Milán egy nap az ebédet követő csendes pihenő után az óvodában úgy ébredt, hogy csak homályos foltokat lát. Hosszú kórházi kezelések után a Gyengénlátók Általános Iskolájában kezdte meg tanulmányait. Bár Milán éveken át közlekedett fehér bottal Budapest forgalmas utcáin, betegségéből adódó egyensúlyproblémái miatt, csak lassan olykor bizonytalanul tudott haladni. Két éve fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy vakvezető kutyát szeretne, akivel önállóan, ugyanakkor végre magabiztosan vághat neki a zsúfolt utcáknak. Ahogy ő fogalmazott, idén „egy álma vált valóra”, amikor megkapta gyönyörű és okos vakvezető kutyáját, Nelsont. A nálunk töltött közel egy hét alatt közösen megbirkóztak a nagyáruház forgatagával, egy nyaktörő akadálypályával és a városi forgalommal. Még hónapokig tartó tanulás vár rájuk a közlekedésbiztonsági vizsgáig, de már most odavannak egymásért.