Borsó kölykei 2 hetesek lettek a héten. Elkezdtek járni és nemcsak a mozgásuk fejlődik, hanem a külvilág iránt is egyre nagyobb az érdeklődésük.
Első lépések a nagyvilág felé
Az apróságok már nemcsak esznek és alszanak, hanem elkezdtek egyre többet mozogni. Bár a stabil járás még várat magára, a „fókajárás” már nagyon jól megy nekik, és egyre gyakrabban próbálnak felállni.
Nagyon cukik, kezdenek felállni és vakkantani egyet, olvadozom tőlük! Kezdenek hozzám és a férjemhez, Danihoz is hozzánőni
– mesélte Leidgeb Melinda, Borsó gazdája.
A kiskutyák rengeteget alszanak, és ott szenderednek el, ahol éppen vannak. A pihenés mellett pedig egyre aktívabbak.
Van egy huncut, amelyik hecceli a többit, és már szépen próbálnak játszani egymással
– tette hozzá Melinda.
Nyíló szemek és fülek – egyre jobban figyelnek a világra
A fejlődésük fontos mérföldköve, hogy a szemük és a fülük is kinyílt. Ez azt jelenti, hogy már nemcsak a szaglásukra és a tapintásra hagyatkoznak, hanem egyre jobban észlelik a körülöttük zajló eseményeket.
A zenére és a fütyülésre is kezdenek reagálni, felkapják a fejüket, egyre jobban figyelnek arra, hogy mi zajlik körülöttük
– mondta Melinda.
Komondi Piroska, az alapítvány szakmai vezetője elmondta, hogy a kölykök fejlődése pontosan a várakozásoknak megfelelően alakul.
Most nyílik a fülük, és mindenkinek kinyílt már a szeme. Egységesen nőnek, és olyan szépen fejlődnek, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Minden a legnagyobb rendben van velük
– mondta Piroska.
Kölyökillat és első próbálkozások
A gondozók számára a kölykök minden apró mozdulata különleges élmény. Az ásításuk utánozhatatlan kiskutyaillattal jár, és már most látszik, hogy külsőleg hasonlóak, viszont mindegyik kölyök különböző habitusú.
A következő hetekben még többet mozognak majd, egyre jobban felfedezik a környezetüket, és lassan megismerkednek az emberekkel és a külvilág ingereivel.
Kérjük, támogasd adód 1%-ával a vakvezető kutyák kiképzését! 1% adószámuk: 18449149–1–05
Mennyibe kerül egy vakvezető kutya?
Magyarországon több vakvezető kutyára van szükség. Sokan várakoznak hű társra alapítványunknál. A várólistánkon átlagosan 30-40 fő van. Jelenleg 12 kutyánk áll kiképzés alatt, és ha minden a terveink szerint sikerül, akkor 30 kölyök fog megszületni nálunk ebben az évben, akikből a jövő évben vakvezető kutya válhat.
Egy vakvezető kutya egész életét felölelő összes költsége több, mint 5 millió forint.
Ez az időszak körülbelül 10 év, amelynek összes költsége: tenyészkutyák, tenyésztés, kölyöknevelés, szűrések, orvosi költségek, ellátás, felszerelés, kiképzés (ennek 1,5 millió Ft a munkadíja), gazdi képzése; átadás, vizsgáztatás, utókövetés és gondozás tíz éven át, felszerelés pótlása, öregedő kutya extra orvosi költségei, nyugdíjazás körüli költségek, közben rezsi, járműhasználat stb.
Így lesz a tíz év összes költsége több, mint 5 millió forint.
Alapítványunk adó 1% felajánlásokból és adományokból teremti elő a képzéshez szükséges összeget.
Borsó kölykeiről itt írtunk legutóbb.