Nagy volt a sürgés-forgás kölyöknevelőnknél, Szűcs Marikánál, ugyanis első neveltje látogatóba érkezett. Nem ok nélkül tette mindezt, hanem egy szülinapi zsúrra volt hivatalos. Ikon tortát is kapott, amit nagy örömmel fogyasztott el „kollégája” és lelkes tanulók társaságában. Nagyon köszönjük Ikon gazdájának, Sándornak és párjának Vikinek, hogy elhozták Ikont a remek programra, amit Marika nagy izgalommal szervezett.
A szülinapi zsúrra elsőként kölyöknevelőink, Sápi Andrea és Réka érkeztek, Fidzsivel, a tapasztalt vakvezető kutyussal, valamint a lelkes tanulóval, Müzlivel. Hamarosan megérkezett az ünnepelt is, Ikon, akit gazdája, Sándor és párja, Viki is elkísért erre a neves eseményre.
Artúr mint házigazda addig szórakoztatta Fidzsit és Müzlit, utóbbival hatalmas játékba bonyolódtak. Marika ekkor már nagyon izgatottan várta az ünnepeltet, hiszen elég rég nem találkoztak, a gazdikkal pedig személyesen csak most ismerkedett meg. „Mami meghatottan nézett, a valamikor volt kis kölykére, aki tényleg a fegyelem mintaképe lett” – emlékszik vissza a történtekre Artúr a naplójában.
Ikon és Fidzsi mint két megfontolt felnőtt visszafogottabban játszottak, nem úgy, mint Artúr és Müzli, akik nagyjából végkimerülésig tudnának fogócskázni, bunyózni, szaladgálni. „Amikor azonban megérkezett Ikon szülinapi tortája, na, akkor lenyűgöztük a kétlábúakat. Egy varázsütésre fegyelmezetten ültünk és vártuk, amíg gyertyagyújtásra kerül a sor, és mint mindig, Andi mami felszeleteli a tortát, és ki-ki megkapta a saját szeletét. Jelentem, a torta nagyon finom volt. Valódi kézműves remek. Tönkölybúza, zabliszt almával volt a torta tésztája, és sertésmájkrém a töltelék, amit természetesen mami készített saját kezűleg” – diktálja naplójába Artúr.
Szuper nap volt, amire mindenki nagy szeretettel emlékszik majd vissza! Nagyon boldog születésnapot kívánunk mi is Ikonnak!