„Miért vagy a leghálásabb az életben?” Ezt a kérdést tettük fel húsvét előtt, azzal a szándékkal, hogy betekintést adjunk látássérült barátaink gondolataiba, akik vakvezető kutyával élik az életüket.

Nem kizárólag a kutyájuk iránti érzelmeikre voltunk kíváncsiak, hanem szélesebb összefüggésben arra, hogy milyen helyzetekben mutatkozik meg a hála életük fontos pillanataiban.

A család

Érthető, hogy a legtöbben elsősorban a családjuk iránt éreznek hálát. A Győrben élő Sáfrány Írisz azzal kezdte, hogy a szüleinek hálás azért, amit érte tettek.

Hálás vagyok az édesanyámnak aki, önállónak nevelt, annak ellenére, hogy sosem láttam. Éppen úgy nevelt, mint a nővéreimet, hogy aztán majd az életben is megálljam a helyem. Hálás vagyok az én nagyszerű szerető férjemnek, aki szeret, segít és támogat, éppen ezért jól kiegészítjük egymást. A vakságom ellenére vett el engem feleségül, pedig ő jól lát.

„Van miért hálálkodnom. Elsőként a felnevelésemért. Nem a szüleim neveltek. Felnőttként a gyermekeimért, aztán a nyolcadik éve tartó kapcsolatomban a kedvesemért” – így fogalmazott a fővárosi Pesa Anna Mária.

Hasonlóan érez a szolnoki Lukács Ágota is: „Hálás vagyok szüleimnek azokért az alapértékekért, amik szerint neveltek, amik a mai napig tartást és útmutatást adnak nekem.”

„A legnagyobb hálát a családom iránt érzek, egyszerűen csak azért, hogy vannak nekem, aztán hálát adok a barátaimért, amiért mindig minden helyzetben mellettem vannak, számíthatok rájuk” – válaszolta a csömöri Berta Brigitta.

A vakvezető kutya

Válaszadóink között voltak olyanok, akik a vakvezető kutyájukért a leghálásabbak, mert hatalmas változást hozott az életükbe. Ismét bebizonyosodott, hogy nem „csak” a közlekedésben segítenek.

Dombai Mihály Tahitótfaluban él családjával, amelyhez pár éve csatlakozott vakvezető kutyája:

Mindig aktív és jó életem volt, de a leghálásabb Körtéért vagyok. Amióta a szőke királylány velem van, még jobb lett az életem, annyira jó lett, hogy soha nem is gondoltam, hogy ennyire kötetlen szabad, önálló és boldog lehetek vele. Ezt a boldogságot neki köszönhetem, és meg is köszönöm neki mindennap. Amíg ő nem volt velem, nem tudtam, hogy mi mindenből maradok ki, mindig volt bennem egy hiányérzet, de azt gondoltam, hogy ez azért van, mert egy nyughatatlan, nyüzsgő ember vagyok. És hát természetesen az vagyok, de most már ketten együtt mindenre képesek vagyunk, és ez nem csak duma, tényleg így van, olyan lehetetlen és hihetetlen helyzetekben számíthatok rá, ami számomra egy csoda. Már jó pár éve együtt vagyunk, de mindig tud számomra újat mutatni, fantasztikusan okos, és pontosan ugyanolyan aktív, mint én. Mind a ketten imádjuk a vizet, mind a ketten imádunk mozogni.

Egyik este az edzőteremből elindultunk haza, szélvihar volt, borzalmas idő. Nagyon sajnáltam magunkat, hogy ebben az időben kell hazafutnunk a hegytetőről, aztán száz méter után észrevettem, hogy az én kiskutyámnak fent van az orra, fent van a farka, aktívan csóválja és boldogan vezet engem. Ebben a pillanatba megváltozott bennem valami, és elkezdtem hihetetlen módon élvezni az utat, nagyon-nagyon jó élmény volt, amikor hazaértünk, össze-vissza puszilgattam a pofáját. Nagyon szeretem őt, köszönöm az alapítványnak, hogy együtt lehetünk

– monda Dombai Mihály.

