Balogh Ádámtól sokan megkérdezik, hogy mennyit dolgozik a vakvezető kutyája egy nap. Néha olyan hangütéssel is, hogy biztosan túl van terhelve. Ezért döntött úgy a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány, hogy a Munka ünnepe alkalmából bemutatja, hány órát dolgozik egy vakvezető kutya 24 óra alatt. Egy átlagos munkanapot választottunk, amiből a legtöbb van egy évben.
A videón alapítványunk pszichológusa, Balogh Ádám és vakvezető kutyája egy napja látható Miskolcon. A kisfilm alapítványunk „Vakkantás” című YouTube csatornáján jelent meg.
A mérési módszerről Ádám elmondta: „Amikor ráadom Oktávra a hámot – vagyis elkezd vezetni engem –, elindítok egy stopperórát, így egész nap követni tudjuk, hogy mennyi időt van rajta a hám, tehát mennyit dolgozik. Nézzük végig közösen, hogy Oktáv, a vakvezető kutyám egy átlagos napon mennyit dolgozik, és hogyan szokott pihenni, szórakozni.”

Oktáv dolgozik Ádámmal
A kétkedőket meg fogja lepni az eredmény
A nap végén a következő eredmény született: egy átlagos munkanapon alig három órát dolgozik egy vakvezető kutya.
A végeredmény két óra 56 perc, ennyi lett az összes munkaideje Oktávnak. Ez azt jelenti, hogy ennyi ideig volt rajta a vakvezető hám, de a tényleges vezetői munkája valamivel kevesebb volt ennél. Járműveken utazva, a gazdája munkahelyén és egy üzletben várakozva nem dolgozott aktívan, de készen állt arra, hogy segítsen a gazdájának a közlekedésben. A felvételekből kiderül, hogy milyen sokat jelent, hogy a vakvezető kutyák a látássérült gazdáikkal vannak a közlekedés során, gyakran nehéz helyzetekben is, pl. jelen esetben, amikor felbontják az úttestet, akkor is segítenek a megfelelő átkelőhelyet megtalálni.
„Ezzel a videóval arra akartuk felhívni a figyelmez, hogy a vakvezető kutyák nincsenek túlterhelve, viszont nem szabad lekicsinyelni azt, hogy mennyi segítséget adnak a látássérült embereknek. Az alapítvány munkatársai és a gazdák igyekeznek, hogy vakvezető kutyáink számára a munka mellett legyen pihenés, szórakozás, feltöltődés. Fontos odafigyelnünk a jóllétükre.”

Babér vezeti a gazdáját, Nyőgér Rékát

Babér várakozik a metróban
Néhány tény a vakvezető kutyákról:
Mennyi vakvezető kutyára van szükség?
Magyarországon több vakvezető kutyára van szükség. Sokan várakoznak hű társra az alapítványnál. A várólistán jelenleg 47 fő van. A terveik szerint tenyésztői programjukban évente 30 kölyök születik, akikből a következő évben vakvezető kutya válhat.
Mennyibe kerül egy vakvezető kutya?
Egy vakvezető kutya egész életét felölelő összes költsége több mint 6 millió forint.
A kutyák munkával töltött ideje körülbelül 10 év, amelynek összes költsége: tenyészkutyák, tenyésztés, kölyöknevelés, szűrések, orvosi költségek, ellátás, felszerelés, kiképzés (ennek 2 millió Ft a munkadíja), gazdi képzése; átadás, vizsgáztatás, utókövetés és gondozás tíz éven át, felszerelés pótlása, öregedő kutya extra orvosi költségei, nyugdíjazás körüli költségek, közben rezsi, járműhasználat stb.
Így lesz a tíz év összes költsége több mint 6 millió forint.
Miből teremtik elő a pénzt?
Az alapítvány minden esetben térítés nélkül adja vakvezető kutyáit a látássérült igénylőknek. A képzéshez szükséges összeget adó 1% felajánlásokból és adományokból teremtik elő.

Ánizs és Kotta játszik a szabadban

Ánizs lazít
Az idén ünnepeljük 20 éves jubileumunkat. A két évtized alatt több mint 200 vakvezető kutyát adtunk át térítésmentesen.
Kérjük, támogasd adód 1%-ával a kiképzésüket!
1% adószámunk: 18449149–1–05
Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány
Ha megadod a levelezési címedet, a köszönőlevélben elküldjük majd jövő évi vakvezető kutyás naptárunkat is.
Az adó 1% felajánlás a legegyszerűbben a NAV online felületén az ügyfélkapun keresztül lehetséges.





Vélemény, hozzászólás?