Ajándékba kaptunk egy előadást. A közönség soraiban ültek látássérült gazdik és vakvezető kutyáik is. A színészek remekül át tudták adni a “Lemez két oldala” érzelmi töltetét csak a hangjukkal játszva.
„Réges régi álmunk vált valóra egy napsütéses szeptemberi szombaton” – írta a Presto Park színtársulata. Az alapítványunk küldetését támogató jótékonysági előadáson telt ház előtt játszották el a „Lemez két oldala” című darabot. A közönség soraiban ültek látássérült gazdik és vakvezető kutyáik is.
A XII. kerületi Jókai klub színpadán hallhattunk nyaralásról, munkáról, gyereknevelésről, háztartásvezetésről, vendégeskedésről, emberi játszmáinkról. A színésznők székeken ülve folytattak egymással párbeszédeket, amelyekből humor és komoly gondolat egyaránt átjött. A darabot Tollár Mónika rendezte.
Érzelmekről beszéltek csak a hangjukkal játszva
Sápi Dórát, Fidzsi gazdáját kérdeztük, mit adott számára az elődás. Dóri színházkedvelő, jelenleg egyetemi doktoriján dolgozik az ELTE angol szakán.
„Nagyon örültem a lehetőségnek, mivel imádom a színházat, az utóbbi években havi három-négy előadásra is elmegyek, akár narrált, akár nem. Szerintem ez egy szuper kezdeményezés lehet, hogy a baráthegyis csapat, vakvezetőkutyás gazdik, kiképzők, kölyöknevelők és önkéntesek nemcsak konkrétan kutyás programokon (futtatás, kölyöktalálkozó stb.) vehetnek részt együtt, hanem akár egy-egy ilyen kulturális programon. Természetesen a kutyusok az elsődleges kapcsolódási pontok, de így kicsit más aspektusból is megismerhetjük egymást (pl. mikor volt tavaly a jótékonysági koncert, az is klassz program volt). A két színész pedig remekül átadta a történetek érzelmi töltetét csak a hangjukkal játszva.”
Az előadás után a társulat és Komondi Poiroska, alapítványunk szakmai veztője beszélgetett a színpadon. Ekkor a művészet mellett szót kapott a mi vakvezető kutyás tudásunk, amit élvezettel hallgatott a közönség, mert sok újdonság volt benne mindenki számára.
Köszönjük a színtársulatnak az élményt, reméljük, hogy sok ilyen jó kulturális élményben lesz részünk.
(A kép bal szélén Csontos Adrienn önkéntes koordinátorunk és Komondi Piroska látható a színtársulat tagjaival.)