Törpilla öntudatra ébredt

Zorkának az egy hete történt nagy fordulatig öt nyugodt kölyke volt, most van négy nyugodt és egy balhézós. Pont a legkisebb kislány kezdett el úgy viselkedni, ami biztosan nyomot fog hagyni az alom emlékezetében.  

Születésük után nem sokkal a fiúk tűntek rámenősebbnek, de aztán megnyugodtak, így most az egész csapat békésnek mondható, kivéve az említett legkisebbet.

Mi történt Törpillával?

Kezdjük azzal, hogy a neve a méretére utal és tipikus művésznév, amit az almot gondozó Ménesi Gizella adott neki. Igazi nevét most pénteken fogja megkapni a testvéreivel együtt, amiről tudósítani fogunk. A viselkedése egyértelműen az anyjára, Zorkára emlékeztet, aki egy nézéssel rendbe tudja tenni a ház összes kutyáját, még a rotikat is. Persze, amit a lánya művel ilyen kicsi a bors méretben, az elég vicces.

Tilos az átjárás

Most már olyan gyorsak és szemtelenek – nadrágszár és boka csipkedés, buktató lába alá manőverezés tekintetében –, hogy a kertben ideiglenesen elkerítettek nekik egy területet, ahol nincsenek láb alatt, amikor zavarnák a háziak jövés menését. (Persze egyből megtalálják a legkisebb lyukat a kerítésen.) Van ennek a léckerítésnek egy kapuja is, amit gyorsan megtanultak használni, és azon járnak ki-be, már amikor Törpilla átengedi őket:

Egyszer csak azt vettem észre, hogy tanácstalannak tűnő vakkantások hallatszanak a kölykök felől, egyből odamentem, és a következő látvány fogadott. Törpilla harciasan állt a kapuban, és senkit nem engedett át rajta. Kétség nem fért hozzá, milyen komolyan elhatározta magát

– mondta Gizella.

“Én vagyok a főszereplő”

A kemény ellenfél

Van azért példa arra is, amikor nem a legrámenősebb kölyök győz.

A kölykök rengeteg játékkal és tárggyal játszanak, vannak köztük olyanok is, amiket később tényleg fel kell majd venniük a földről, mint pl. egy kulcscsomó. Mindegyikkel fejlesztünk valamit, az egyikkel a fura hangok elfogadását:

Amikor először megnyomta valamelyik kölyök a jódlizó baba hasát, akkor elég nagy volt a meglepetés. Persze Törpilla kapcsolt a leggyorsabban, hogy nincs rendben valami, és elkezdte ugatni, de ezzel nem ért véget a zenebona, ezért odaszaladt hozzám, hogy segítséget kérjen.

Emberesek a kölykök

Gizella elmondta, hogy a kölykök folyamatosan keresik az emberek társaságát, versenyeznek, hogy ki üljön a gazdi ölébe, hogy mielőbb elaludjon; közben a többiek köré gyűlnek és várnak a sorukra.

Első autózás

A csapat hathetes lett, megkapták az első oltásukat, ami együtt járt azzal, hogy életükben először autóban utaztak. A sóskúti állatorvosnál minden rendben ment, játékosan, figyelemmel ügyeltek arra, hogy alapvetően jó élmény legyen nekik.

A kalandok ezzel nem értek véget, a jövő héten ismét meglátogatjuk Zorka kölykeit.

Az alomról ez a cikk jelent meg korábban.

Ne várj májusig hiszen, már most rendelkezhetsz adód egy százalékáról a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolának.

Biztos lehetsz benne, hogy  jó helyre kerülnek az adó forintjaid, mert alapítványunk mindent a vakvezető kutyák képzésére fordít.

Köszönjük a látássérült gazdik nevében!

Már felajánlhatod a NAV online felületén az adód 1%-át a vakvezető kutyák képzésére, ha belépsz az ügyfélkapudon ideCsak öt percedbe kerül, és támogatást küldesz egy hűséges vakvezető kutyának!

Még egy jó hír! Ha megadod a levelezési címedet, a köszönőlevélben elküldjük majd jövő évi vakvezető kutyás naptárunkat is.
 Adószámunk: 18449149-1-05
Kérjük, támogasd adód 1%-ával a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolát!
Adó 1% tájékoztatónkat itt olvashatod el