Szerző: Berta László


  • Anyakutyánk, Zina 11 gyönyörű, egészséges kölyöknek adott életet. A mama és a picik is jól vannak, Zinát egészen az ellésig kísérte barátja, egy cicus. A kölykök sárga színűek, az alomban 6 fiúcska és 5 kislány van. Nagyon büszkék vagyunk Zinára, aki eddig remek anyának bizonyul. Rátok is számítunk, mert 8 hét múlva kölyöknevelőkre lesz szüksége

    Tovább olvasom…

  • Bokros László és Felhő április óta készültek a közlekedésbiztonsági vizsgájukra, amit múlt héten sikeresen teljesítettek. Az első pillanattól kezdve látszódott, hogy jól együtt tudnak működni. László látása 5 éves korától kezdve folyamatosan romlott. Látó gyerekek között végezte el az általános iskolát, majd 1996-ban Velencén az általános kertészeti iskolát, szintén látók között. „Egy pár év múlva

    Tovább olvasom…

  • Márvány nagyon szereti a gyerekeket

    Márvány egy barátságos, fegyelmezett és szófogadó kutya, aki már a tini korba lépett. Kölyöknevelője, Tímea szerint tini korba lépett, ennek megfelelően néha szereti elengedni a füle mellett a hallottakat. Otthonában két cicával és egy papagájjal él, lehet, hogy emiatt szeret szabadidejében állatos dokumentumfilmeket nézni a TV-ben.

    Tovább olvasom…

  • Linzer könnyen és gyorsan tanul

    Linzer továbbra is egy nagyon aktív, temperamentumos kutya, de emellett rendkívül figyelmes. Áhítattal figyeli kölyöknevelőjének, Eszternek minden kívánságát. A család többi kutyájával is remek kapcsolatot ápol. Nagyon könnyen és gyorsan tanul. “Nemrég egy hokimeccsen jártunk. Linzer nem törődött a szurkolók hangoskodásával, feszültségével, végig nyugodt és higgadt maradt” – meséli kölyöknevelője.

    Tovább olvasom…

  • Karma nagyon lelkesen tanul

    Karma alapítványunk egyik anyakutyájának a leszármazottja. A fekete labrador külső és belső tulajdonságaiban is nagyon hasonlít a mamájára. A csupaszív kölyökből önkéntes kölyöknevelőink, Weiner Gizella, majd Debnárné Méder Eszter lelkiismeretes munkájának köszönhetően gyönyörű, okos vakvezető tanuló vált, aki imádja az embereket és lelkesen gyakorol kiképzőjével. Egész biztos hogy leendő gazdijának esélye sem lesz szomorkodni Karma mellett,

    Tovább olvasom…

  • Írisz és Dolly történetét a Fehér Bot Napjára, október 15-ére hoztuk. Még csak egy hónapja találtak egymásra, de már nem tudnák a másik nélkül elképzelni az életüket. A fekete labrador és a szeme világát egészen fiatalon, egy betegség miatt elveszítő asszony története igazi tündérmese. Egymás iránt érzett szeretetük és ragaszkodásuk példaértékű. Kiképzőnk volt a kapocs

    Tovább olvasom…

  • A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola jelentkezőket vár kölyöknevelő programjába decemberi és januári kezdéssel Budapestről és környékéről, Miskolcról és annak vonzáskörzetéből, illetve Vas és Zala megyéből. A résztvevő önkéntesek szeretettel, odafigyeléssel segítenek, hogy a kis jelöltekből igazi vakvezető kutyák válhassanak. Az aktív, játékos kiskutyák 10-12 hónapot töltenek nálad, azután vakvezető képzésbe kerülnek. A kölyöknevelés nem korhoz kötött tevékenység,

    Tovább olvasom…

  • Kurucsai Szabolcs emlékezetes pillanatokat okozott a Séfek séfe című főzőműsor zsűrijének. “Szerettem volna megmutatni, hogy ha az életed megváltozik, az nem jelenti azt, hogy fel kell adni” – mondta a TV2 versenyében Szabolcs. A Séfek séfe szabályai szerint a három zsűritag nem tudja, ki főzte az ételt, ami éppen eléjük kerül. Így nagyon meglepődtek, mikor

    Tovább olvasom…

  • Büszkék vagyunk arra, hogy Közönségszavazat kategóriában mi kaptuk a legtöbb támogatást az Arany Bot Díjra jelölt szervezetek közül. A díjra magánszemélyek jelölték a látássérülteket segítő szakembereket, vállalatokat és civil szervezeteket. Ismét köszönetet kell mondanunk vakvezető kutyáinknak, akik megint sok jó emberhez hoztak közel minket. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki ránk szavazott! Szeretettel gondoltunk a díj átvételekor

    Tovább olvasom…

  • Megtartottuk októberi kölyöktalálkozónkat a Hajógyári-szigeten. A népes társaságban ott volt húsz kutyánk, kölyöknevelőink és kiképző kollégáink. Királyné Barkóczi Emese játékos feladatokkal készült, amelyek abban segítenek, hogy megalapozzuk vakvezető kutyáink képzését. M betűs kutyáink még fiatalok, de már kinőttek a babakorból, úgyhogy sok mindent elsajátítanak, ahogy haladnak a tanulásban. Az időjárással megint szerencsénk volt, sem az esővel,

    Tovább olvasom…

  • Mintha tegnap lett volna, hogy a 2 hónapos fekete kis gombócot kivittem a nevelő családjához, és Kávé úgy meg volt szeppenve, hogy mozdulni sem mert a konyha kövéről… – emlékszik vissza kiképzőnk, Nyíriné Kovács Mária. Eltelt egy év, és a nagy munka, amit a Mészáros család a kutya felnevelésébe belefektetett, most megtérülni látszik. Kávé egy

    Tovább olvasom…

  • Köszönjük a fogászati termékeket kínáló Fair-Trade Dental Kft-nek, hogy 700 ezer forint értékű gépjárműadományával támogatja a vakvezető kutyák képzését. Vakvezető kutyáink kiképzése során naponta járunk gyakorlóhelyekre, rendszeresen kölyöktalálkozókra, sokszor hívnak minket és kutyáinkat rendezvényekre szerte az országban, ezért örülünk annak, hogy vasárnap adományként vehettük át ezt a szép kombit. Köszönjük a Fair-Trade Dental Kft-nek az adományt,

    Tovább olvasom…