József és Kürtös remek párost alkotnak

Nagy örömünkre, ma újabb párosunk tett sikeres vizsgát. Kürtös és Bernhardt József hónapok óta gyakorolnak, és mostanra remekül összecsiszolódtak, melyről tanúbizonyságot adtak a vizsgán. Kürtöst Királyné Barkóczi Emese képezte. Köszönjük Speier Sárának, hogy felnevelte nekünk ezt a fantasztikus kutyát.

Szuper párost alkotnak

József és Kürtös különleges kapcsolatban állnak egymással, nagyon erősen kötődnek egymáshoz. Kürtös mindenben meg akar felelni Józsefnek és különös tehetséggel és óvatossággal vezeti őt, nem csak vakvezető kutyaként áll helyt, hanem a vezető munka során József egyensúlyi helyzetének megtartására is figyel.

József és Kürtös mostanra teljesen összeszoktak. Előttük a nagybetűs élet, számtalan megoldandó kihívással és közös kalanddal – mondja kiképzőnk, Királyné Barkóczi Emese.

„Egzotikus a járásom, ugyanis mozgássérült vagyok. Úgy gyakoroltunk Kürtössel, ahogy a gyerekek tanulnak járni, sokat huppantunk, aztán kialakult a közös járásunk. Srégen előttem megy a kutya, ez elég speciális, ezzel kiigazítja a járásom – mondja József.”

József nagyon köszöni kiképzőnknek, Királyné Barkóczi Emesének a segítséget, mellette egy mozgásterapeuta hölgy és József felesége is sokat segített az útvonalak begyakorlásában.

Igazi kihívás volt, hogy József megtanuljon megbízni Kürtösben és rá merje bízni a lépteit. „Nagyon sokat jelent nekem a közös munkánk, mindaz a kitartás és szorgalom, mellyel József napi szinten tett azért, hogy megtanuljon vakvezető kutyával önállóan közlekedni. Számomra példaértékű az ő fejlődésük és nagy öröm számomra látni azt, hogy mostanra milyen elválaszthatatlan párost alkotnak ők ketten” – mondja Királyné Barkóczi Emese.

Vizsgázni mindig izgalmas, akkor is, ha egy páros már rutinosan közlekedik

„Már jó pár hónapja együtt közlekedünk. Igazából nem jelentett problémát a vizsgaútvonal, bár a hosszúsága miatt a végére egy kicsit elfáradtunk, de, a győztesek nyugalmával csináltuk meg. A vizsgáztatók jóindulattal vettek körül, szeretet légkört éreztünk” – mondta József.

„Józsefék háza előtt egy nagy forgalmú főúton kell átmennie a buszmegállóhoz. Nincs se zebra, se lámpa, és mindenképpen szükséges átkelni, mert csak a túloldalon van járda. Komoly feladat. Ráadásul mindenhol árkok vannak, ezért a gyakorlás alatt pontosan belőtték, hogyan lehetséges elkerülni ezeket. Extrém feladatot jelentett a tegnapi zivatar után maradó tócsák kerülgetése. Az egyik átkelőt teljesen betakarta a víz, amit Kürtös szépen kikerült, és visszatért gazdájával az útvonalra. Ez is komoly kihívás volt” – mondta Komondi Piroska, iskolánk szakmai vezetője.

József elmondta, hogy hozzá vannak szokva a tócsákhoz, ilyenkor leleményesnek kell lennie Kürtösnek.

A vizsgabizottság tetszését elnyerte a páros, kiemelték, hogy Kürtös amilyen nagytermetű, olyan jó természetű, és hogy Józsi szépen bánik a kutyával, milyen kedvesen beszél vele, milyen jó a kapcsolatuk.

A vizsga előtt József és Kürtös leérettségiztek

A sikeres vizsga előtti héten József annak örülhetett, hogy színötösre érettségizett. A gimnáziumban az övé az eddigi legmagasabb pontszám. Szinte biztos, hogy felvételt fog nyerni a szegedi egyetem pszichológia szakára. A vizsga részeként bementek az iskolába, ahol búcsúzásként a kutya ülőhelyet keresett gazdájának az egyik teremben.

Ha Kürtös önéletrajzot írna magáról, akkor csupa jó tulajdonságot tudna felsorolni. A K betűs alom már alapítványunk tenyészprogramjában születtek. Születésük után 8 hétig éltek Királyné Barkóczi Emesénél, majd Kürtös és testvére, Kiwi ide tértek vissza első születésnapjuk után.

Köszönjük kölyöknevelőnknek, Speier Sárának, hogy Kürtös első évében megtanította az alapokat, otthont, biztonságot és szeretetet biztosított a számára.