Farkas Darinka

Farkas Darinka 2024 februárjában kezdett el közösséget szervezni látássérült és látó emberek számára. Otthonosan mozog ebben a körben, hiszen 21 éve foglalkozik vakvezető kutyák kiképzésével, és már kilenc éve alapítványunk munkatársa. A kiképzés mellett hosszú ideje arra törekszik, hogy a vakvezető kutyás gazdikat összehozza az önkéntes kölyöknevelőkkel, akik nyolchetes koruktól egy-másfél éven át nevelik a kutyákat.
Biztosan sokan láttak már olyat, hogy egy vakvezető kutyáról lekerül a hám, ő pedig szabadon futkározik, játszik a pihenő idejében, de amikor nevét hallja, akkor azonnal visszamegy a gazdájához. Az volna jó, ha ezt a legtöbb kutya ugyanígy meg tudná tenni. 
Hogyan lehetséges, hogy egymást csak felületesen ismerő emberek minőségi időt töltenek együtt, amiből személyesen épülnek és egyben alapítványunkat erősítik? Van erre egy módszer, amit Farkas Darinka kiképzőnk EQ trénerként hozott be, és hálásak vagyunk érte.
A vakvezető tanulók sokat pihennek, amire szükségük van, mert fizikailag és a fejben egyaránt elfáradnak. Mintegy fél éven át kiképzőik otthonában élnek, így puha fekhelyük is ott várja őket. Április végén van a vakvezető kutyák világnapja, ennek alkalmából cikksorozatban mutatjuk be nektek, hogyan gondoskodunk tanulóinak jóllétéről.