Mit él át egy meglopott ember? Mi történik azzal, aki olyan kiszolgáltatott helyzetben van közben, hogy nem képes megvédeni magát? Látássérült kliensünk, Pozsgay Dóra táskáját ellopták október végén, miközben a vakvezető kutyájával foglalkozott. A történés mélyen feldúlta, mi pedig tanúkat keresünk, várjuk azok jelentkezését, akik tudnak valamit az esetről.

Október 31-én reggel ellopták Pozsgay Dóra táskáját Budapesten, a XIV. kerületben a Nagy Lajos király útja 169. szám előtt. Dóra rövid időre az utcára kihelyezett kuka tetejére tette a táskát, amíg feladta a hámot a vakvezető kutyájára, és mire visszafordult, a táskának hűlt helye volt.

Eltűntek a személyes iratai, bankkártyája és a gyógyszerei. Az okmányai egy részét már megtalálták, de még ezek közül sem került elő minden. Az őt ért anyagi kár 70 ezer forint, a legjobban a fülhallgatóját és a pendrive-ját sajnálja, amin a saját könyvének kézirata van. Szerencsére a transzplantációra szedett gyógyszereit gyorsan tudta pótolni, mivel azokat naponta kell szednie. A rendőrségi feljelentést még aznap megtette.

Dóra, mielőtt otthonról sétára indult Noéval, megállt a házuk előtt, mert attól pár méterre van egy füves rész, ott a kutyája pár perc alatt el szokta végezni a dolgát és indulnak tovább.

„Szokásos módon a táskámat a kuka tetejére tettem, amire azért volt szükség, mert itt össze szoktam szedni a kutya piszkát. Nincs látásmaradványom, vagyis nem látok semmit, ezért a kutyám szokásait ismerve, illetve jelző botom segítségével tudom megállapítani, mit hol találok ekkor. Ebben a műveletben akadályozna a táskám, ezért vettem le. Noé nagyon ügyesen megtanulta, hogy ülve várjon, és mire visszatértem, nem volt ott a táska. A saját kezemmel körbetapogattam a földet, de nem találtam meg. Van egy „távszem” nevű mobilon is alkamazható szolgáltatás kifejezetten látássérült embereknek, ennek a segítségével is átnézte a látó segítő a területet, és nem talált semmit.”

Dóra pánikolni kezdett, felhívta a szüleit, azután a rendőrséget, ahol azt az információt kapta, hogy mindenképpen be kell mennie a XIV. kerületi rendőrségre, ha feljelentést akar tenni, arról nem esett szó, hogy járőrt küldenének ki. Dóra nem tudja, hol van a kerületi kaptányság, ezért a bátyja segítségével jutott el oda autóval.

„Négy óra várakozás után vette fel a jegyzőkönyvet egy fiatal rendőr nő, aki kedves volt, visszaolvasta, hogy mit írt le, és azt mondta, hogy mivel látássérült vagyok, telefonon fog értesíteni a későbbiekben, emiatt nem szükséges ismét bemennem. Az utcasarkon van egy köztéri kamera, remélem, a felvételeit megnézik a rendőrök.”

Kérdések és gyötrő gondolatok

Amikor tudatosult Dórában, hogy ellopták a táskáját, pánikba esett. A stressz és a pánik miatt azonnal megjelentek azok az izomrángásos tünetek, amiket nemrég pánikbetegségként diagnosztizáltak nála.

„Próbáltam nyugodt maradni, mégis elsírtam magam, hiszen általában nagyon vigyázok a cuccaimra, nem hagytam el még nagy értékű dolgot.”

Aztán a szülei tanácsára megpróbálta összeszedni magát, és arra koncentrálni, hogy milyen teendőket kell elvégeznie ahhoz, hogy ne legyen még nagyobb probléma, pl. abból, hogy leemelik a pénzt a bankkártyájáról.

A történés után még több nappal is azon gondolkodik, hogy mit tud tenni a táskájában lévő dolgokkal a tolvaj.

„Miért épp engem választott, hogy tőlem lopjon? Szerintem kifigyelte, hogy mit csinálok, látta, hogy vak vagyok, emiatt könnyű zsákmánynak tekintette a táskámat. Ezt gusztustalannak tartom, de azért magamat is hibáztatom, hogy nem kellett volna otthagynom a táskámat a kuka tetején.”

Most tudatosult benne, hogy nagyon nincs kedve a lakása előtt sétáltatni Noét, mert fél, hogy megint valami hasonló fog vele történni. Az iratai többsége visszakerült hozzá egy kedves hölgy által, de a lakcímkártyája nem volt köztük.

„Emiatt attól tartok, hogy a címem tudatában bármikor betörhetnek hozzám. Ezek után, ha itthon vagyok, ha elhagyom a lakást az alap zárokon felül a hevedert is bezárom.”

Megkérdeztük tőle, mit üzennél annak, aki meglopta:

„Azt, hogy ez a legaljasabb dolog, amit elkövethetett. Első dühömben azt kívántam neki, hogy vakuljon meg, és majd azután próbáljon meg újra rabolni. Azóta inkább azt, hogy kerüljön börtönbe, hogy ne tudjon újra másoktól lopni.”

Ennek a történetnek van üzenete Dóra szerint, főleg a sortársainak:

„Egy látássérültnek minél jobban kell vigyáznia, figyelnie az értékeikre, mert a tolvajt nem fogja érdekelni, hogy van-e bármilyen problémája az életben. Ha lopni akar, nem fogja figyelni, hogy az ember lát-e, vagy nem lát.”

Már többször meglopták

Dórát korábban kétszer rabolták ki az utcán nappal. Amikor még fehér bottal közlekedett a metrón szóltak neki, hogy nyitva van a táskája, a pénztárcája persze már nem volt benne. Három évvel ezelőtt Budapesten, a 74-és trolin szóltak neki, hogy nyitva van a táskája, akkor már Noéval közlekedett: „Csak annyit éreztem, hogy nekem jöttek, közben a zipzárt kinyitotta a táskámon és elvitte a pénztárcámat.”

Tanúkat keresünk!

A lopás október 31-én reggel 8:45 és 9:00 között történt Budapesten, a XIV. kerületben a Nagy Lajos király útja 169. szám előtt. Kérünk mindenkit, aki látta az esetet, vagy a környéken van térfigyelő kamerája, esetleg megtalálta a barna színű bőrjellegű táskát, jelentkezzen a XIV. kerületi rendőrségen, hogy Dóra visszakaphassa a tulajdonát.