vakvezető kutyás közlekedés

Egy hónap alatt három sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tettek le párosaink. Gratulálunk Lillának és Ingának, Ágnesnek és Ionnak, Tibornak és Szamosnak. A nagyszerű eredmény kölyöknevelőink és kiképzőinek együttműködésének köszönhető.

Lilla és Inga
Lilla és Inga remek párost alkotnak, ezt mi sem bizonyítja jobban,

Még egy csepp könny is megcsillant a szememben, amikor a dékán úr megemlítette azt a kis „mellékletet”, amit a gyógypedagógus diplomám mellé kaptam. Nagyon örültem, hogy ez a kis apróság nem ment ki a fejéből. Pedig csak óvatosan szóltam neki egyszer, hogy Ében is kaphatna valamilyen emléklapot,

Mészáros Ágnes és Ion ma sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett. Ion, a fekete labrador magabiztosan vezette gazdáját, a munkába igyekvő tömegről tudomást sem vett. Ágneséket kiképzőnk, Nyíriné Kovács Mária készítette fel a vizsgára.

Ágnes vizsgadrukkja egy kicsit elbizonytalanította Iont a közlekedésbiztonsági vizsga előtt, de kiképzőnk,

Mészáros Ágnes, a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének alelnöke szeret segíteni az embereken, úgy érzi, most nagyon a helyén van. Ágnes születése óta látássérült, kamaszkorában még tovább romlott a látása. Három évvel ezelőtt Ágnes elhatározta, szeretne egy vakvezető kutyát, így beadta jelentkezését alapítványunkhoz.

Jelenlegi munkakörében főleg az operatív feladatok vannak rá bízva,