Kiwi és Kürtös egy év alatt gyönyörű és okos kutya lett, így elérkezett az idő, hogy visszaköltözzenek kiképzőnkhöz, Királyné Barkóczi Emeséhez. Vissza… ugyanis tavaly áprilisban Emese segítette őket a világra. Kiwi és Kürtös 8 hetes koruk után kölyöknevelőkhöz kerültek, akik megtanították nekik az alapokat, amit nagyon köszönünk! A két sárga labrador most visszakerült kiképzőnkhöz, hogy mindent elsajátítsanak, ami majd
Honnan tűnhet fel, hogy kölyöktalálkozót tartunk? Sok vidám kutya és mosolygós gazdi gyűlt össze egy helyen. Persze a munka a legfontosabb, mert ilyenkor erősítjük a vakvezető tanulók és a kölyöknevelők közötti kapcsolatot. Kiképzőink sok érdekes feladattal készülnek, és arra is figyelmet fordítanak, hogy a kutyák szokják a tömeget és mindenféle külső ingert, ennek érdekében júliusi
Ebben az évben is sokat segíthet egy Ön által választott civil szervezetnek, ha adójának 1%-áról rendelkezik. Szeretnénk a legfontosabb dolgokra felhívni a figyelmét. Nagyon fontos, hogy csak egy civil szervezetet és emellett egy egyházat vagy köztestületet támogathat. Ha egyszerre több civil szervezetre vagy egyházra vonatkozó rendelkező nyilatkozatot tesz, akkor sajnos rendelkezése nem érvényes. Pontosan kell
Sokkal több vakvezető kutyára lenne szükség Magyarországon. Kiképzőnk, Királyné Barkóczi Emese rövid videóban hívja fel erre a figyelmet. Adótok 1%-ának felajánlásakor gondoljatok a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola tanulóira. Iskolánk célja, hogy minél több kutyát képezhessünk ki, és minden látássérült ember négylábú hűséges társhoz juthasson, aki erre igényt tart. Támogasd a vakvezető kutyák kiképzését adód 1%-ával!
Ma Mokka, a gyönyörű fekete kislány mutatkozik be nektek, aki teljesen úgy néz ki, mint Iris, az anyakutya. A kölykök gondozója, Katalin és férje szerint is teljes a hasonlóság, Iris és az anyakutya valóban nagyon hasonlítanak. „Még a fülüknél is egyforma a szőrük” – mondja alapítványunk kiképzője, Királyné Barkóczi Emese. Testvéreihez hasonlóan Mokka is nagyon
Iram habzsolja az életet, semmiből sem akar kimaradni. Kiképzője a sárga labrador tettrekészségét próbálja beleoltani a vakvezető munkába, hogy a segítségnyújtásra használja fel. Iramnak az első kölyöknevelője elhunyt, ami nagy fájdalom az alapítvány számára is, mert ennyire tragikus eset még nem történt sosem, de összetartó önkéntes kölyöknevelőinknek hála, azonnal jelentkezett egy tapasztalt nevelőnk Iram felnevelésére.
Vakvezető kutya kiképzőink válaszolnak olvasónk lényeges kérdésére, hogy jutalomfalattal vagy anélkül oktassa kölyökkutyáját, mert mindenki mást mond. De Mi nem 🙂 “Van egy 10 hetes labradorom és teljes tanácstalanságban vagyok hogyan oktassam. Jutalomfalattal vagy anélkül, mert mindenki mást mond. Ti használtok jutalomfalatot oktatáshoz? Ha időtök engedi és válaszolni tudtok, megköszönném.” Nyíriné Kovács Mária kiképzőnk válasza:
A működéshez szükséges sütik nélkül az oldal nem tudna rendesen működni. Ha hozzájárulsz, névtelen statisztikát is gyűjtünk: így gyorsabban találhatóvá tesszük a fontos információkat – és a látássérült felhasználóinknak is könnyebb lesz.
