Nagy Anikó azért kezdett teljesítménytúrákra járni, mert szabadságot és élményeket szeretne adni vakvezető kutyájának. A leghosszabb táv 50 km volt, amit eddig teljesítettek, bár az utolsó 3 kilométeren úgy érezte, nem bírja tovább, végül mosolyogva ért célba. Kutyája, Brúnó nagyon élvezi a túrákat, Anikó pedig úgy érzi, nincs számára akadály: legyen az hegyvidék, lejtős vagy sziklás terep.

Kezdetben Anikó és Brúnó előtti vakvezető kutyája csak kirándulni jártak el, hogy a munka mellett a kutyusnak legyen egy kis szabadsága is. Az első túrájuk rögtön 33 kilométeresre sikeredett, ráadásul térdig érő hóban és egész napos havazásban. Anikó elmondta, hogy úgy érezte, többet nem akar túrázni. De aztán újra nekivágott, és azóta számos túrát végigcsinált.

„Semmi sem jelent akadályt számomra, csak olyan segítő kell, aki nem esik pánikba, ha felmászok egy sziklán vagy futok lefelé a lejtőn” – mondja mosollyal az arcán Anikó.

Anikó egy ideje már Brúnóval túrázik, amelyeken a kutyák szabadon vannak. Próbál olyan útvonalakat választani, ami nem főútvonal mentén halad, vagy nem mennek keresztül falvakon, így nem kell pórázt tenni Brúnóra. A kutya a túra során nem vezeti gazdáját, mert túl gyors lenne a tempó a sok új illat miatt. „Egyszer lemérte valaki, és 5 km/órával mentünk, elég hosszú távon” – mondja.

A leghosszabb gyaloglásuk, a Szent Iván éji túra volt nyáron, ami 50 kilométert jelentett. „Bevallom, a kutya jobban bírta, mint én.”

Anikó és Brúnó példája is igazolja, hogy nem csak munkából áll az élete egy vakvezető kutyának. Azt tudjuk, hogy a gazdája oldalán igazán boldog egy kutya, főként akkor, ha a munka és a játék, illetve a szabadon töltött idő olyan egyensúlyban van, mint Brúnó életében. 

Támogasd a vakvezető kutyák kiképzését adód 1%-ával!
1% adószámuk: 18449149–1–05
Így adhatod nekik: http://bit.ly/2Fisu28