
Kölyöknevelő program


Milka mindent megtanult, amire a későbbiekben szüksége lehet ahhoz, hogy társa lehessen egy látássérült embernek. Eljött az ideje, hogy összeismerkedjen leendő gazdijával. Mostantól együtt gyakorolnak.
Milka és testvérei 8 hetes korukig mamájukkal, Irisszel, és a mamakutyát gondozó Katalinnal éltek. Katalin már akkor is úgy jellemezte az apró fekete kutyát,

Júliusi kölyöktalálkozónk alkalmával egy budai buszvégállomáson gyűltünk össze, ahol a fel- és leszállást gyakoroltuk. Úgy látjuk, hogy kutyáink felnőtt vakvezetőként ezekben a helyzetekben is csodásan helyt fognak állni.
Ahogy mindig, ezúttal is futtatással és játékkal kezdtük a kölyöktalálkozót. A nagy meleg miatt a buszos gyakorlást egy órányira szűkítettük,

A hosszú karantén időszak után Miskolcon gyűltünk össze kölyöknevelőinkkel és tanuló kutyáinkkal. Vidáman, tartalmasan telt el a nap, minden kutyusunk jól szerepelt.
Egy közös futtatással kezdtünk, hogy a kölykök nagy csapatban is kijátszhassák magukat végre, ahogy a korábbi találkozókon szokták. Ezt követően csapat feladatokat oldottak meg kiskutyáink és nevelőik.