kölyök kutya

2019 februárjában megszülettek Iris kölykei. A 10 kicsi labradornak már kinyílt a szeme, és érdeklődve kezdik felfedezni a világot. Itt volt az ideje, hogy a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola leendő vakvezető kutyái nevet kapjanak, ezért a Facebook oldalukra érkezett névötletek közül Bóbita kutya kisorsolta, hogy milyen M betűs nevet kapjanak.

10 óra alatt 10 kölyköt hozott a világra anyakutyánk! Megérkezett a vakvezető kutyák legfrissebb generációja. Munkatársaink két napot töltöttek Iris mellett, mert ugyan anyakutyánk már február 18-án, hétfőn délelőtt mutatta a közeledő ellés jeleit, azonban csak kedden délelőtt 10 óra után született meg az első kölyök, 

2018 decemberében, vagyis egy hónapon belül ismét átélhettük, milyen különleges siker, amikor csapatunk munkájának beérik a gyümölcse. Mindent megtettünk ebben az évben is, hogy kutyáink munkába állhassanak látássérült gazdáik mellett. Legutóbb decemberben Ion, Hablaty és Indigó bizonyította közlekedésbiztonsági vizsgáján rátermettségét, így lelt bennük hűséges társra Tamás,