Erzsi és Gesztenye sikeresen vizsgáztak

Erzsi és vakvezető kutyája, Gesztenye csodálatos összhangban vizsgáztak le Győrben!

Erzsinek sikerült a három megtanult útvonal közül a legbonyolultabbat kihúznia, de ez egy cseppet sem vetette vissza párosunkat. A nagy megmérettetés Erzsi és Gesztenye otthonánál vette kezdetét. Első feladatként a jól képzett ebnek kellet bebizonyítania, hogy az engedelmes feladatokat: ül, áll, fekszik, helyben marad hiba nélkül tudja megcsinálni, ha gazdija kéri tőle. Ezután úti céljuk, a kávézó felé indultak. Az út során busszal utaztak, átkeltek egy nagy forgalmú kereszteződésen és ügyesen szlalomoztak a sétálóutcán, a tömegben. A kávézónál párosunk hazafelé vette az irányt, hisz ott ért véget vizsgájuk.

A képen Erzsi guggol és átöleli a mellette ülő Gesztenyét. Gesztenye egy sárga labrador.
Erzsi és Gesztenye

A vissza út tartogatott némi izgalmat, hisz belefutottak egy biciklik által lezárt csapdahelyzetes úttorlaszba. Gesztenye már fordította volna vissza Erzsit a helyes irányba, de a biciklisek nagy elnézések közepette arrébb tolták a járgányukat. Erzsinek még arra is volt lélekjelenléte, hogy megköszönve, egy kis társadalmi érzékenyítés keretében a felszabadított utat válassza mégis. Mondván, ha már ilyen kedvesen elengedték, akkor arra megy. Ezután már minden gond nélkül hazaértek és örömmel fogadták a sok dicséretet remek teljesítményükért.

Ezúton is szeretnénk gratulálni párosunknak a kiváló közlekedésbiztonsági vizsgájukhoz!

 

  • Bejegyzés kelte:
  • Szerző:
  • Kategória: Hírek