Nézd meg, hogy milyen lelkesen játssza el Dolly az iskolakezdő diák szerepét. Fontos, hogy nem csak szórakoztatni szeretnénk ezekkel a fotókkal, ugyanis a vakvezető tanulók elsajátítják, hogyan vegyenek fel és vigyenek oda tárgyakat kiképzőiknek, aminek komoly haszna lesz majd akkor, ha látássérült gazdáiknak segítenek pl. egy elejtett lakáskulcs vagy a táljuk kézbe adásával. A fotókat

Edelényiné Sebestyén Nóra és Cora augusztus 27-én sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett Miskolcon. Nóra előző vakvezető kutyája, Strimmel, akit szintén mi képeztünk, már boldog nyugdíjas éveit tölti a családjukban, Cora pedig fiatalos lendülettel és rendkívül felelősségteljes odaadással átvette a vezető szerepet a mindennapos közlekedésben. A vizsga első részében a vizsgabiztosok megbizonyosodhattak arról, hogy Cora örömmel hatja
Abban a szerencsés helyzetben vannak vakvezető tanulóink, hogy kölyöknevelőik mindent megtesznek azért, hogy a nyár minden pillanata kellemesen teljen. A nyaralásra is magukkal viszik őket, vagy házi medencéjükben lubickolhatnak, úsznak, napoznak és természetesen egymás vagy kutyabarátaik társaságában is sok időt eltöltenek. A labradorok imádnak úszni, több tanulónk is megmártózott tavakban, folyóban, volt aki a tengerrel