A mi kutyáink sokfélék, ahogy a gazdáik is, ezer érdekes kapcsolat alakulnak ki közöttük. A Fehér Bot Nemzetközi Világnapja a látássérült emberek ünnepe. Ez alkalomból három olyan kliensünket mutatjuk be, akik egymástól teljesen eltérő életmódot folytatnak hű társaikkal. Segítségükkel arra keressük a választ, hogy mi teszi széppé ezeket a kapcsolatokat.

A két belvárosi arc

Budapest belvárosa sokak számára fárasztó zajos forgatag, ám Aninak éppen ez a pezsgés az élet sava-borsa. Érdekes ráeszmélni, hogy a flaszter igazi kulturális és közösségi élménnyé válik a látássérült ember számára egy remek vakvezető kutyával az oldalán.

A kultúra és a pezsgés

Kállai Antónia egy igazi belvárosi nő. Lételeme a nyüzsgés, a kultúra és a szórakozás, különösen a színház.

„Iram is nagyon szereti a színházat, bár ő inkább az a ‘mozisabb’ típus, mert ott jobbak az illatok. A színházban nagyon csendben kell lenni, és ha ő horkol, az kicsit zavaró lehet” – meséli Ani mosolyogva.

Bár saját erkélye nincs, a belváros mindenben kárpótolja. Bármikor lemegy az utcára, mindig történik valami. A környékbeli alternatív kocsmákban és beülős helyeken gyakran futnak bele 30-40 fős kiskoncertekbe, ezeket Irammal nagyon élvezik.

Iram szeret a központban lenni

Ani már egy évtizede belvárosi kutyás. Iramot és az előző kutyáját is a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány képezte. Elmondta nekünk, hogy a budapesti forgatag nem minden négylábúnak fekszik.

Iram viszont egészen más tészta. A pörgős, borzasztóan kíváncsi és nyitott kutya „nagyon kis belpesti lett”. Abszolút belváros-kompatibilis: könnyű vele tömeget kerülni, magabiztosan mozog a sűrűjében. Imád óriásiakat sétálni, így nem feltétlenül a kutyafuttatókat használják az energia levezetésére, ehelyett Terézváros összes utcáját napi másfél-két órában fedezik fel újra és újra.

A tökéletes társ és megmentő

Iram fókuszában a kíváncsisága és nyitottsága mellett mindig a gazdája áll.

“Bármi történik, neki mindig az a legfontosabb, hogy én hogyan reagálok. Ez az első, amit megfigyel, és utána lesz tekintettel bármi másra.”

Ez a szoros kötelék és figyelem a biztonság záloga. Ani elmesélte, hogy a közlekedésben mennyit számít a kutyája ébersége.

„Iram rendkívül jól képzett kutya. Nem egyszer mentett már meg szabálytalanul és nagy sebességgel elsuhanó rollerestől, járdán kerékpározó futártól.”

Vakvezető kutyára cserélte a gótikus eleganciát

Kasztner Flóra és Akác három éve él Szombathelyen. Meglátogattuk őket, hogy jobban megismerjük a sokoldalú, érdekes lányt és a vakvezető kutyáját.

Flórával és Akáccal a Szombathelyi Parkerdőben kezdtük a napot. A sétára elkísért minket vakvezető kutyánk kiképzője, Köbli Mónika és három tanítványa.

„Flóra egy nagyon érzékeny, végtelenül vagány és jó humorú ifjú hölgy. Rögtön tudtam, hogy Akác remekül illene hozzá. Éppen olyan érzékeny és kedves, mégis minden mókában benne van. Az első találkozásukkor nyilvánvaló volt, hogy jól éreztem. Fantasztikus összhangban kezdtek el együtt dolgozni” – mondta Mónika.

Mindez így szólt Flóra megfogalmazásában: „Akác pont olyan bolond tud lenni, mint én. Mindketten annyira bele tudjuk magunkat élni a dolgokba, ugyanakkora szívvel csináljuk, amit épp csinálunk, viszont a nyugodtságunk is egyezik. Nem ismerünk lehetetlent.”

Jogszabályt adtak a biztonsági őrnek

És tényleg nem ijednek meg egykönnyen, erről tanúskodik a következő történet. Egy országos üzletlánc szombathelyi áruházának biztonsági őre nem akarta beengedni Flórát és a vakvezető kutyáját, természetesen teljesen elhibázott módon. Ennek ellenére bementek, és miután hazatértek, Flóra és a húga kinyomtatta a vakvezető kutyákra vonatkozó jogszabályt, majd visszament és átadta a biztonsági őrnek, laminált állapotban, hogy tartós ideig bírja a sok olvasást.

Akác a szavazófülkében

Flórának fontos a stílus az öltözködésben is. „Akác előtt a gótikus eleganciát képviseltem. De a fekete bársony és a sárga labrador nem jó páros.” (A poén megfejtése a cikk alján.)

A páros elment szavazni az országgyűlési választások alkalmával. Egyesek szerint emlékezetes, ahogy a választófülkében mutattak: „Volt ott egy jóember, aki poénkodva megkérdezte, hogy az úgy mennyire meríti ki a titkos szavazást, hogy a kutya félig kilóg.”

A művészetek közel állnak Flórához, szeret írni és festeni – utóbbit segíti, hogy 10 százalék látása megmaradt. Az sem lepett meg minket, hogyan akarja meghódítani a zene világát: „Meg fogok tanulni zongorázni, ja és zongorám is lesz majd valahonnan.” Nem véletlen, hogy a hangmérnök szakma érdekli, mihelyst lehetősége lesz rá, azon a területen folytatja a tanulmányait. Még egy fellelhető helye van a hangok világában: eljár koncertekre a szombathelyi Végállomás Klubba, aki megfordul arra, lehet, hogy találkozni fog vele.

