training

Biztosan sokan láttak már olyat, hogy egy vakvezető kutyáról lekerül a hám, ő pedig szabadon futkározik, játszik a pihenő idejében, de amikor nevét hallja, akkor azonnal visszamegy a gazdájához. Az volna jó, ha ezt a legtöbb kutya ugyanígy meg tudná tenni. 
Kutyás barátaink tenni akarnak a közösségért, ezért kapcsolódtak be ebbe a munkában. Az európai uniós program célja, hogy kidolgozzon egy módszert a kisebbségben lévő emberek elfogadásának és befogadásának támogatására. Büszkék vagyunk arra, hogy a Holdkő Kulturális Alapítvány csapatában vakvezető kutyás barátaink is helyet kaptak.
Hogyan lehetséges, hogy egymást csak felületesen ismerő emberek minőségi időt töltenek együtt, amiből személyesen épülnek és egyben alapítványunkat erősítik? Van erre egy módszer, amit Farkas Darinka kiképzőnk EQ trénerként hozott be, és hálásak vagyunk érte.
Érzékenyítő programot tartottunk a Yettel székházban önkénteseink számára. Alapítványunkat már több mint kétszázötven lelkes önkéntes segíti, munkájukkal többek között a leendő vakvezető kutyák nevelését, a kutyafuttatást, szabadidős programokat, a látássérült kliensek orvoshoz jutását - vagy kutyájuk állatorvoshoz szállítását - segítik elő. A vakvezető kutyák képzésében döntő fontosságú, hogy a saját tenyésztői programunkban született almok elkötelezett kölyöknevelőkhöz kerüljenek, ezért jelentkezésüket egész évben folyamatosan várjuk.