Artúrék bemutatták, hol tartanak tanulmányaikban

Megtartottuk novemberi kölyöktalálkozónkat, melynek sztárja a 10 hetes Nátán volt, aki plüssmaciként vonult az idősebb vakvezető tanulók között, és már most nagyon figyelt kölyöknevelőjére. Alma, Afra és Artúr első születésnapjuk megünneplése után egy mini vizsgán bemutatták tudásukat, mindhárman ügyesen szerepeltek.

Nátán a 10 hetes labrador részt vett az első kölyöktalálkozóján, büszkén ül kölyöknevelője mellett
Nátán volt a novemberi kölyöktalálkozó sztárja

Szerencsére az időjárás megint kedvezett nekünk, és ahogyan októberi kölyöktalálkozónkon, úgy most is megúsztuk szárazon, amikor kutyáinkkal elleptük a Tétényi-fennsíkot. A találkozó futkározással kezdődött, amiben lelkesen részt vett Nátán, a 10 hetes kölyökkutya. Természetesen mindenki őt szerette volna egy kicsit simogatni, tutujgatni, amit a kissrác örömmel fogadott.

A gyakorlás előtt az A betűs alom, azaz Alma, Afra és Artúr, akik már elmúltak egyévesek, számot adtak tudásukról. Nyíri Hermina kölyöknevelési koordinátor különböző feladatokat adott a három fekete labradornak és kölyöknevelőiknek. Ezeknek mind jelentősége lesz vakvezető képzésük során. Talán az egyik legérdekesebb feladat az volt, mikor kölyöknevelőink szemét bekötöttük, és így kellett a hámot a kutyákra adni. Artúrék sikeresen teljesítették a helyben maradást, a behívást a nehezítések ellenére is. Nagyon büszkék vagyunk teljesítményükre!

Ezután megkezdődött a gyakorlás, ahol Nyíriné Kovács Mária és Nyíri Hermina különböző izgalmas feladatok elé állította a kölyöknevelőket és a kutyákat. Különböző módokon gyakorolták a helyben maradást, és azt, hogy a kutya figyelme ne terelődjön el, bármilyen külső inger éri.

Kölyöktalálkozóink mindig remek, családias hangulatban telnek. Ha te is csatlakoznál kölyöknevelőként csapatunkhoz, akkor erre most lehetőséged van, hiszen megszülettek Zina illetve Winnipeg kölykei. Itt olvashatsz arról, mi kell ahhoz, hogy valaki kölyöknevelővé válhasson. A jelentkezőket kizárólag Budapestről és környékéről, Miskolcról és annak vonzáskörzetéből, illetve Vas és Zala megyéből várjuk.

Ha a kölyöknevelésről szóló tájékoztató elolvasása után szívesen csatlakoznál küldetésünkhöz, kérünk, küldj rövid bemutatkozó levelet a [email protected] címre

Várjuk jelentkezésed!
A Baráthegyi Csapata