Ez az öt perc volt a hét fénypontja

Varga Nóra Úton a kutyámmal sorozatunkban arról ír, hogy milyen szívmelengető történetekre emlékszik vissza szívesen, amelyeket vakvezető kutyájával, Danival élt át.

Nóri és Dani összebújik a zöld fűben
Nóri és Dani Fotó: Telegdi Ágnes

Tegnap, ahogy adtam fel Danira a kiscipőket mozgólépcsőzés előtt, odajött egy fiatal nő hozzánk. Naponta jó néhány emberrel beszélgetek 2 mondat – 5 perc erejéig, így kb. esélytelen, hogy bárkire is emlékezzek, mikor odajön másodjára is azzal, hogy emlékszem-e rá, már múltkor is beszélgettünk. Ilyenkor mindig őszintén elmondom mindenkinek, hogy sok emberrel kerülök kapcsolatba nap mint nap (ergo neki sokkal emlékezetesebb esemény, hogy beszélgettünk, mint nekem, amit persze sose teszem hozzá), plusz mivel ezek a találkozások-beszélgetések ilyen rövid ideig tartanak csak (és ráadásul metrón/aluljáróban/forgalmas utcán-zajban történnek, és főként én beszélek /válaszolok az érdeklődő kérdésekre/ ), így nem tudtam memorizálni a hangját, de tökre jólesik, hogy amint meglátott, megint odajött hozzánk.

Na, de tegnap este kivételesen emlékeztem, hogy már egyszer találkoztunk. Emlékszem, teljesen magával ragadott a kedves és pozitív személyisége, és ahogy elválltunk, az volt az első gondolatom, hogy remélem, még találkozunk valamikor… Látszólag nagyon megörült nekem, és hát én is neki. Beszélgettünk pár mondatot, megdicsérte a dzsekimet (épp akkor futottunk össze, amikor szürkedzseki-vásárlási szándékkal igyekeztem a Westendbe), és elmondta, hogy megy a kisfiához a kórházba, mert épp ma műtötték. Ahogy megjött a metró, elköszönt, én meg folytattam a cipőfeladást. Nem telt bele fél perc, és visszatért hozzám. Elmondta, hogy mégsem ment el ezzel a metróval, mert eszébe jutott, hogy megadja a telefonszámát, hogyha legközelebb vásárolni megyek, akkor szívesen segít, eljönne velem, hogy ne egyedül keljen megoldanom a dolgot.

Hát velem ilyen ritkán esik meg, de akkor ott a döbbenettől két másodpercig nem jött ki hang a számon… Aztán azért csak sikerült elmondanom, hogy mennyire jól esik, hogy visszajött… Meg azt is, hogy ha ilyen nagyon konkrét céllal megyek (szürke pufidzsekit/színes tornacipőt/tavaszszínű egyszínű zipzáros-kapucnis pulcsit szeretnék), akkor egyedül is meg tudom oldani a vásárlást – a ruha színét látom, érzem, hogy kényelmes-e vagy sem, az eladó lányokat meginterjúvolom, hogy normálisan áll-e rajtam, nem áll el valahol, vagy mit tudom én, és az tapasztalatom, hogyha nem jó valami valahol, akkor tényleg szólnak; ha meg nincs ilyen nagyon konkrét célom, csak mondjuk annyit tudok, hogy valami pólót szeretnék, akkor a nővérem szokott eljönni velem, és akkor ő tud segíteni. A meghatottságtól és a még mindig jelen levő döbbenettől, mondjuk, tuti ötödennyire nem volt összeszedett és értelmes a mondanivalóm…
Awww… Egyértelműen, toronymagasan ez a tegnapi öt perc volt a hét fénypontja.
Remélem, harmadjára is összehoz majd még minket a sors!!!

Egy pohár víz

A Nyugatiban várakoztunk, mire az egyik ételt árusító bódétól kijött egy lány, hogy hozott a kutyának egy pohárban vizet, odaadhatja-e neki
Milyen kedves…

