kutyakiképzés

Dandzsi, a német juhász szuka tapasztalt vakvezető kutyának számít, nemsokára 7 éves lesz. Németországból érkezett 2019 júliusában, nem sokkal azután, hogy elhunyt a gazdája. Kardon Annamari már nagyon várta, hogy hű társa mellette legyen, és hazavihesse Miskolcról, ahol a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola munkatársai foglalkoztak a kutyával.

Júliusi kölyöktalálkozónk alkalmával egy budai buszvégállomáson gyűltünk össze, ahol a fel- és leszállást gyakoroltuk. Úgy látjuk, hogy kutyáink felnőtt vakvezetőként ezekben a helyzetekben is csodásan helyt fognak állni.

Ahogy mindig, ezúttal is futtatással és játékkal kezdtük a kölyöktalálkozót. A nagy meleg miatt a buszos gyakorlást egy órányira szűkítettük,

A hosszú karantén időszak után Miskolcon gyűltünk össze kölyöknevelőinkkel és tanuló kutyáinkkal. Vidáman, tartalmasan telt el a nap, minden kutyusunk jól szerepelt.

Egy közös futtatással kezdtünk, hogy a kölykök nagy csapatban is kijátszhassák magukat végre, ahogy a korábbi találkozókon szokták. Ezt követően csapat feladatokat oldottak meg kiskutyáink és nevelőik.