Jelen cikkben alapítványunk kuratóriumi elnökével, dr. Mezősi Tamással készült interjú olvasható.

Vakok és gyengénlátók segítését célzó program kezdődött „Négylábú szem” címmel október 29–30-án Ungváron, melynek keretén belül vakvezető kutyákat képeznek majd Corvallis és Ungvár testvérvárosok együttműködésével. Mivel Ukrajnában még semmilyen múltja nincs a vakvezető kutyák képzésének és használatának, így a kezdéshez határ menti együttműködésként magyar és román segítséget kértek.
Nyár végén-ősszel négy igénylőnk kapta meg régóta várt társát, így négy új párosunk kezdte meg a felkészülést a közlekedésbiztonsági vizsgára. Szalóki Éva Fridával, Gyetvai Pál Szederrel, Lukács Ágota Vacakkal és Veres Istvánné Cassievel dolgozik a tökéletes összhang csiszolásán.
Idén is nagyszerűen sikerült a két napos rendezvény. Szombaton a csepergő eső és hűvös idő ellenére is sokan kíváncsiak voltak a vakvezető kutyákra, vasárnap pedig hatalmas tömeg árasztotta el sátrainkat, és egész nap kígyóztak az érdeklődők. Lehetőség volt kipróbálni lefedett szemmel különböző társasjátékokat, hétköznapi használati tárgyak felismerését tapintással,