Piszke és Katalin romantikus története folytatódik!

Piszke és Katalin nagyon szépen vizsgáztak ma. Ők egy igazi összeillő pár.
Piszke óvatosan, lassan közlekedik, nála alkalmasabb segítőt nem is találhattunk volna Török Sándorné Katalinnak. A kedves hölgy bal keze gyengébb, ezért is illik hozzá Piszke finom stílusa. Előfordult, hogy Katalin menet közben kicsit megszédült, ezt megérezve hű társa azonnal megállt. Otthon, ha rosszul érzi magát, Piszke azonnal bújik hozzá, szeretettel az ölébe hajtja a fejét. Nem csoda, hogy Katalin majd’ kiugrott a bőréből a sikeres vizsga után.
Piszke kiképzője, Cserven Lajos így látta a páros mai alakítását: Nagyon hosszú és bonyolult útvonalat húzott ki Katalin, hogy aztán hiba nélkül teljesítse Piszkével. Miskolci központunkból indultak el. A Szinvapark próbára tette őket, de ők ügyesen mentek fel az üveglépcsőn, haladtak át a forgóajtón még lifteztek is. A város legnagyobb sétálóutcája sem okozott gondot nekik a sok kitelepült vendéglátós terasszal. Ezek alaposan megnehezítik a vakvezető kutyával közlekedők dolgát is, mert vannak teraszok, amelyek majdnem a villamos sínekig érnek. A központ felé haladva egy szakaszon busszal utaztak, ami nem volt egyszerű a hatalmas tömegben.
Piszke Alsózsolcán nőtt fel a család két kutyájával. Nagyon köszönjük kölyöknevelőjének, Siklósi Petrának, hogy ilyen okos kutyát nevelt fel számunkra. Piszke most sem panaszkodhat, mert három haverral lakik együtt gazdija házában. Olyan belépni hozzájuk, mint a kutyaparadicsomba, a család egész napja a négylábúak körül forog, így mindenki boldog.
Köszönjük a vizsgabizottságban végzett munkát Hajdú Máriának, Királyné Barkóczi Emesének és Szűcs Andrásnak.