Zorka kölykei elérték a 10 hetes kort, és mindannyian új otthonukban folytatják kalandjaikat. Nézzük, hova költöztek és milyen első élményeket szereztek!
Jáde egy kis csoda!
Jáde hamar belopta magát kölyöknevelői szívébe. Vidám, kíváncsi és nagyon okos, így nem meglepő, hogy gyorsan tanulja az alapokat. Budapesti otthonában már az első napokban magabiztosan fedezte fel az új környezetét.
“Első kutyaként és első neveltként is hatalmas élmény számunkra. Jáde villámgyorsan tanul, napról napra ügyesebb, miközben mi is rengeteget tanulunk tőle. Bár az autózással még barátkoznia kell, a nagy sétákért rajong. A cicánkkal, Zsepivel is egyre jobban összeszoknak. Nagyon izgatottan várjuk, hogyan alakul a fejlődése!” – mondta kölyöknevelője, Apró Antal.
Juhar az anyukája mellett maradt
Juhar nem ment el sehova, hanem az anyukája, Zorka mellett maradt, és Ménesi Gizella neveli.
“Juhar egy igazi kis örökmozgó. Okos, tüneményes és tanulékony, de ugyanakkor akaratos és öntudatos is. Ingergazdag környezetben viselkedik a legszebben, egyébként még tombol. Anyukájával, Zorkával néha annyira belemerülnek a játékba, hogy külön kell őket választani. A napirendet már szépen megtanulta, a városi séták során is ügyesen viselkedik, és majdnem teljesen szobatiszta. Bátran próbál ki új dolgokat – például magától átment egy forgóajtón a másik irodába!” – mondta Gizella.
Joghurt – a veszprémi gimi kedvence
Joghurt a Balatonnál kezdte meg kölyöknevelői időszakát, és már most hatalmas rajongótábora van a veszprémi iskolában, ahová nap mint nap elkíséri nevelőjét, Preininger Ágnest.
“Autóval járunk be a középiskolába, ahol hamar a diákok kedvence lett. Szünetekben imád focizni a gyerekekkel, és hatalmas szeretet veszi körül. Otthon Balatonszemesen a család kutyáival is jól kijön, bár ha túlzásba viszi a játékot, az újfunlandi kutyánk rászól. Már bevásárlásnál és állatorvosnál is járt velem, és minden helyzetben szépen viselkedik.”
Jácint külföldön tanul
Jácint a cseh Mathilda vakvezető kutya iskolához került, ahol az apukája, Monsoon élt korábban. A Nemzetközi Vakvezető Kutya Szövetség (IGDF) tagjaként örömmel segítjük a tenyésztési programokat a világ minden táján, hogy egyre több látássérült ember mellé kerüljön vakvezető kutya.
Isler és Jácint az első gyakorlás után
Jegenye – a gödöllői mintadiák
A kan kutyus rögtön elvarázsolta kölyöknevelőit.
“A kölyöknevelője szerint ő a legjobb kutya, pedig eredetileg szukát szerettek volna. Imádják, és minden rendben van vele, könnyen beilleszkedett az új környezetébe. Már majdnem teljesen szobatiszta, jó alvó, szépen sétál és figyel a nevére. Nagyon okos és gyorsan tanul” – mondta kölyöknevelő koordinátorunk, Erdélyi Judit.
Új otthon, új kalandok!
Zorka kölykei izgalmas útra léptek, ahol játékos mindennapjaik tanulással egészülnek ki. Hálásak vagyunk a kölyöknevelőknek, akik szeretettel és türelemmel segítik őket. Kíváncsian várjuk, hogyan alakul a kis csapat.
Ne várj májusig hiszen, már most rendelkezhetsz adód egy százalékáról a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolának.
Biztos lehetsz benne, hogy jó helyre kerülnek az adó forintjaid, mert alapítványunk mindent a vakvezető kutyák képzésére fordít.
Köszönjük a látássérült gazdik nevében!
Már felajánlhatod a NAV online felületén az adód 1%-át a vakvezető kutyák képzésére, ha belépsz az ügyfélkapudon ide. Csak öt percedbe kerül, és támogatást küldesz egy hűséges vakvezető kutyának!
Még egy jó hír! Ha megadod a levelezési címedet, a köszönőlevélben elküldjük majd jövő évi vakvezető kutyás naptárunkat is.Adószámunk: 18449149-1-05Kérjük, támogasd adód 1%-ával a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolát!Adó 1% tájékoztatónkat itt olvashatod
Az alomról ebben a cikkben írtunk a legutóbb.