Az első 9 hét csodája

Borsó kölykei kilenchetesek lettek, ezzel egy fontos mérföldkőhöz érkeztek: kölyöknevelőkhöz költöznek. Összefoglaljuk Indián, Ispán, Isler és Íbisz élete első szakaszát, ami tele volt szeretettel, játékkal és fejlődéssel.

Az első napok: négy új élet kezdete

Az ellés óráiban ott volt szakmai vezetőnk, Komondi Piroska és Borsó gazdája. „Ez az egész egy csoda volt. Virrasztottunk Borsóval, és látszott rajta, hogy tudja, valami különlegeset tett” – mondta Leidgeb Melinda.

Az első napok az elletőládában teltek, ahol Borsó gondosan etette és mosdatta a kölykeit. A kicsik szinte csak aludtak és ettek, miközben napról napra erősödtek.

A felfedezés és a villámfejlődés időszaka

Az első héten a kicsik jó étvággyal növekedtek, és feltűntek a főbb jellemvonásaik is. „Az egyik törtetőbb, gyorsan odakúszik Borsóhoz, a másik nem siet, ő nyugodtabb. Az egyetlen kislány törékeny, igazi hercegnő.”

  

A második héten már próbáltak felállni, vakkantani és felfigyeltek a hangokra. „Már a zenére és a fütyülésre is reagálnak, felkapják a fejüket.”

A harmadik hétre elindultak, felfedezték a környezetüket, és egyre aktívabbak lettek.

Melinda szerint: „Egyelőre még a lábacskáik ide-oda csúsznak, szaladni is próbálnak, de néha hasra csúsznak. Esetlen padlócirkáló üzemmódban vannak. Kóstolgatnak, szaglásznak, kezdik igazán felfedezni a világot, és még mindig rengeteget alszanak.”

A negyedik-hatodik hét: játék és tanulás

Ekkorra a kölykök már határozott egyéniségekké váltak. „A kislány tiszta anyja, hisztis és akaratos. Az elsőszülött nyugodt, gyorsan tanul. A két középső a legaktívabb.”

Megtanultak behívásra odajönni, imádnak játszani, felfedezni és a fűtött kutyaházukban aludni. „A játékokat húzzák-nyúzzák, egymás fülét-farkát is. A kedvencük a csörgős játék és a cipő” – mondta Melinda.

Minden új élmény formálta őket, és pozitív tapasztalatokat gyűjtöttek: „A sepregetés remek játék lett számukra.”

Hathetes korukra megkapták az első oltásokat.

A hetedik-nyolcadik hét: készülődés az új kalandokra

Ebben az időszakban a kölykök egyre önállóbbá váltak. Már nemcsak egymással, hanem Borsóval is játszottak, aki örömmel csatlakozott hozzájuk a kertben.

„Borsó magától bemegy a kerítésen a kicsikhez, akik kergetik az anyjukat és játszanak vele” – mondta Melinda. Hatalmas étvággyal esznek, már szilárd tápot kapnak, és egyre kevesebbet szopiznak.

Az etetés igazi látványosság: „Körbe-körbe forognak, mintha egy kis táncolós vacsora kezdődne” – mesélte Melinda. Emellett a pancsolás is nagy kedvencük lett: „Nemcsak isznak a vizes tálból, hanem pancsolnak is benne.”

A kilencedik hét: búcsú és új kezdetek

Elérkezett az idő, amikor a kölykök kirepülnek a szülői házból és kölyöknevelőkhöz költöznek. Melinda így búcsúzott tőlük:

„Hiányozni fognak, nagy csend lesz nélkülük. Tele vannak élettel, és ezt az életörömöt átadják nekünk. Izgalmas volt látni a fejlődésüket, hiszen ők segítőkutyák lesznek, és már most erősen kötődnek az emberekhez és szeretik őket. Látszik, hogy tényleg arra születtek, hogy az ember társai legyenek.”

Köszönjük Leidgeb Melindának és Leidgeb Dánielnek, hogy szerető otthont biztosítanak anyakutyánknak és elszántsággal, figyelemmel gondoskodtak Borsó első kis csapatáról.

Jövő héten megmutatjuk nektek, hogy hol folytatják az életüket a kicsik.

Ne várj májusig hiszen, már most rendelkezhetsz adód egy százalékáról a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolának.

Biztos lehetsz benne, hogy  jó helyre kerülnek az adó forintjaid, mert alapítványunk mindent a vakvezető kutyák képzésére fordít.

Köszönjük a látássérült gazdik nevében!

Már felajánlhatod a NAV online felületén az adód 1%-át a vakvezető kutyák képzésére, ha belépsz az ügyfélkapudon ideCsak öt percedbe kerül, és támogatást küldesz egy hűséges vakvezető kutyának!

Még egy jó hír! Ha megadod a levelezési címedet, a köszönőlevélben elküldjük majd jövő évi vakvezető kutyás naptárunkat is.
 Adószámunk: 18449149-1-05
Kérjük, támogasd adód 1%-ával a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolát!
Adó 1% tájékoztatónkat itt olvashatod

Az alomról ebben a cikkben írtunk a legutóbb.