Szoros kapcsolat alakul ki a kölyöknevelők és a vakvezető tanulók között

Müzli, aki jelenleg kiképzőnknél tanul, nemrégiben egy születésnapi üdvözléssel lepte meg kölyöknevelőjét. A labrador kölykök 8 hetes koruk után kerülnek kölyöknevelő családokhoz, és első születésnapjukig ott élnek. Ez szoros kapcsolatot alakít ki köztük.

Önkéntes kölyöknevelőink feladata, hogy otthonukban elősegítsék a kis vakvezető-tanulók szocializációját az első évben. Kölyöknevelőink ezután is tartják a kapcsolatot a kiképzőkkel, így informálódnak korábbi neveltjük életéről. Sokszor személyes találkozásra is van mód, ám ez most a vírus miatt elmaradt. Így történhetett meg, hogy a mi Müzlink nem tudta felköszönteni hőn szeretett nevelőjét, Rékát, ezért a mi segítségünkkel levelet küldött neki – amit Facebook oldalunok elolvashattok.

Müzli rengeteget tanulhatott korábban a Sápi családnál, hiszen a sokadik kölyköt nevelik fel nekünk, ráadásul egy fedél alatt élt Fidzsivel, a vakvezető kutyával.

“A nővérem látássérült, és az alapítvány felajánlott neki egy vakvezető kutyát, Fidzsit. A családunk megkedvelte az állatot, de egy másik sajátot már nem tudtunk vállalni, ezért döntöttünk a kölyöknevelő program mellett. Később önállóan is szerettem volna kipróbálni magam ebben – nyilatkozta Sápi Réka az Észak-Magyarországnak. – Müzlitől sokat tanultam, leginkább azt, hogy valakire ügyelni kell, és felelősséggel jár a kutyanevelés. Naponta többször sétálni mentünk, és gyakoroltuk azokat a feladatokat, amelyeket a kiképzők javasoltak nekünk. Jó tapasztalat volt vele együtt dolgozni, szívesen vállaltam, és ha lesz saját kutyám, tudok majd ebből meríteni.”