2018 decemberében, vagyis egy hónapon belül ismét átélhettük, milyen különleges siker, amikor csapatunk munkájának beérik a gyümölcse. Mindent megtettünk ebben az évben is, hogy kutyáink munkába állhassanak látássérült gazdáik mellett. Legutóbb decemberben Ion, Hablaty és Indigó bizonyította közlekedésbiztonsági vizsgáján rátermettségét, így lelt bennük hűséges társra Tamás, Panka és Antal.
Puskás Antal és Indigó mentek jeges, havas úton, és hóbuckák között, ahol nem takarították el a havat. Utaztak busszal, villamossal az ünnepre készülő tömeggel. De nem úgy, mint bárki más, mert ők életük fontos erőpróbáján vettek részt. Ma dőlt el, hogy ilyen nehéz körülmények között is sikerül-e a közlekedésbiztonsági vizsgájuk. Örömmel adunk hírt arról, hogy minden rendben ment, Antal és vakvezető kutyája, Indigó levizsgázott! Kívánjuk nekik, hogy sok boldog évet töltsenek együtt!
Míg sokan a karácsonyi vásárlás tüzében szorgoskodtak, addig Mann Tamás és Ion nagy tettre készült vasárnap reggel. Dolgukat nehezített a leeső komoly hó, a járdák síkosak, hónedvesek voltak, a járműveken pedig együtt kellett közlekedniük a tolongó vásárló tömeggel.
Tamásék után Széles Attilánén volt a sor, hogy megmutassa, mit tud Hablattyal. A jég addigra nagyrészt már elolvadt, azonban a járműveken ugyanúgy meg kellett birkózniuk a sok utassal, és vizsgájukat nehezítette, hogy Hablatynak korábban beszakadt a jobb mancsán az egyik körme, úgyhogy ez most nem jött jól szegénykének. Ennek ellenére hősiesen végigvezette Pankát a vizsgaútvonalon. Panka nagyon vizsgadrukkos volt, sőt, majdnem elütötte őket egy szabálytalanul bekanyarodó autó, amikor lakhelyük közelében átkeltek az úton. De, ahogy Tamásékat, úgy Pankáékat sem lehetett zavarba hozni se hóval, se jéggel, se más nehézséggel!
Nem győzünk gratulálni mindhárom párosunknak, kívánjuk, hogy hosszú, boldog éveket töltsenek együtt!
Ha Te is úgy gondolod, hogy a vakvezető kutyák a legcsodálatosabb segítők közé tartoznak, kérjük, állj melléjük és támogasd adód 1%-val kiképzésüket!
1% adószámunk: 18449149–1–05
Így adhatod nekünk: http://bit.ly/2Fisu28