Vakvezető kutyánk teljesen felépült a gerincműtétje után és újra vezeti látássérült gazdáját. Amíg nem mehetett vele, Írisz fehér bottal közlekedett, amivel volt egy kis gondja. Most visszatért az az érzés, hogy úgy mennek együtt, mintha Írisz látna, mert Dolly mindent kikerül és vigyáz rá.
Dolly már vezeti a gazdáját
Dolly nagyon jól van, élénk és boldog, fizioterápiára és gyógytornára jár. Most ér véget három hónapos rehabilitációja. Már akkor is menni akart a gazdájával, Kobliné Sáfrány Írisszel, amikor még nem lehetett, és amióta újra együtt közlekedhetnek, száz százalékig bizonyítani akarja, hogy mellette a helye.
Dolly háta a műtét után
Két hete, mielőtt elindultunk volna, letettem az ajtóban a hámot, és még pakoltam valamit, de ő nem adott lehetőséget erre, hanem azonnal fogta a hámot és a kezembe lendítette, hogy menjünk már. Dolly eddig is mindenre figyelt, de most az alaposabbnál is alaposabb, mint aki bizonyítani akar, hogy igenis tudom, tudom, tudom, és melletted a helyem, mert én mindent tudok.
Kutyánk sebe begyógyult
Van benne bizonyítási vágy, de én ezt nem bánom. Érzem a mozgásán, hogy boldog, csóválja a farkát. Tetőtől talpig mellettem akar lenni. Amíg nem jött velem, minden lyukat, gödröt, ereszcsatornát megtaláltam, még gondoltam is, hogy milyen jó kutyával közlekedni, mert azt sem tudom, hogy mit kerül ki, igazából csak megyek vele, mintha látnék. Ez nagyon hiányzott nekem, amikor fehér bottal közlekedtem. Most visszatért az az érzés, hogy úgy megyünk együtt, mintha látnék, mert tudom, hogy vigyáz rám.
Kihívásra készen a páros
Korábban már írtunk Dollyról, amikor még lábadozott a műtét után.