Piros bejegyzései

Régi, szeretett bilétáink fogytával megrendeltük az új garnitúrát, mely a mai napon megérkezett. A biléták gyönyörűek, sorszámozottak, így gyorsabban azonosíthatjuk az esetlegesen elkallódott kutyáinkat. Erre remélhetőleg nagyon ritkán lesz szükség. 🙂

Múlt vasárnap egy 11 hetes bumfordi sárga szuka kölyökkel leptük meg kölyöknevelő családunkat. A szülők és a három felnőtt gyerek már nagyon várták Fügét, aki szinte azonnal otthon érezte magát náluk.

Január 11-én újra kölyök-találkozót szerveztünk nevelőcsaládoknál fejlődő kölyök-kutyáink részére. Megbeszéltük az aktuális problémákat, kiképzési tanácsokat adtunk a gazdiknak és eközben hatalmasat sétáltunk. A kutyák alaposan elfáradva és meglehetősen sárosan tértek haza, így a gazdik is kipihenhették a sétát délután. Kiosztottuk a decemberi Lions Club által szervezett Fressnapf-os adománygyűjtésből származó tápokat,

Decemberben a miskolci Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola tanárai, majd diákjai három alkalommal vettek részt az Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központtal közösen szervezett érzékenyítő foglakozásunkon, a jövőbeli együttműködés jegyében a diákok számára kötelező közérdekű önkéntes programban. Ennek keretében a diákok bepillantást nyerhettek a látássérültek mindennapjaiba, és megtanulhatták hogyan lehet helyesen segíteni a közlekedésben látóvezető technikával.