Ilyen az élet 5 hetesen – Azúr kölykei igazi egyéniségek

Azúr kölykei immár öthetesek, és napról napra szemmel láthatóan fejlődnek – erről mesélt nekünk Kovács Sára, a kicsik szeretett gondozója. A kölykök egyre aktívabbak, kíváncsibbak, és személyiségük is szépen, folyamatosan formálódik.

Lépcsőzni tanulnak

Kölyökkorban nem ajánlott hosszan lépcsőztetni őket, azonban egy-két lépcsőfokot már most is megtehetnek. Sáráéknál a kertbe vezető úton pont 2 lépcsőfok van, amit a kölykök rövid időn belül megtanultak magabiztosan használni.

„Nemrég még csak segítséggel mertek lemenni a lépcsőn, most már magabiztosan járkálnak le-fel” – mondta Sára. „Először bizonytalanul indultak el a kajára, de azóta már semmi gondjuk vele. Nagyon sokat játszanak, több az aktív idő, mint az alvás, főleg egymással birkóznak, az a kedvenc elfoglaltságuk.”

A gondozásuk során nagyon ügyesek: szépen tűrik a körömvágást, nyugodtan viselkednek mani-pedi közben is. Az alapítvány szakmai vezetője, Komondi Piroska rendszeresen meglátogatja őket, ilyenkor ellenőrzi, hogy minden rendben halad-e a fejlődésük, rendben gyarapodnak-e, és ilyenkor ő igazítja meg a kölykök körmeit is.

Mind a négyen kibontakozó egyéniségek

A legkisebb kölyök a legaktívabb, mindig mindenkit megrág, míg a kislány egyre dominánsabb, de Sára elmondása szerint ez napról napra változik.

„A legszociálisabb kiskutya már most odamegy a vendégek elé, nagyon szereti az embereket, rendkívül tanulékony, gyors, aktív és barátságos. A kislány önálló, mindig egy kis fánk játékkal alszik, és egyedül is eljátszik. Az elsőszülött és az utolsó kisfiú kicsit nyugodtabb, szeretnek játszani, de ők ketten többet pihennek.”

A kölykök napirendje is kezd kialakulni: hajnalban, fél öt körül már ébrednek, nappal többnyire pihennek – árnyékban vagy a házban –, este és hajnalban pedig újra aktívabbak. Már napi háromszor esznek, és a szobatisztaság is egyre jobban megy:

„Tudják és jelzik is, ha pisilni vagy kakilni kell. Nekem is sokkal könnyebb így és persze higénikusabb ilyen melegben” – mondta Sára.

A kiskutyák személyisége hétről hétre változik, fejlődik, így izgatottan várjuk, milyen egyéniségekké cseperednek, mire elérkezik az ideje, hogy kiköltözzenek nevelőcsaládjaikhoz.

Itt írtunk róluk legutóbb: https://barathegyisegitokutya.hu/most-latjak-es-halljak-eloszor-a-vilagot-azur-kolykei-3-hetesek