A borús idő ellenére vidám hangulatban kezdődött Tóth Milán és bűbájos sárga labradorja, Nelson közlekedésbiztonsági vizsgája Ajkán. Az útvonal kihúzása után magabiztos léptekkel indult a páros a szokásos futtatójuk felé, hogy a vizsga első részét, a megbízhatósági feladatokat teljesítsék. Az odautat párosunk rutinosan, hiba nélkül csinálta végig. A futtatóra érve Nelson jókedvű szaladgálásba kezdett, azonban Milán egy szavára abba hagyta a játékot és ott termett mellette, majd megmutatta, hogy az ül, áll, fekszik parancsszavak teljesítése is a kisujjában vannak. A fegyelmező gyakorlatok bemutatása után párosunk a buszmegállót célozta meg. A mindennapos buszozás eredményeként teljes összhangban mutatták be hogyan is utazik egy fegyelmezett vakvezető kutya és gazdája.
Leszállás után a kereszteződésen való átkelést egy figyelmetlenül, gyorsan érkező autós nehezítette, de Nelson szépen megállt, ezzel óvva Milánt. A postára való bejutást egy gazdájára várakozó kistestű morcos eb nehezítette, de Milán határozott utasításainak következtében Nelsonnal szépen megoldották ezt a váratlan helyzetet. A várakozó emberek között mutatták be a helyben maradási feladatot, ami alatt Nelson már majdnem megkezdte a szokásos délelőtti szunyókálását is. A visszafelé utat is minden gond nélkül teljesítették, így a vizsgabizottság elégedetten gratulálhatott a közös erővel összehozott sikeres, szép vizsgához.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Koss Krisztinának és családjának, hogy részt vettek Nelson nevelésében és Köbli Mónikának, Nelson kiképzőjének odaadó és profi munkájáért.