Dani 2
Harmóniában egymással Fotó: Telegdi Ágnes

Egy jó fej buszsofőr

A buszmegállóban most is, mint mindig, a táblánál álltunk meg. Szeretek az első ajtónál felszállni, mert ha nincs senki körülöttem, a sofőrt akkor is meg tudom kérdezni, hogy hányas busz jött. Ahogy vártunk, észrevettem, hogy jön a busz, de megállt kb. két méterrel hátrébb, mint kellett volna. Tökre nem tudtam hova rakni a dolgot, gondoltam biztos ennek nem itt kell megállnia, vagy lerobbant, vagy üres, vagy mit tudom én. Lényeg, hogy nem mozdultam, csak álltam. Kis idő múlva halk, szolid, egyenletes ritmusú dudálásra lettem figyelmes a busz felől. Valahogy éreztem, hogy nekem szólt, így elindultam a busz felé, majd fel is szálltam, mire a sofőr: de jó, hogy jött, így próbáltam szólni, hogy jöjjön ide, mert nem lehet most beállni teljesen a megállóba. Hát én kész voltam… Mennyire figyelmes és kreatív volt már a sofőr… csúcs

Hát csoda, ilyen élmények mellett, hogy imádok Pesten közlekedni?

Ahogy felszálltam a villamosra észrevettem, hogy a bemondó hang eggyel előrébb jár, a Nyugatinal azt mondta, hogy a Jászain vagyunk mar. Ahogy leszálltam a Nyugatiban, egy lány odajött, hogy tényleg ide szerettem volna-e jönni, mert hogy ez meg nem a Jászai, rosszul mondták be.
Hat wow…
Hát csoda, ilyen élmények mellett, hogy imádok Pesten közlekedni?

Hogy én mennyire szeretem az ilyen cuki kisgyerekeket

Amíg én a kávémra vártam, egy kisgyerek elkezdte simogatni a Danit (és bár az anyukája csak utólag kérdezett, de végül is tisztáztuk, hogy most nyugodtan). Leguggoltam a kisgyerek mellé, és felsorolt vagy három ismerős kutyát, majd hozzátette, hogy most már a Dani is bekerült a csapatba.  Na hát én már itt egy kicsit elolvadtam.  Aztán a kisfiú guggolásból földön ülésre váltott, mire a Dani felismerve és kihasználva a helyzetet, belefeküdt az ölébe… Beszélgettünk kutyákról, megbeszéltük, hogy ő nem fél a ló tetején, én meg nagyon, majd mikor az anyukája már többször hívta, mondván, hadd menjen a néni a dolgára, mondtam neki, hogy búcsúzzon el tőle még nyugodtan, és erre búcsúzásképpen megölelte és megpuszilta a földön fekvő kutyát.
Hogy én mennyire szeretem az ilyen cuki kisgyerekeket

Egy kislány simogatja Danit a füle tövénél
Nóri és Dani imádja a gyerekeket Fotó: Telegdi Ágnes

20 méterre, 11 óránál

Ma a Népligeti aluljáróban egy pékségben vettem egy kávét, viszont mivel még sosem jártam abban az aluljáróban, fogalmam sem volt, hogy merre kerestessek kukát a Danival, ahova kidobhatom az üres poharat (A pékség megtalálása nem kis kihívást okozott, de az végül meglett ) .
Miután kifizettem a kávét, egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem a lányokat, hogy el tudnának -e navigálni egy kukához. Ezután rögtön rájöttem, és a döbbent csend is ezt bizonyította, hogy bár a kérdéssel nem volt semmi baj, nem adtam elég infót, elég segítséget ahhoz, hogy megfelelően tudjanak nekem a lányok segíteni. Felismerve a hiányosságom, megtörve a csendet azt javasoltam, hogy a tájékozódásnál az óra számlapját vegyük alapul. Ha menetirányban állok, előttem van a 12-es, hátam mögött a 6-os, ha oldalsó középtartásban van a karom, akkor pedig a jobb kezemnél a hármas, a balnál pedig a 9-es található. Kis gondolkodás után már jött is a válasz: kb. 20 méterre, 11 óránál lesz egy kuka. Irányba álltunk a Danival, elindultunk, és a javasolt helyen meg is találtunk egy klasszik zöld aluljárós darabot. A sikeres akció után már fordultam is vissza, hogy megköszönjem a profi navigációt.

Minél több kölyökkutyát indítunk el azon az úton, amin most Nóri és Dani jár!

Szépen fejlődnek tenyésztői programunk első kiskutyái. Célunk, hogy az évente 15 vakvezető kutya képzését megduplázzuk saját tenyészállományunkra alapozva.

Kérjük, támogasd adód 1%-val a vakvezető kutyák kiképzését, hogy minél több látássérült ember kaphasson esélyt egy önállóbb életre!
1% adószámunk: 18449149–1–05
www.barathegyi.org