A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola országosan és helyi szinten végzett munkájáért Miskolc város ünnepén megkapta „Az Év Civil Szervezete” díjat. Megköszönve az elismerést holnap, azaz május 16-án 10 és 16 óra között az Esélyegyenlőségi Napon szeretnénk maradandó élményt szerezni a város lakóinak.
A „Csukott szemmel bízhatsz bennünk” című programunkon részt vevő látó emberek megtudhatják, milyen „vakon”, bekötött szemmel tárgyakat, illatokat felismerni és egy vakvezető kutyára bízni magukat a közlekedésben. Az Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ szakemberei a látássérültek elemi rehabilitációja során használt eszközökkel, technikákkal ismertetik meg az érdeklődőket.
Találkozzunk Miskolcon, a Hősök terén!