Kategória: Hírek


  • Írisz és Dolly történetét a Fehér Bot Napjára, október 15-ére hoztuk. Még csak egy hónapja találtak egymásra, de már nem tudnák a másik nélkül elképzelni az életüket. A fekete labrador és a szeme világát egészen fiatalon, egy betegség miatt elveszítő asszony története igazi tündérmese. Egymás iránt érzett szeretetük és ragaszkodásuk példaértékű. Kiképzőnk volt a kapocs

    Tovább olvasom…

  • A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola jelentkezőket vár kölyöknevelő programjába decemberi és januári kezdéssel Budapestről és környékéről, Miskolcról és annak vonzáskörzetéből, illetve Vas és Zala megyéből. A résztvevő önkéntesek szeretettel, odafigyeléssel segítenek, hogy a kis jelöltekből igazi vakvezető kutyák válhassanak. Az aktív, játékos kiskutyák 10-12 hónapot töltenek nálad, azután vakvezető képzésbe kerülnek. A kölyöknevelés nem korhoz kötött tevékenység,

    Tovább olvasom…

  • Kurucsai Szabolcs emlékezetes pillanatokat okozott a Séfek séfe című főzőműsor zsűrijének. “Szerettem volna megmutatni, hogy ha az életed megváltozik, az nem jelenti azt, hogy fel kell adni” – mondta a TV2 versenyében Szabolcs. A Séfek séfe szabályai szerint a három zsűritag nem tudja, ki főzte az ételt, ami éppen eléjük kerül. Így nagyon meglepődtek, mikor

    Tovább olvasom…

  • Büszkék vagyunk arra, hogy Közönségszavazat kategóriában mi kaptuk a legtöbb támogatást az Arany Bot Díjra jelölt szervezetek közül. A díjra magánszemélyek jelölték a látássérülteket segítő szakembereket, vállalatokat és civil szervezeteket. Ismét köszönetet kell mondanunk vakvezető kutyáinknak, akik megint sok jó emberhez hoztak közel minket. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki ránk szavazott! Szeretettel gondoltunk a díj átvételekor

    Tovább olvasom…

  • Megtartottuk októberi kölyöktalálkozónkat a Hajógyári-szigeten. A népes társaságban ott volt húsz kutyánk, kölyöknevelőink és kiképző kollégáink. Királyné Barkóczi Emese játékos feladatokkal készült, amelyek abban segítenek, hogy megalapozzuk vakvezető kutyáink képzését. M betűs kutyáink még fiatalok, de már kinőttek a babakorból, úgyhogy sok mindent elsajátítanak, ahogy haladnak a tanulásban. Az időjárással megint szerencsénk volt, sem az esővel,

    Tovább olvasom…

  • Mintha tegnap lett volna, hogy a 2 hónapos fekete kis gombócot kivittem a nevelő családjához, és Kávé úgy meg volt szeppenve, hogy mozdulni sem mert a konyha kövéről… – emlékszik vissza kiképzőnk, Nyíriné Kovács Mária. Eltelt egy év, és a nagy munka, amit a Mészáros család a kutya felnevelésébe belefektetett, most megtérülni látszik. Kávé egy

    Tovább olvasom…

  • Köszönjük a fogászati termékeket kínáló Fair-Trade Dental Kft-nek, hogy 700 ezer forint értékű gépjárműadományával támogatja a vakvezető kutyák képzését. Vakvezető kutyáink kiképzése során naponta járunk gyakorlóhelyekre, rendszeresen kölyöktalálkozókra, sokszor hívnak minket és kutyáinkat rendezvényekre szerte az országban, ezért örülünk annak, hogy vasárnap adományként vehettük át ezt a szép kombit. Köszönjük a Fair-Trade Dental Kft-nek az adományt,

    Tovább olvasom…

  • Mokka bármit megtenne a gazdi kedvéért

    “Mokka továbbra is nagyon emberközpontú, mindene a gazdi, bármilyen feladatot megcsinálna érte”  – meséli a gyönyörű fekete labrador kölyöknevelője, Szilvi. Korának megfelelően, ha új emberek veszik körül, az még megzavarja a koncentrációt, hiszen nagyon barátságos. Mivel még csak 6 hónapos, így még mindig sok új dolgot fedez fel a természetben: egy-egy fűben mászó bogarat jól meg kell

    Tovább olvasom…

  • Legkisebb vakvezető tanulóink

    Fiera kölykei, Nátán és Noé még nagyon kicsik, de már tisztában vannak vele, milyen nemes feladat vár rájuk, amikor felnőnek: segítőtársai lesznek látássérült gazdáiknak. Jelenleg még az a dolguk, hogy szépen cseperedjenek, sokat játsszanak, felfedezzék a világot és jól megtömjék a pocakjukat. Ahogyan a képeken is látszik, a mi két kis “zsemlegombócunk” ezekben jeleskedik is.

    Tovább olvasom…

  • Latte egy nagyon finom lélek

    Latte, a sárga labrador nagyon figyel az emberekre. Kölyöknevelői mosolyogva úgy jellemzik, hogy “rendkívül kedves teremtés, finom lélek egy kicsit debella testbe zárva.” Azokat a feladatokat, amiket már megtanult, jól és örömmel végzi. Türelmesen vár mindenhol, bár lefeküdni “vezényszóra” még nem szeret. A korának megfelelő dolgokat már szépen tudja. Kölyöknevelőink munkahelyén akár 8 órát nyugodtan

    Tovább olvasom…

  • A múlt szombatot és vasárnapot a BKK Autómentes Hétvégéjén töltöttük, ahol a gyerekek és a felnőttek megismerkedhettek a képzés alatt álló vakvezető kutyáinkkal és a tanulóinkkal is. Videónkból kiderül, milyen érzés a vakvezető kutyával való közlekedés. Az érdeklődők kipróbálhatták milyen érzés letakart szemmel közlekedni. “Abszolút megbíztam benne, nagyon határozottan vezetett, amikor megállt én is éreztem,

    Tovább olvasom…

  • “Augusztusban szerencsére sokat tudtunk Mágnessel lenni, ennek meg is lett az eredménye a szeptemberi kölyöktalálkozón nagy dicséretet kaptunk” – mondja büszkén kölyöknevelőnk, György. Mágnes egyébként rendkívül elfoglalt kutyus… a nyár folyamán többször járt lovas táborban, ahol nagyon népszerű volt, a gyerekek és a felnőttek is imádták. A “kiskutyát” büszkeséggel töltötte el, hogy bemutathatta fiatal kora ellenére, miket tud már

    Tovább olvasom…