2014. szeptember 21-től 27-ig tartott az Eslő vakvezető kutyás fejlesztő tábor, amelyre Magyarországon még nem volt példa. A tábor célja szakmai program biztosítása a Magyarország különböző településeiről érkező olyan vakvezető kutyával közlekedő látássérült emberek – függetlenül attól, hogy melyik szervezet képezte ki a kutyájukat – számára, akik szívesen fejlődnének a kutyás közlekedés vagy a kutyával való együttélés bármely területén. A továbbképzésben vakvezető kutya kiképzők, rehabilitációs szakemberek, valamint a program során segítő önkéntesek vettek részt. Mind a szervezők, mind pedig a résztvevők egyhangú zárómegállapítása az volt, hogy nagyon jól sikerült ez a hét, a tábor elérte előzetes céljait.
A heterogén helyszíneken megvalósított vakvezető kutyás szakmai programok során lehetőség nyílt egyéni és csoportos, elméleti és gyakorlati feladatok segítségével, adott szituációkban a problémamegoldás fejlesztésére.
Természetesen különböző tanácsadásokra és segítségnyújtásra is sor került. Többek között a munkahelyi problémák kezelése, informatika, a mindennapok számítógép és telefon használata, a kutya ápolás, gondozása, valamint állategészségügy terén.
A szervezett rekreációs programok, szintén hozzájárultak a vakvezető kutyás közlekedés technika tökéletesítéséhez, valamint a vak emberek számára kellemes emlékeket hagytak Miskolcról.
Az egész hetes tartalmas programokkal színesített táborról fényképek megtekinthetőek az alábbi linkekre kattintva facebook oldalunkon, vagy pinterest galériánkban.
Video összefoglalók hamarosan pedig az alábbi linkre kattintva youtube csatornánkon.
Még egyszer nagyon szépen köszönjük a “Táborlakók” és segítő Önkénteseink egész hetes áldozatos és eredményes munkáját!
Találkozzunk jövőre is ugyanitt ugyanígy!