Május 27-én a Hajógyári-szigeten voltunk kirándulni. Vakvezető kutyás barátaink kutyusaikkal, ismerőseikkel és családtagjaikkal csatlakoztak hozzánk. Részt vettek volt, jelenlegi és leendő kölyöknevelőink, örökbefogadóink, és érdeklődők is. A sok szabadtéri futkározás, közös bothurcolás, birkózás, labdázás mellett a jó idő miatt egy 1,5 órás vizes program is része volt a kalandnak. Retrieverjeinknek ennél nagyobb bulit ki sem lehetett találni. Természetesen közben a gazdik is tapasztalatot tudtak cserélni, tanácsokkal látták el egymást. Alkalom nyílt a vakvezető kutyás közlekedőink beszámolóinak meghallgatására, eszközök cseréjére, beszerzésére, gondozási, ellátási tanácsadásra. Leendő kölyöknevelőink belekóstolhattak a kutyás élet örömeibe és feltehették kérdéseiket már tapasztalt kölyöknevelőinknek, szakembereinknek.

Ezúttal is köszönet a szervezésért Darinka, Marcsi és Gyöngyvér kollégáinknak!

Pozsgay Dóri élménybeszámolóját a kirándulásról alább olvashatják:
„Szombat reggel vakvezető kutyás kirándulásra kelhettünk. Anival még régebben megbeszéltük, hogy elé megyek a hármas metró Árpád– hídi megállójához, hiszen új kutyásként még nem ismerte azt az
aluljárót. Ébennel pont akkor értünk a buszmegállóhoz, amikor a 32 – es busz megérkezett. Küldtem is az ajtóhoz, mikor már az ismerőssé vált hang szólt, hogy jobb lenne, hogy ha inkább a következővel mennénk, mert ez a járat már tele van, és nem férnénk el. Mostanában elég sokat járok a harminckettes vonalán, így a sofőrök nagyját ismerem, s ők is ismernek engem. A mostani sofőr tanácsát megfogadva fordítottam meg Ébent, aki nagy csodálkozásra lépett vissza a járdára. Jól tettem, hogy megfogadtam a sofőr tanácsát, hiszen a következő járaton helyem is lett. A mostanra már megszokottá vált végállomáshoz érve Ébent küldtem is az aluljáró lépcsőjéhez, majd leérve jobbra ismét lépcsőhöz küldtem, hiszen Ani Újpest felől jött. Több metrót is megvártunk, ám egyikről se száll le az ismerős csengővel az  ismerős kutya, akit vártunk volna. Végül Ani hívott, hogy nem fognak ideérni időben. Így én telefonnal a kezemben próbáltam átjutni az egyes villamos másik oldali megállójába, ahol a többiek várakoztak. Ott volt először is az a hölgy, akivel az ezt megelőző hét egyik napján találkoztunk, s Kira nevű kutyusa van. Mellettük még ott volt Zoli Frodóval, Barbi Demivel, meg Dariék Ropival. Nem emlékszem már pontosan, hogy mikor de út közben csapatunkhoz csatlakozott még Bejcsiék is, meg még Noémi Zserbóval és Ágota Vacakkal. Felszállva a 226-os buszra Ében Zserbóék mögött talált egy olyan szűk helyet, ahova csodálkoztam, hogy betudta magát zsúfolni. Leszállás után nem sokat kellett előre vándorolnunk, hiszen a kutyák azonnal észre vették a többieket, így muszáj volt őket elengedni. Egy darabig még várakoztunk a később érkezőkre, de aztán közös megegyezésre elindultunk.

Nagy örömömre Orsi barátosném is párjával közösen elhozták Bogyi nevű kutyusukat, így ő be is vállalta a kísérésemet Ahogy máskor, most is a Duna partjára vándoroltunk, ahol nagy csodálkozásomra Ébi is vizes hassal és fejjel jött vissza hozzám. Az ácsorgás közepette pedig sikerült pár szót váltani Milán és Ádám haverommal meg persze a kutyatesók gazdáival, Dórival és Alexával. Zsuzsiék is csatlakoztak köreinkbe.

Egy idő után, amikor már mindenki ebe jó vizes volt úgy gondolták a vezetők, hogy elindulunk visszafele, ami közben az egyik szimpatikusnak tűnő réten el lettek kattintgatva a szokásos csoportképek. Miután azokkal végeztünk a réten még kicsit meg is pihentünk, ami alatt én próbálva megenni elemózsiámat több kutyával is meg kellett vívnom harcomat, akik mind a szendvicsemre fenték a fogukat. Emellett még Ébent is szépen kifésültem az újonnan szerzett fésűmmel. A busz indulásáig volt még egy kis időnk, így a fűben pihenve pár ebet jól meg tudtam simogatni. Köztük volt Gordon, Gandhi, Leila, meg Hummer is. Végül lassan megérkezett a buszunk.

Közös élményünkről Ében facebook oldalán is olvashatnak”