Szerző: Berta László


  • Géniusz szorgalmasan tanul

    Géniusz nincs igazán tisztában teste nagyságával, azaz a test tudatosságot fejleszteni kell. Kiképzőjével, Nyíriné Kovács Máriával most ezt gyakorolják. De hogy is kell ezt érteni?  A hátsó láb tudatosságot lehet tanítani. Nyíriné Kovács Mária olyan tárgyakra, felületekre próbálja felinvitálni Géniuszt, ahol nem ugrik, hanem lép, mászik, illetve tolja magát felfelé, így az egyensúlya is fejlődik.  A nagytestű

    Tovább olvasom…

  • Dolly minden iskolással együttérez

    Nézd meg, hogy milyen lelkesen játssza el Dolly az iskolakezdő diák szerepét. Fontos, hogy nem csak szórakoztatni szeretnénk ezekkel a fotókkal, ugyanis a vakvezető tanulók elsajátítják, hogyan vegyenek fel és vigyenek oda tárgyakat kiképzőiknek, aminek komoly haszna lesz majd akkor, ha látássérült gazdáiknak segítenek pl. egy elejtett lakáskulcs vagy a táljuk kézbe adásával. A fotókat

    Tovább olvasom…

  • Nóra és Cora levizsgázott

    Nóra és Cora levizsgázott

    Edelényiné Sebestyén Nóra és Cora augusztus 27-én sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett Miskolcon. Nóra előző vakvezető kutyája, Strimmel, akit szintén mi képeztünk, már boldog nyugdíjas éveit tölti a családjukban, Cora pedig fiatalos lendülettel és rendkívül felelősségteljes odaadással átvette a vezető szerepet a mindennapos közlekedésben. A vizsga első részében a vizsgabiztosok megbizonyosodhattak arról, hogy Cora örömmel hatja

    Tovább olvasom…

  • Tanulóink élvezik a nyarat

    Abban a szerencsés helyzetben vannak vakvezető tanulóink, hogy kölyöknevelőik mindent megtesznek azért, hogy a nyár minden pillanata kellemesen teljen. A nyaralásra is magukkal viszik őket, vagy házi medencéjükben lubickolhatnak, úsznak, napoznak és természetesen egymás vagy kutyabarátaik társaságában is sok időt eltöltenek. A labradorok imádnak úszni, több tanulónk is megmártózott tavakban, folyóban, volt aki a tengerrel

    Tovább olvasom…

  • Két kiskutyával bővült a csapatunk

    Fierának négy kicsinye született, de sajnos közülük kettő holtan jött világra. Az anyakutya és két újszülöttje egészséges, mindannyian jól vannak, a kicsik szépen fejlődnek. A két sárga kan közül az első 53, a második 58 dekagrammal született. Nagy megrázkódtatásként ért minket a kicsik halála, hiszen tiszteljük és szeretjük a kutyáinkat, és a mindennapi gyakorlatban is sokat teszünk

    Tovább olvasom…

  • Sándor és Ikon sikeres vizsgát tett

    Az I betűs generáció utolsó tagja, vagy ahogy kölyöknevelője, Szűcs Marika nevezte, “Fehér Herceg”, azaz Ikon, ma sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett. Széll Sándor az első találkozáskor beleszeretett Ikon precíz, megbízható munkájába, és hamar egymásra hangolódtak. A párost kiképzőnk, Nyíriné Kovács Mária segítette a felkészülésben. Szűcs Marika gondoskodó neveléséből 2018 őszén került kiképzésbe az eleinte szertelen

    Tovább olvasom…

  • Géniusz rajong az emberekért

    Géniusz a termete ellenére puha, finom érzékeny kutya, aki szívesen csinálja az alapozó feladatokat. Jelenleg kiképzőnknél, Nyíriné Kovács Máriánál készül a rá váró fontos feladatra, hogy a jövőben egy látássérült ember társa lehessen. Géniusz Solymáron nevelkedett egy kertes családi házban, a Meiszter család gondoskodásában. A kölyökkel kiemelkedően a 14 éves Meiszter Bogi foglalkozott, korát meghazudtolva

    Tovább olvasom…

  • Egy hónap alatt három sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tettek le párosaink. Gratulálunk Lillának és Ingának, Ágnesnek és Ionnak, Tibornak és Szamosnak. A nagyszerű eredmény kölyöknevelőink és kiképzőinek együttműködésének köszönhető. Lilla és IngaLilla és Inga remek párost alkotnak, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a váratlan vizsgaszituációkban is igazi társakként dolgoztak együtt. Ágnes és IonIon,

    Tovább olvasom…

  • Grafit imád tanulni

    Grafit kölyökként egy szlovákiai tenyészetből érkezett, majd egy nagyon kedves önkéntesünknél, Bűdi Istvánnál sajátította el a helyes viselkedés alapjait. Egyéves korában hatalmas energiával kezdett a vakvezető technikák elsajátításába. Ez a lelkes hozzáállása azóta is töretlen, imád tréningezni, fáradhatatlanul gyakorol kiképzőjével nap mint nap. Ez a hatalmas energia és életöröm biztosan átragad majd leendő gazdijára is.

    Tovább olvasom…

  • Palásti Tibor és Szamos sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett. A párost kiképzőnk, Farkas Darinka készítette fel a megmérettetésre. Darinka azt meséli, nagyon büszke Tiborékra, hogy ilyen hamar összeszoktak és erről bizonyosságot adtak a vizsga során. Palásti Tibor és Szamos az első pillanattól fogva egymásra hangolódtak és jóformán hibátlanul közlekednek együtt. Tibornak Szamos a hatodik vakvezető kutyája,

    Tovább olvasom…

  • Diplomás lett Ében

    Még egy csepp könny is megcsillant a szememben, amikor a dékán úr megemlítette azt a kis „mellékletet”, amit a gyógypedagógus diplomám mellé kaptam. Nagyon örültem, hogy ez a kis apróság nem ment ki a fejéből. Pedig csak óvatosan szóltam neki egyszer, hogy Ében is kaphatna valamilyen emléklapot, erre vakvezető kutyám is ugyanolyan keményfedelű diplomát kapott,

    Tovább olvasom…

  • Kiwi mindig tettre kész

    Kiwi a saját tenyésztési programunkból származik, tavaly áprilisban látta meg a napvilágot kilenc testvérével együtt. Közepes méretű, bájos, sárga labrador. Kiképzője, Királyné Barkóczi Emese nagyon bízik abban, hogy Kiwi a jövőben egy látássérült embertársunk mindennapjait aranyozza be kedvességével és segítőkészségével. Kiwi rendkívül figyelmes kutya, szeret emberek társaságában lenni, mindig tettre kész – mondja kiképzője, Királyné Barkóczi Emese. A

    Tovább olvasom…