Kutyusainkkal ellátogattunk a B.-A.-Z. Megyei Gyermekvédelmi Központ Tornanádaskai Különleges Lakóotthonának fiataljaihoz. Nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadtak minket, már az érkezésünk pillanatában mindannyian odajöttek kis csapatunkhoz. Miután beszélgettünk egy kicsit a vakvezető kutyákról mindenki kipróbálhatta Bóbita, a demonstrátor kutya és növendékünk, Pajti segítségével, hogy milyen ezekkel a csodás négylábúakkal lefedett szemmel sétálni. A különleges élmény után
Ani és hű négylábú barátja, Felhő számára májusban végre eljött a várva-várt nap, a közlekedésbiztonsági vizsgájuk napja. Párosunk hónapokon át gyakorolt a nagy megmérettetésre Mikola Gyöngyvér rehabilitációs tanár és Nyíriné Kovács Mária, Felhő kiképzője segítségével. A vizsgán Ani a három lehetséges útvonal közül a munkahelyétől az otthonukig tartó útvonalat húzta. A páros a tőlük megszokott
Részt vettünk az ELTE Bölcsész Napján, ahol rengeteg színes egyéniséggel találkozhattunk. Sok diák volt kíváncsi a vakvezető kutyákra. Többen kipróbálták, hogy milyen bekötött szemmel, vakon közlekedni egy ilyen csodás négylábúval. Ebben Gandhi, Dolli és Bagira a három vakvezető növendék volt segítségükre. Voltak, akik csak egy kis kutyasimogatásra jöttek oda a sátrunkhoz, mert rohanniuk kellett órára.
Veszélyes útkereszteződések Budapesten és több vidéki városban Több olyan jelzőlámpára van szükség, amely hangjelzéssel figyelmezteti a látássérült embereket a forgalmas kereszteződésekben, mert e nélkül nem érzik magukat biztonságban. Vannak olyan helyek, ahol életüket féltve lépnek le a járdáról. A válaszadók szerint az önkormányzatok, kórházak, rendelőintézetek közelében is hiányoznak a „beszélő” közlekedési lámpák – derült ki
Erzsi és vakvezető kutyája, Gesztenye csodálatos összhangban vizsgáztak le Győrben! Erzsinek sikerült a három megtanult útvonal közül a legbonyolultabbat kihúznia, de ez egy cseppet sem vetette vissza párosunkat. A nagy megmérettetés Erzsi és Gesztenye otthonánál vette kezdetét. Első feladatként a jól képzett ebnek kellet bebizonyítania, hogy az engedelmes feladatokat: ül, áll, fekszik, helyben marad hiba
Nem mindennapi találkozóval zártuk a hetet! Leendő kölyöknevelőink látogattak el alapítványunk központjába, hogy személyesen is megismerkedhessünk és közösen beszélgessünk arról, hogy milyen is az a kölyöknevelő program. Szót ejtettünk arról, hogy mik a vakvezető kutya ismérvei, mik azok a szokások, amiket az önkénteseknek kell kialakítani a kiskutyákban és, hogy a program hogyan zajlik kicsi kortól
Most lehetőség nyílt arra, hogy ezt együtt, egy közösségben tapasztalják meg látó és látássérült emberek a “Tapintható Múlt” című 1956-os sétán. A Tapintható Múlt sétán részt vett a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola csapata. Az ImagineBudapest szerdán megtartott eseményével több részes program indul, amelyre várják a látássérült emberek jelentkezését. Az 1956-os forradalom eseményei fényképeken, filmfelvételeken élnek sokakban,
Kristófnak gyermekkora óta folyamatosan romlott a látása és 15 éves korára teljesen megvakult. Bár megtanult fehér bottal közlekedni, de mind gimnáziumban, mind egyetemen barátai kísérték őt. Az iskolában mindig együtt volt órájuk, a szabadidejüket pedig legtöbbször együtt töltötték, így Kristóf egyáltalán nem érezte szükségét annak, hogy fehér botot vegyen a kezébe. Azonban közeledett az egyetem
A vakvezető kutyások eljöttek megismerni a farkasokat, hogy jobban megértsék a saját kutyáikat. Érdekes, mennyire erős, kemény, határozott energiájuk van a farkasoknak a labradorok után. A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola partnere a Veresegyházi Medveotthon volt, amely lehetőséget biztosított arra, hogy öt látássérült fiatal a farkasok közé menjen, ismerkedjen velük. A farkas nem szelídíthető meg, az ember
A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola jelentkezőket vár kölyöknevelő programjába. A résztvevők szeretettel, odafigyeléssel segítenek megalapozni, hogy a kis jelöltekből igazi vakvezető kutyák lehessenek. Kutyakiképző vagy? – kérdezik gyakran az utcán Sápi Andreától, amikor meglátják a zsemleszínű labradorral. Kicsit más a helyzet, ugyanis Andrea és családja fél éve vállalta el, hogy a Baráthegyi Vakvezető
Egész hétvégén hatalmas érdeklődés övezte kutyusainkat a FeHoVán. Az egészen piciktől a legnagyobbakig, sokan voltak olyan bátrak, hogy próbára tegyék magukat és lefedett szemmel végig sétáljanak a standok között Diamond, Brendon, Gandhi, Bóbita vagy Lego segítségével. Az ebek nagyon élvezték a munkát, hisz minden kör után sok-sok simogatást, na meg finom jutalomfalatot kaptak. Látássérült kollégánk
Mindig hatalmas szeretettel és nagy érdeklődéssel fogadnak minket a Fráter György Katolikus Gimnázium diákjai. A miskolci iskolában nem először vettünk részt a Diákigazgató választáson. A vidám eseményen a tanulók rengeteg program közül választhattak és nagy örömünkre sokan voltak kíváncsiak a vakvezető kutyákra is. A diákok közül kicsik és nagyok egyaránt kipróbálták Diamond és Bóbita, demonstrációs