Réka még csak pár napja ismerte Babért, amikor kiderült, hogy akkor is számíthat rá a bajban, amikor a kutyája éppen játszik. Nyőgér Réka Kíra írása a Vakvezető kutyák világnapja alkalmából jelenik meg.

“Babér felszabadultan futkározott a pajtásaival a Városligetben, mintha az egész világ csak játékból állna. Én közben a járdán sétáltam fel-alá, a fűsávot követve a fehérbottal, a megszokott ritmusban, figyelve minden apró jelzésre, amit a környezet adott. Két külön tempó, két külön világ – mégis összetartozunk.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Babér felém rohan. Hirtelen elém állt keresztbe, és finoman megbökte az orrával a lábam. Egy pillanatig nem értettem, mi történik – hiszen az imént még önfeledten játszott. Aztán megálltam.

És akkor tudatosult bennem: alig egy méterre előttem ott állt egy platós jármű, amellyel a munkások a ligetet tartják karban. Az autó hátulján, fejmagasságban egy kiálló vasrúd volt – olyan akadály, amit a fehér botommal már nem tudtam volna időben érzékelni.

Babér viszont igen.

Lenyűgöz, ahogy a játék hevében is észlelte a veszélyt. Nem habozott, nem mérlegelt – egyszerűen odajött, és szólt a maga módján. Egy apró mozdulattal megállított, mielőtt baj történhetett volna.

Ez az a fajta figyelem, amit nem lehet tanítani pusztán szabályokkal. Ez kapcsolat. Jelenlét. Gondoskodás.

Babér tényleg mindig rajtam tartja az egyik szemét – még akkor is, amikor látszólag máshol jár.”

Innen egy elmélkekedős, érzelmes hangvételű résszel folytatja Réka.

Az idén ünnepeljük 20 éves jubileumunkat. A két évtized alatt 20 vakvezető kutyát adtunk át térítésmentesen.

Kérjük, támogasd adód 1%-ával a kiképzésüket!

1% adószámunk: 18449149–1–05

Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány

Ha megadod a levelezési címedet, a köszönőlevélben elküldjük majd jövő évi vakvezető kutyás naptárunkat is.

Az adó 1% felajánlás a legegyszerűbben a NAV online felületén az ügyfélkapun keresztül lehetséges.

Mellette már nem azt érzem, hogy mit veszítettem el, hanem azt, hogy mennyit kaptam

Babér érkezésével nem csupán egy segítőtárs lépett az életembe, hanem egy új kezdet is. Vele együtt visszatért a szabadság érzése, amelyről korábban azt hittem, végleg elveszett.
Sokan rácsodálkoznak arra az összhangra, ahogyan egy látássérült ember és vakvezető kutyája együtt közlekedik a város forgatagában, de ami e mögött van, az szemmel aligha látható. A felszínen fegyelem, pontosság és figyelem látszik. De a valódi lényeg ennél sokkal mélyebb. Az a bizalom, amely két élőlény között szövődik. Az a csendes, mégis biztos tudat, hogy számíthatunk egymásra. Hogy nem vagyunk egyedül. Egy megrendíthetetlen, mély kötelék, amely láthatatlan.

Babérral nem csak együtt haladunk – egymásba kapaszkodva létezünk

Ő az, aki mellett az addig félelmetesnek tűnő akadályok elveszítették jelentőségüket. Ami egykor bizonytalanságot szült, ma már csupán egy újabb feladat, amelyet közösen oldunk meg. A múlt szorongása fokozatosan háttérbe szorult, és helyét átvette egyfajta csendes bizonyosság.
Emlékszem, milyen nehéz volt korábban a fehér botot kézbe venni. Úgy éreztem, minden tekintet rám szegeződik, mintha a világ olykor egy akadálypálya lenne. Eljutni A-ból B-be egy muszáj érzését keltette bennem, egy problémát, amit meg kell oldani. Babér azonban átformálta ezt az érzést. Mellette már nem a figyelem súlyát érzem, hanem a jelen könnyedségét. Már nem a korlátaimat látom, hanem az utat magam előtt.

Ő nem csak vezet – biztonságot, életörömöt és magabiztosságot ad

És ennél is többet: jelen van minden pillanatban. Ha öröm ér, együtt örül velem. Ha elcsendesedem, ő akkor is mellettem marad. Van, hogy egyetlen mozdulata, egy kedves gesztusa elég ahhoz, hogy minden nehézség eltörpüljön. Játékossága, életvidámsága újra és újra emlékeztet arra, hogy az élet mennyi apró örömöt rejt. Minden rezdülésemre figyel, és én is figyelek rá. Külön nyelvet beszélünk – szavak nélkül értjük egymást.

Számomra ő a legszebb ajándék, felbecsülhetetlen érték. Nem tudnám elképzelni nélküle a mindennapokat. A reggelek az ő finom nózibökésével kezdődnek, és minden egyes találkozásunkban ott van az a tiszta öröm, amelyet csak ő tud adni. Amikor boldogan üdvözöl, mintha az idő megszűnne létezni, és csak az a pillanat létezne. Babci nem csupán a kutyám. A legjobb barátom.

Az a hiányzó darab, amely nélkül a szívem nem lehetne teljes. A derűje, a hűsége és a kitartása nap mint nap erőt ad. Mellette már nem azt érzem, mit veszítettem el, hanem azt, mennyit kaptam.”