A vakvezető kutyák képzése sokak gondoskodásával valósul meg, és a közös cél mellett összeköt minket a barátság is. Vakvezető kutyával közlekedő klienseink, kölyöknevelőink és családtagok kirándultak a Bükkben alapítványunk szervezésében.

A lillafüredi kisvasúttal mentünk el a Garadna végállomásig, egyórás úton volt alkalmunk beszélgetni, többen most találkoztak először, de könnyen találtak témát, hiszen összeköt minket a közös érdeklődés.

A sárga jelzésen kalandos út várt ránk. A vihar olyan sok fát kidöntött, hogy igazi kalandtúra lett belőle. Az ösvényen úgy haladtunk, hogy mindegyik látássérült barátunkat egy látó kísérte, mert a vakvezető kutyák szabadnapot kaptak és hám nélkül szaladgáltak körülöttünk.

„Ismét egy olyan napra ébredhettünk, amikor mi, vakvezető kutyával közlekedő látássérültek összegyűltünk, és egy nagy piknikre indultunk. Számomra már az odajutás is nagyon élvezetes volt, hiszen a kisvonatozás után az erdei ösvényt több kidőlt fa akadályozta, aminek átmászása már felért egy kalandparki túrának. Ám ez se állíthatta meg a csapatot, hiszen a látó segítők ügyesen navigáltak minket. Mialatt mi az utunkba akadt fatörzseket és a néhol kövekkel tarkított sáros szakaszt küzdöttük le, addig kutyusaink örömmel szaladgáltak körülöttünk” – mondta Pozsgay Dóra, Noé gazdája.

Van, aki akkor is segít, amikor szabin van

A kidőlt fákkal borított ösvény Rizling gazdájának, Vida Zoltánnak is tetszett, aki nagyon büszke volt vakvezető kutyájára:

„Rizling odaállt mellém, megvárta, amíg átlépek a fatörzseken. Nem volt rajta hám, vagyis nem dolgozott, de akkor is gondoskodni akart rólam. Persze sokszor megsimogattam. Az igazság az, hogy simán át tudtam lépni a fákon, de jólesett, hogy ott volt mellettem folyamatosan.”

Csendes nyugodt környezetben túráztunk, a végére egy meredek szakaszon össze kellett szednünk az erőnket, majd egy forráshoz értünk, ahol letelepedtünk piknikezni. Körbe kínáltuk az otthon készített süteményeket és sokat beszélgettünk. „Az egyik új önkéntesünk most kezdett el ismerkedni alapítványunkkal, nagyon érdekelte, hogyan tájékozódunk és döntünk, mielőtt átkelünk az úttesten, jót beszélgettem vele erről. Azt mondjuk, ha van egy vakvezető kutyád és egy navigációd, akkor bárhová el tudsz jutni. Úgy gondolom, ezzel a témával érdemes lesz bővebben foglalkoznunk még, mert a látó embereket is érdekli” – mondta Zoltán.

Néhány kutya szint váltott a bőséges sárdagonya után

Egy kis pihenés és beszélgetés után volt, aki visszafele is a kissé meredekebb ösvényt választotta, mások pedig a betonutat. Utóbbiak kutyái fürödhettek egy jót.

„Én nagyon jól éreztem magam, hiszen nemcsak új ismerősökre tettem szert, hanem régi barátokkal is találkoztam, akikkel a kutyás emlékeket elevenítettük fel. Emellett pedig Noét is sikerült kifuttatni annyira, hogy hazafele a vonaton úgy kellett összeszednem, hogy le tudjunk szállni” – mondta Dóra.

Nincs fontosabb, mit egy kedves, összetartó közösséghez tartozni

„Én kíváncsi vagyok a látássérült emberekre, nagyon szeretem őket, becsülöm bennük, hogy a nehézségekben is megtalálják a jót. A kidőlt fákban sem a nehézséget, hanem az erőpróbát fedezték fel, hazafelé a kutyák közül többen megfürödtek a Garadnában, és egy látássérült gazdi sem problémázott amiatt, hogy a sárga helyett fekete színű labival tér haza” – mondta önkéntes kölyöknevelőnk, Mariscsák István.

Köszönjük alapítványunk munkatársainak, önkénteseinknek, akik segítettek a túra szervezésében és lebonyolításában, szeptemberben Budapesten folytatjuk, ahol ismét látássérült klienseinkkel fogunk piknikezni.