Új életet kezdtek a fővárosban

„Folyamatos problémamegoldásban vagyok” – ebből csinált karriert egy tehetséges fiatalember. Konkrétan ez viszi előre. A problémája ráadásul nem átmeneti, mert egy komoly hiány az oka, a látásé. Bodnár Attilával beszélgettünk, aki tele önbizalommal kezdett idén tavasszal új életet Budapesten a vakvezető kutyájával, Parféval.

Problémamegoldás, vagy valami hasonló

Attila több mint egy évtizeden át ütötte a billentyűzetet, megoldott nehéz elméleti feladatokat egy informatikai fejlesztő cégnél, és közben elzárta magát az emberek elől. Aztán megelégelte, mást akart az élettől, ezért olyan tanulmányokba kezdett, amelyek visszavezették a személyes kapcsolatok világába. Jelenleg a felsőoktatásban dolgozik, mások mellett látássérült hallgatókkal is.

Persze Attilát is érte visszautasítás: „Sok állásinterjúm volt a nyílt munkaerőpiacon, és sokszor azért nem vettek fel, mert látássérült vagyok. Persze ezt nyíltan nem mondták ki, nem is fogják. Ezek az emberek azt nézték, hogy mi az, ami nincs. Nem látok, ez tény, de azt nem vették észre, hogy van olyan plusztudásom, ami túlmutat, mondjuk egy teljesen ép kollégáén.”

A legelső munkahelyén, egy szegedi fejlesztő cégnél azt mondták, hogy nem veszik fel, nem tudnak munkát adni neki, mert nem lát. Azután folyamatosan jelentkezett a nyílt pozíciókra.

„Hatszor mentem vissza, mire azt mondta a főnök, hogy jó, most már unja az egészet, úgyhogy fölvesz. Majdnem öt éven át dolgoztam ott mint vezető fejlesztő” – mondja mosolyogva.

A szegedi főnöke egy év után értette meg, hogy Attilával nem azt kell csináltatni, amit nem tud, hanem amiben jobb a többieknél. És volt ilyen.

Párszor körbejártuk ezt a gondolatot, hogy mi lehet az, amiben jobb volt a többi fejlesztőnél, mire Attilában megfogalmazódott egy szó.

„A problémamegoldás. Mivel mindennap problémamegoldásban vagyok, pl. hogyan jussak el A-ból B-be, hogyan oldjak meg egy tök triviális dolgot. Az, hogy folyamatos problémamegoldásban vagyok, a munkahelyen egy plusz skill volt. Mivel nem azt keresem, hogyan nem lehet megoldani egy feladatot, hanem azt, hogyan lehet gyorsan megoldani. ”

Most, hogy visszatekint erre, úgy gondolja, hogy keményen rámenős volt, de helyesen tette, mert ha nem megy vissza annyiszor, akkor nem lenne meg az az alap tudása, amit egy mentor fejlesztő adott át neki.

„Nem mondom, hogy pont azt kell csinálni, amit én, mert ehhez kell egy alap személyiség, de valami hasonlót kell tenni, hogy szóba álljanak velük. Kicsit rámenősnek kell lenni, többnek kell lenni, mint amúgy.”

Új lakóhelyen Parféval

A túl kötött és elszigetelt fejlesztői életforma elhagyása után következett az ingázás Veszprém és az egyetemi munkahelyek között. A naponta több óra vonaton már sok volt Parfénak, aki idén tölti be a hetedik életévét. Attila egyeztetett a kutyáját kiképző Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvánnyal, és arra jutottak, hogy kevesebb terhelésre, több mozgásra és szabadidőre van szüksége.

A labrador kan hat éve hűségesen segíti, amit Attila azzal hálált meg, hogy Budapestre költöztek. Így a napi több órás ingázás helyett most már jut idő egymásra. Elmondta, hogy sok lakást kipróbáltak, de egyiknek sem volt jó a miliője. A kutya sem érezte jól magát és ő sem. Végre aztán a XII. kerületben találtak egy tökéletes lakást, aminek van egy kis kertje.

„Látó barátokkal feltérképeztük a környéket, és hamar megtetszett nekem. Fontos, hogy itt a Városmajorban úgy érzem magam, mint egy kis erdőben, ahonnan könnyen elérem a belvárost” – mondta Attila.

A lakhelyükről gyorsan kiérnek a futiba, és még csak egy napja laknak itt, de máris összebarátkoztak Pacsnival és a gazdijával. „Úgy gondolom, hogy nyitottak, befogadóak itt az emberek. Bízom abban, hogy Parfé meg én is megtaláljuk itt a számításunkat.”

Visszatérünk a cikk elején feltett kérdésre, amire ezúttal ez a rövid válasz született: „Egy vakvezető kutya és a gazdája kapcsolatát a szeretet teszi széppé, és az, hogy mindig figyelnek egymásra”. Ha neked más jutott eszedbe erről, kérjük, írd meg nekünk a saját válaszod a cikk alá vagy a [email protected] e-mail címre, mi pedig közölni fogjuk.

A poén megfejtése: fekete alapon durván meglátszik a sárga kutyaszőr.

Támogatási lehetőségek

Fontos számunkra minden magánszemély, aki támogatásával hozzájárul a vakvezető kutyák kiképzéséhez. Örömmel adunk hírt arról, hogy már vállalatok is meghozzák ugyanezt a döntést.

Ha szeretnél részese lenni annak, hogy még több vakvezető kutyás páros induljon el a közös útján, akkor többféle módon is támogathatsz minket.

Központi bankszámlaszámunk:

OTP Bank – 11734004-20466859

Bankkártyás, webshopos vagy telefonos adományozás.

Vállalati adományok és együttműködések.