Új kalandok várnak Zorka kölykeire

Ma lettek 9 hetesek Zorka kölykei, elérték azt az életkort, amelyben az egyéni foglalkozás válik a legfontosabbá számukra. Alapítványunk úgy biztosítja a fejlődéshez szükséges ideális környezetet, hogy önkéntes kölyöknevelőkhöz költöznek.  

Indulásra készen

Hisztiznek néha, mivel szívesen lennének többet az emberrel, de nem tudok egész nap velük lenni. Amikor a 8-9 hetes vízválasztóhoz érnek, érettek lesznek arra, szükségük van rá, hogy saját kölyöknevelőjükhöz kerüljenek, aki egész nap velük foglalkozik

– mondta nevelőjük, Ménesi Gizella.

A csapat minden tekintetben kész arra, hogy új életszakaszába lépjen. Négy tekintélyes méretű kölyök 9 kilogrammot nyom, és a legkisebb is összeszedte magát, szépen kikerekedett. Juhar pár hete külön kap enni, így van ideje nyugodtan elkölteni a saját adagját, nem habzsolják fel előle a nagyobbak.

Törpilla marad!

Igaz, hogy ezen a héten kölyöknevelőhöz kerül a négyből öt kölyök, de Gizellának nem kell sokat várnia a viszontlátásig, hiszen az áprilisi kölyöktalálkozón újra látni fogja őket. Sőt, nem lesz nála kölyökhiány, mivel Juharnak (művésznevén Törpillának) Gizella lesz a kölyöknevelője, azaz ott marad Zorkával és vele:

Nem lesz kevesebb munkám ezzel az egy kölyökkel, mint az öttel volt, de minden máshogy lesz. Naponta háromszor elindulunk rendben, plusz, ami még közbejön. Járni fogom vele a várost, közlekedünk, megyünk az alapítványi kölyöktalálkozókra és a közös futtatásokra az idősebb tanulókkal.

Juhar magabiztosan mutatja, hogy marad a kölyöknevelőjével

Nagy összetartó családja lesz

Juhar a család tapasztalt felnőtt kutyáitól tanulhatják meg mindazt, amire a nagy életben szüksége lesz. Tanítgatni fogja Zorka, az anyja és Zina, a már nyugdíjas anyakutya. Mindketten „demókutyának” tanulnak – ebben az érdekes feladatkörben az alapítvány rendezvényein segítenek majd átélni a résztvevőknek, hogy milyen vakvezető kutyával közlekedni. Elsajátítják a hámban vezetést, tanulmányaikban az egyik kiképzőnk segíti őket. A család harmadik kutyája egy rottweiler, Scaly csak első látásra tűnik kakukktojásnak, mert szinte mindent tud, amit a vakvezető kutyának készülő labrador, ezért ő tiszteletbeli labradornak számít.

Szép tavaszi időt és izgalmas kalandokat kívánunk Juharnak és testvéreinek!

Ne várj májusig hiszen, már most rendelkezhetsz adód egy százalékáról a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolának.

Biztos lehetsz benne, hogy  jó helyre kerülnek az adó forintjaid, mert alapítványunk mindent a vakvezető kutyák képzésére fordít.

Köszönjük a látássérült gazdik nevében!

Már felajánlhatod a NAV online felületén az adód 1%-át a vakvezető kutyák képzésére, ha belépsz az ügyfélkapudon ideCsak öt percedbe kerül, és támogatást küldesz egy hűséges vakvezető kutyának!

Még egy jó hír! Ha megadod a levelezési címedet, a köszönőlevélben elküldjük majd jövő évi vakvezető kutyás naptárunkat is.
 Adószámunk: 18449149-1-05
Kérjük, támogasd adód 1%-ával a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolát!
Adó 1% tájékoztatónkat itt olvashatod

Az alomról ebben a cikkben írtunk a legutóbb.

A kilenchetes kölyköket Gizella kezében fotóztuk le:

Jáde, az elsőszülött kölyök

 

Joghurt egy szépfiú

 

Jácint egy kislány, aki Csehországba költözik

 

Jegenye a legnagyobb kanocska