem, tudok még tanulni, fejlődni, más típusú kiképzési módszert elsajátítani, és ami a legfontosabb, hogy egy képzett vakvezető kutyával megkönnyítem egy látássérült ember életét.
Greutter Lilla

Egészen kiskorom óta szívügyem a segítségnyújtás és az önkénteskedés, legyen szó emberekről és állatokról, emellett mindig érdekelt a média világa. Korábban szerepelni szerettem volna benne. Azt gondoltam, majd ebből én meggazdagodom és támogatni fogom a különböző alapítványokat a fennmaradás és a fejlődés érdekében. Tizennégy éves koromban viszont jött egy gondolat… Mi lenne, ha én lennék az, aki a munkájával segítené ezeket az alapítványokat, személyeket, hogy ismertebbek legyenek? Ezután elkezdtem önkénteskedni. Egy miskolci feltörekvő írónő közösségi média oldalait kezeltem egy évig. Ezalatt az idő alatt belekóstoltam a marketing alapjaiba, viszont akkor kezdett el növekedni igazán a tapasztalatom, amikor a helyi keresztény közösségünk teljes kommunikációs területét átvettem. Szakmai fejlődésem érdekében 2022-ben elkezdtem a felsőfokú tanulmányaimat a Budapesti Gazdasági Egyetemen annak a reményében, hogy el tudok helyezkedni egy olyan helyen, amire mindig is vágytam. Szempontjaim között volt, hogy az “álom munkahelyem” jó célt szolgáljon, állatbarát legyen és a marketing iránti szenvedélyemet hasznosíthassam. Úgy éreztem túl nagyok az elvárásaim pályakezdőként, majd rátaláltam az alapítványra. 2022 októberében kezdtem el dolgozni a Baráthegyinél, mint közösségi média munkatárs. Azóta elsődleges célommá vált, hogy még több emberrel ismertessem meg a látássérültek és a vakvezető kutyák világát, és a folyamatos fejlődésem által hozzájáruljak az alapítvány stabilitásához. Úgy érzem, hálás lehetek, hogy itt dolgozhatok.
Balogh Ádám

Végzettségemet tekintve pszichológus vagyok. 2016-ban végeztem a Debreceni Egyetemen, és rögtön munkába is álltam, akkor még a gyermekvédelemben. Azonban már egyetemi időszakban is foglalkoztatott a fogyatékkal élők beilleszkedése, megsegítése. 2021-ben csatlakoztam a látássérült rehabilitációs központhoz, és munkám mellett azonnal éltem a lehetőséggel, hogy a vakvezető kutya kiképzéshez, az ott lévő munkafolyamatokhoz is csatlakozzak. 2024-ben már főállásban segítem az alapítvány munkáját pszichológusként. A látássérült igénylőkön, klienseken túl segítem a kiképzők munkáját, és a kölyöknevelési folyamatokat. Segítem a kölyöknevelő kiválasztást, felkészítést és egyik fontos feladatom a nevelés lezárásakor megtartott átadást segítő tréning lebonyolítása. Gyermekkoromtól kezdve érdekel a pszichológia, és közel érzem magamhoz a kutyákat is, így az alapítványban végzett munkám rengeteg fejlődési lehetőséget biztosít számomra. Pszichológusi munkám mellett igyekszem még követni az új kutatási eredményeket, nemzetközi szintű kérdéseket, újításokat. Tudásomat mind a pszichológia, mind a kutyakiképzés és nevelés terén is folyamatosan fejlesztem, az elmúlt évek során klinikai szakpszichológusi képzésben vettem részt.
Első vakvezető kutyám 2014-ben került hozzám, ő egy fekete Labrador kutya, a neve Dana, aki jelenleg már nyugdíjasként él velünk.
Jelenlegi vakvezető kutyám pedig 2022-ben érkezett, egy zsemle színű Labrador, Oktáv.
Korábban munkatársaink voltak
- Szabó Gábor
- Dánffy Brigitta
- Lékáné Viszokai Katalin
- Dobainé Demján Vera
- Juhászné Mályi Edit
- Rózsa Linda
- Kerékgyártó Imréné
- Mészáros Márta
- Derdák Csaba
- Gáspár Anna
- Dr. Juhász Nóra
- Eördög Brigitta
- Cserven Lajos