Debóra a felnőtt korukban látásukat elveszítő embereknek szeretne nélkülözhetetlen ismereteket oktatni. Szép éveket töltött a Kaposvári Egyetemen, és szívesen beszélt emlékeiről, többek közt arról, hogy nem gondolta volna, hogy huszonéves emberek a padok alatt négykézláb mászva közelítik meg vakvezető kutyáját egy simogatás kedvéért.
„Ha egy vak fiatal nem jogász vagy tolmács, akkor kefekötő lesz. Én nem hiszek ebben, bár ezzel a véleménnyel egyetemi környezetben is találkoztam már. Fejlődni kellene, mert a látássérült fiataloknak nehéz elhelyezkedniük, sok az olyan történet, hogy nem a szakmájukban találnak munkát.
Igaz ez a diplomásokra is. Én most úgy gondolom, hogy a felnőtt korukban látásukat elveszítők rehabilitációjában szeretnék segíteni azzal, hogy az önálló élethez nélkülözhetetlen ismereteket oktatok. Ilyen például a főzés, takarítás, a beszélő programos számítástechnikai ismeretek megismertetése. Jelenleg a főzni tanulok” – mondja Szabó Debóra.
Debóra most vette át diplomáját gyógypedagógia szakon a Kaposvári Egyetemen. A tanulás látássérültként nem jelentett számára olyan kihívást, amit ne tudott volna teljesíteni: pl. hallás után jegyzetelt. Az első hónapok azzal teltek, hogy hangjuk alapján megtanulta beazonosítani az embereket. Örült, hogy olyan csoporttársakkal találkozott, akik érdeklődésüknél fogva érzékenyek voltak a vakságára, hivatalos nyelvezet szerint az ő „érzékszervi fogyatékosságára”. Szívesen megosztotta velük a személyes tapasztalatait, amikor a látássérülésről tanultak.
Debórával mindig vele tart vakvezető kutyája, Emi, akit a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolában képeztek ki. Vagyis a hétéves labrador volt már gimnazista és egyetemi hallgató is. A középiskolában nem volt olyan könnyű elmagyarázni a tanároknak, hogy egy vakvezető kutya miatt nem szükséges kihívni az ÁNTSZ-t, elég, ha a jogszabályban leírtak szerint mennek a dolgok, ami lényegében annyit jelent, hogy minden percben vele lehet a kutyája, és ebben végül hiba nem volt. Az egyetemen fura módon sokkal többen kényeztették Emit, mint amire a gazdája számított:
„Azt nem gondoltam, hogy huszonéves emberek a padok alatt négykézláb mászva közelítik meg egy simogatás kedvéért, de igen. Ezen nevettünk egy jót, mert amikor nem muszáj, akkor nem szigorítok be, de a munka közben simogatást és az etetést sosem hagynám senkinek. A suliban nagyon tetszett, hogy az egyik tanár a félévi vizsga előtt megkérdezte, hogy „Maguk itt voltak?”. Emit azért nem vette észre, mert mindig a székem alá fektettem, én pedig nem tűntem fel neki, ami teljesen rendben van” – mondta Debóra.
Emi egy aranyos, jól szocializált kutya, akivel bárhova el lehet menni. Érdeklődő, szeret bámészkodni, teljesen illik a temperamentuma egy olyan csendes kisvároshoz, mint Kaposvár, ahol most is élnek.
„A fonyódi kutyás strandon csak lábat mos, nem kedvence az úszás, a labdát eldobhatod neki tízszer, de a tizenegyediket már te hozod vissza. Ha csak ennyit mondanék róla, még azt hihetnénk, hogy a retrieverek szégyene, de szereti a kutyákat és az embereket a maga visszafogott módján, négy lábon állva és nem hanyatt vetve magát a boldogságtól” – mondja mosolyogva Debóra.