Vakvezető kutyáinkkal érzékenyítettük a 112 segélyhívó munkatársait

Érzékenyítést tartottunk a 112 Hívásfogadó Központban Miskolcon. Örömmel tettünk eleget a meghívásnak, hiszen kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a segélyhívó központ munkatársai tájékozottabbak legyenek a látássérült emberekkel kapcsolatban. A két alkalommal mintegy 60 hívásfogadó operátort érzékenyítettünk, és velük egyetértésben abban bízunk, hogy ezután pontosabban fel tudják mérni a látássérülésből adódó akadályokat, és hatékonyabban segíthetnek.  

Veszélyhelyzetben a látás roppant fontos, amelynek teljes vagy részleges hiánya olyan mértékben védtelenné teszi a látássérült embert, amivel számolni kell a segélyhívást fogadó személynek. Érzékenyítésünk alkalmával beszélgettünk a résztvevőkkel a látássérülés különböző típusairól, a látássérült emberek tájékozódásának lehetőségeiről, és felelevenítettünk egy konkrét esetet, amikor egyik vakvezető kutyánkat támadás érte.

Ez utóbbinál elmondtuk álláspontunkat, amely szerint a munkára, vagyis vezetésre alkalmatlan kutya esetében a hívásfogadó operátorok mindenképpen kérjék meg a rendőrséget, hogy küldjenek járőrt a helyszínre. Ebben egyetértést tapasztaltunk a hívásfogadó operátorok részéről, azonban hozzátették, hogy a járőr elindításáról nem ők döntenek, hanem az adott esetben érintett kapitányságok, azonban abban is egyetértettünk, hogy felkészültségükkel hatással lehetnek erre.

Alapítványunk pszichológusa és informatikai szakembere vakvezető kutyával közlekedő látássérült személy. Balogh Ádám és Vida Zoltán közreműködésével összegyűjtöttük a 112 hívásfogadó operátorainak oktatásában felhasználható kérdéssort. A 10 pontos javaslatot átadtuk a miskolci 112 központjának, ahol azt az ígéretet kaptuk, hogy belső oktatási anyaguk része lesz, és eljut minden érintett kollégához, hiszen országosan több száz hívásfogadó operátoruk dolgozik.

Tíz pont a látássérült emberekért!

  1. Ha látássérültként mutatkozik be, akkor mindenképp fontos, hogy milyen a látássérülés mértéke (mennyit lát?).
  2. Milyen módszerrel közlekedik: fehér bottal, vagy vakvezető kutyával?
  3. Amennyiben fehér bottal, kezében van-e az eszköz?
  4. Van-e bármilyen segítség körülötte, amiről tud?
  5. Tudja-e, hogy hol van? (Ugyanis a környezetét nem tudja teljes körűen felmérni, így nem tudja biztosan megállapítani, hogy megszűnt-e a veszély.)
  6. Ha a látássérült személy nem tudja, hogy hol van, akkor a hívásfogadó operátor kérje, hogy a telefonja segítségével határozza meg a helyzetét. (GPS, helymeghatározás.)
  7. Amennyiben a veszélyhelyzet következtében a látássérült nem tud semmilyen információt átadni a környezetéről, megkérheti az operátor, hogy hallgassa a környezetében lévő zajokat. Ezekre figyeljen: járművek hangjai, forgalom, tömegközlekedés hangjai, emberi beszéd, lépések (ha hall emberi beszédet, tanácsolja neki, hogy kiáltson segítségért).
  8. Ha vakvezető kutyáját támadás éri, fontos, hogy rákérdezzen, hogy milyen sérülés érte a kutyát. Nem szabad feltételezni, hogy a kutya bármilyen sérülés következtében alkalmas a munkája elvégzésére.
  9. A hívásfogadó operátor kérje meg a látássérült embert, hogy ne induljon el a sérült kutyával, várja meg a segítséget.
  10. Ha a látássérült személy nem tudja felmérni a környezetét és megsérült a vakvezető kutyája, akkor veszélyeztetett helyzetben vannak, így mindenképp szükséges további szervek bevonása.                                                                                                                                                                                                                                                  Fotóinkon Balogh Ádám pszichológus kollégánk és Komondi Piroska szakmai vezetőnk látható.