Cserven Lajos

Márványt még februárban került kiképzőnkhöz, Cserven Lajoshoz. Mivel Márvány kölyöknevelője iskolánk közelében lakik, így egészen kicsi korától ismerte kiképzőjét. Így viszonylag könnyen és gyorsan ment az átállás, a kutyus hamar beilleszkedett iskolánk napi rutinjába.

Márvány, a gyönyörű sárga labrador nyugodt alaptermészetével,

Nem sokkal első születésnapja után Márvány elköszönt kölyöknevelő családjától, hogy tanulmányait egy magasabb szinten folytassa.

Cserven Lajos Márvánnyal és Artúrral

Márvány, a gyönyörű sárga labrador az egyik legnagyobb az M betűs alomban, nagyon szereti a gyerekeket. A tanulást kiképzőnknél, Cserven Lajosnál folytatja, ahol együtt gyakorolhat a szintén kamasz Artúrral.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ma két párosunk sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett! Kálmán és Kiwi, valamint Piroska és Karma a vizsgabizottság szerint remekül teljesített!

Piroska és Karma valamint Kálmán és Kiwi a sikeres vizsga után

Kálmánék kezdték a vizsgát, a kliensszállótól a központba kellett eljutniuk,

Sokan tudják rólunk, hogy vakvezető kutyákat képzünk, az viszont kevesebben, hogy milyen sokrétű a munkánk. Ezért érezzük úgy, hogy fontos beszélnünk arról, hogyan segít alapítványunk, hogy önálló, szabad életet élhessen, aki hozzánk fordul.

Vida Zoltán éppen azt a programot mutatja, ami az üzenetek írásában segít

Vida Zoltán látássérült embertársainknak segít alapítványunknál.