Sorversenyek, játékos feladatok – így gyakorolnak kamaszodó tanulóink

Nyári élményekkel gazdagodva O és a P betűs kutyáink egyszerre léptek a kamaszkorba. Velük és kölyöknevelőikkel a Hajógyári szigeten gyűltünk össze, ahol kreatív feladatokkal gyakoroltak vakvezető tanulóink.

Ostya, Origó, Prizma, Perec és testvéreik élvezték a közös programot. Juhász Nóra kölyökkoordinátor szuper feladatokkal készült nekik és kölyöknevelőinknek. Kis létszámmal, kellő távolság megtartásával és ahol kellett maszkviseléssel, szabad téren tartottuk meg szeptemberi kölyöktalálkozónkat.

“Örülök, hogy a részese lehetek ennek a programnak, és kölyöknevelő lehetek. Nem csak mi adunk ezzel az önkéntes munkával, hanem sokat kapunk és egy nagyon jó közösség tagjai lehetünk – meséli a második vakvezető tanulót nevelő, Kelemen Nóra.

Most is hatalmas közös futkározással kezdődött a kölyöktalálkozó. Vakvezető tanulóink mindig oda vannak ezért, de most különösen, hiszen a koronavírus-járvány miatt nincs lehetőség nagyobb létszámú rendezvények megtartására.

A harmadik kutyáját nevelő Szűcs Marika elmondta, ő mindenkinek azt javasolja, hogy vállaljon kölyöknevelést. “Én az idősebb korosztályhoz tartozom, és nekik is bátran merem javasolni, hiszen így garantáltan nem kell orvoshoz menni, gyógyszerre gondolni. Minden napra megvan a sportolás, megvan egy kis lényre való odafigyelés. Sokkal többet kapunk, mint amennyit adunk” – mondja Marika.

Hóbortos tinikből komoly vakvezető kutyák válnak

A kölyöktalálkozón sok mindent gyakoroltunk, amelyek mind azt a célt szolgálták, hogy labradorjaink könnyebben sajátítsák el a munkájukhoz szükséges tudást. Kreatív módokon, különböző nehezítésekkel gyakorolták a láb melletti sétát, a gazdira koncentrálást, a behívást.

Ezeknek mind óriási jelentősége lesz a későbbiekben, hiszen nagyon fontos, hogy a vakvezető kutya közlekedés közben csakis a gazdájára figyeljen, ne terelje el a figyelmét másik kutya, vagy egy ember, esetleg valamilyen finom illat.

“A mai napon különböző feladatokkal azt gyakoroltuk, hogy a tanulóink más kutyák társaságában is fegyelmezettek maradjanak. Nagyon sok tanulságos feladatot csináltunk, voltak pórázas vezetés, jutalomfalat nélküli és póráz nélküli feladatok is” – mondta a találkozó végén Juhász Nóra kölyökkoordinátor.

A koronavírus-járvány a vakvezető kutyák képzését is érintette

“A vírushelyzet a mi munkánkat is befolyásolta. Tavasszal hivatalosan lefújták a vizsgáztatásokat, és a kliensekkel való munkát gyakorlatilag be kellett fejezni” – mondja szakmai vezetőnk, Komondi Piroska.

A veszélyhelyzet feloldása után a nyár folyamán szorgalmasan dolgoztunk párosainkkal, aminek mostanra beértek az első gyümölcsei. Szeptemberben először Zsófi és Mokka, utánuk Barbi és Bebe tett sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát egész szakmai stábunk és kiképzőink örömére.

A járványügyi szabályokat betartva tartottuk meg első őszi kölyöktalálkozónkat, és bízunk benne, hogy ugyanilyen biztonságos formában az októberi találkozót is megtarthatjuk, és nem kell majd visszatérni az online tanuláshoz.