Pozsgay Dórának úgyszintén a vakvezető kutyája jut eszébe elsőként, amikor a háláról kérdeztük. Ében már nyugdíjas, Dóra családjánál tölti pihenőidejét, utódja pedig Noé lett: „Először is hálás vagyok azért, hogy Ében még itt van köztünk, és jól átdögönyözhetem. Neki köszönhetően számomra kinyílt a világ, rengeteg új ismerősre tettem szert, külföldön is járhattam, rátaláltam arra a hobbira, amit a mai napig szívesen csínálok, hiszen bármikor tartok egy kis szemléletformálást. Hálás vagyok a Baráthegyi Kutyasulinak, amely most is mindent megtett azért, hogy Noéval könnyebb legyenek a hétköznapjaink, hogy magam mellett tudhatom ezt a hatalmas termetű lököttséget, aki naponta szebbé teszi az életemet.”

Sáfrány Írisznek is nagy változást hozott az életébe kutyája:

„Az én drága Dollym nélkül elveszett ember volnék. Ő akkor érkezett az életembe, amikor éppen mélyponton voltam, és még a munkahelyemen is felmondtam. Amióta ő velem van, ismét minden a helyére került, újra dolgozom, és nincs olyan hely, ahová ne jutnánk el ketten. Vele minden olyan feladatot el tudok végezni, amit más feleségek is megtesznek.”

Van, akinek egyetlen erős érzés jut eszébe hű társáról: „Hálás vagyok a kutyáimért, végtelen és feltétel nélküli szeretetükért, amit kapok tőlük” – mondta Berta Brigitta, akivel együtt él nyugdíjas és dolgozó vakvezető kutyája, Morze és Amsztell.

Támogass te is egy jó ügyet!

Ma már felajánlhatod adód 1%-át a vakvezető kutyák képzésére, ha belépsz ügyfélkapuddal ezen a linken.

Már elérhetők az szja bevallási tervezetek a NAV honlapján.

A bevallás bármelyik okoseszközön jóváhagyható, szerkeszthető.

Csak pár percedbe kerül, és átélheted a büszkeséget, hogy támogatást küldtél egy hűséges vakvezető kutyának.

Rövid tájékoztatónkat ITT találod meg.

1% adószámunk: 18449149-1-05

Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány

Gondolj a vakvezető kutyákra! Köszönjük!

Zene, lovaglás és mindenki más

Kardon Annamari amatőr zongorista a zenéért a leghálásabb, jelenleg egy jótékonysági koncertre gyakorol.

„Mert a zene az élet maga, és persze a legőszintébb közönségemért, Dandzsiért és Szikráért!” – ilyen tekintetben is fontos neki két kutyája, a már nyugdíjas Dandzsi és a fiatal vakvezető, Szikra.

„Természetesen nem feledkezhetem meg a lovamról sem, akinek hálás vagyok a tanításaiért, a határtalan bizalmáért és hogy én vigyázhatok rá! – mondta Berta Brigitta, aki vágóhídról mentette meg a lovat, akit nagyon szeretet.

Lukács Ágota szélesebb összefüggésben fogalmazta meg válaszát: „Alapvetően hálás vagyok mindenkiért, akit az életembe terelt Isten, akár csak egy percig is, mert minden helyzetben, mindenki által tanulok valamit, amit aztán tapasztalatként, ismeretként tovább vihetek az életemben.”

Látássérült barátaink életében a családjuk és a vakvezető kutyájuk iránt érzett hála a legfontosabb. Örülünk, hogy többen beszéltek arról, milyen sokat köszönhetnek a családjuknak, mert tudjuk, hogy sok esetben nehéz a látássérült embereknek érvényesülni. Hálás köszönet jár azoknak a jó embereknek, akik segítenek nekik ebben. Alapítványunk kliensei szólaltak meg, ami annyit jelent, hogy mi képeztük számukra vakvezető kutyájukat, és a legtöbb esetben mi tanítottuk meg őket, hogyan tudnak együttműködni az életben és biztonságosan közlekedni. Mindez komoly munkát jelent, közösen kell leküzdenünk a nehézségeket, és együtt örülünk a sikereinknek. Érezzük annak a felelősségét, hogy hű társakat képzünk nekik, akik személyes boldogságukhoz is hozzájárulnak. Megtisztelő számunkra, amikor hálát éreznek vakvezető kutyájukért – mondta Komondi Piroska, alapítványunk szakmai vezetője.